Adventi ünnepély Békéscsabán

Immáron évtizedes hagyományaihoz híven a Békéscsabai Gyülekezet december 16-án idén is megtartotta adventi ünnepélyét. Nagy öröm volt látni, hogy a vendégek egyre többen vannak. Megfigyelésem szerint a visszatérő vendégeink újabb és újabb vendégeket hoztak magukkal, így gyarapítva a nagyszámú hallgatóságot. A kezdés időpontját is ki kellett tolni közel negyedórával, mert folyamatosan érkeztek az érdeklődők. Így közel 240-250 fős volt az egybegyűltek száma.

Az ünnepélyen az igei gondolat mellett a színvonalas kórus-, ének-, zenei és versszolgálatot bibliai és Ellen White idézetek összefüggései egészítették ki.

Az ünnepély közel hozta a nagyszámú hallgatóság számára Krisztus Urunk születéstörténetét, a béke, a megbocsátás, a valódi szeretet, és az emberség üzenetét. Bízunk abban, hogy Megváltónk második adventjének reménysugarát is sikerült a megjelentek szívébe ültetni. Az utolsó kórusmű elhangzása után a vendégeknek a szokásos „narancsos csomaggal” kedveskedtünk.  Szívünk örült az ismételt tapasztalatnak, hogy senki nem távozott sietve, hanem maradt beszélgetni. Az ünnepélyt többen lelkesen értékelték. Egyikőjük jellemző megnyilatkozása a kórusvezető felé: „Csodálatos volt ez az ünnepély. Még soha ilyen közel nem éreztem magamhoz Istent. Jövök máskor is.”

Dicsőség az Úrnak, amiért megáldotta azt a törekvését a gyülekezetnek, hogy évről évre megrendezhesse a békéscsabaiak nagy örömére ezt a felemelő alkalmat. Az ünnepélyről felvétel is készült, mely megtekinthető a www.bekescsaba.adventista.hu weboldalunkon.

 

Zana Inci