AdventInfo

Az Adventista Teológiai Főiskolán 2020. május 4. és 7. között online nyílt napokat tartottunk.  A program keretén belül lehetőséget biztosítottunk az érdeklődőknek, hogy részt vegyenek a főiskolai órákon, előadásokon, áhítatokon, konzultációkon, és a hallgatókkal együtt belépjenek újonnan épült távoktatási rendszerünkbe, beüljenek órákra, kérdezzenek egymástól vagy a tanároktól. Az esemény beharangozójaként egy kisfilm is készült, mely több mint 150 ezer embert ért el, illetve amit majdnem 20 ezer ember tekintett teljesen végig. (A kisfilm megtekinthető a főiskola honlapján és YouTube oldalán.) A programra regisztráltak közül többen már jelentkeztek is azóta valamely képzésünkre. A nyílt napokkal kapcsolatban több rövid videofelvétel is készült oktatóinkkal, jelenlegi és volt hallgatóinkkal: „Miért a teológia? Miért az Adventista Teológiai Főiskola?” címmel. A kis videókat nagyon sokan kedvelték, követőink és kedvelőink száma talán ennek köszönhetően is megsokszorozódott. Ezek a kisfilmek is megtekinthetők utólag is az ATF Facebook oldalán. Aki nem akart beülni az órákra és az eseményekre, azok részére egyes órákat és előadásokat élőben is közvetítettünk, mely közvetítéseket is több ezren tekintettek meg. Ezekért nagyon hálásak vagyunk Istennek, hiszen ebben a különleges helyzetben is sokan értesülhettek szolgálatunkról, céljainkról, és megismerhették küldetésünket, tevékenységünket. Kérjük mindazokat, akik támogatni szeretnének bennünket, keressék fel honlapunkat (www.atf.hu), valamint kövessék és kedveljék az ATF Facebook oldalát, mert így juthat el sok helyre és még több emberhez üzenetünk (https://www.facebook.com/adventista.teologiai.foiskola/)! Dicsőség Istennek!   ATF

Nyílt napok ONLINE az ATF-en

Az Adventista Teológiai Főiskolán 2020. május 4. és 7. között online nyílt napokat tartottunk.  A program keretén belül lehetőséget biztosítottunk az érdeklődőknek, hogy részt vegyenek a főiskolai órákon, előadásokon, áhítatokon, konzultációkon, és a hallgatókkal együtt…

Long right arrow Read More

„Irányvonal” – A válaszok készen állnak, csak kérdezned kell!

A világháló és azon belül a közösségi média számos missziós lehetőséget rejt magában. Segítségével nagy távolságokat áthidalva tudunk elérni olyanokat, akik talán még sosem tanulmányozták a Bibliát; de olyanokat is, akik ugyan jól ismerik Isten…

Long right arrow Read More

VIRÁGZÓ NŐK ISTEN KERTJÉBEN: Ócsai Sándorné Lili

Lili néni kedveli a kézimunkát, egész életén át hímezett, kötött, szőtte a gyönyörű perzsaszőnyegeket a textiliparban, s mint részlegvezető ment nyugdíjba. Életének szőnyegmintája – hite szerint –, Isten szövőszékén készült. 61 éve házasok Ócsai Sándorral…

Long right arrow Read More

Pál jól sáfárkodott az ismereteivel

Egy férfi szavaira lettem figyelmes, aki igen határozottan fejtette ki a meggyőződését, hogy nincs is semmilyen világjárvány. Ez csak egy sikeresen manipulált világtudat. Beetettek minket.

Long right arrow Read More

Segítő program önkéntesekkel a világjárvány idején

#karanténfutár néven segítő programot indított el az ADRA Alapítvány.  A program lényege, hogy a 20 és 50 év közötti, részvételi szándékukat jelző önkénteseket online képzés és alapvető védőeszközökkel történő felszerelés után segítjük összekapcsolódni a lakóhelyük…

Long right arrow Read More

Segítség a digitális átállásban

A 2020. március 11. napján kihirdetett és azóta meghosszabbított veszélyhelyzet egyik legmeghatározóbb intézkedése az oktatást érintette, melynek során az intézmények digitális platformokra álltak át. Ennek során a tanórák anyagait videókonferenciák keretében tartják meg, a feladatokat…

Long right arrow Read More

Nemzetközi minősítés az ADRA világában

2019 év folyamán a Nemzetközi ADRA egy akkreditációs és licenc eljárást indított, melyben történő részvételre a világ összes ADRA irodáját kötelezték. A tét nem kisebb, mint az ADRA védjegy és logó használata. A jogosultság megszerzése…

Long right arrow Read More

Istenkeresők – zászlóvivők

Kevés olyan könyv látott napvilágot a világon, amely ilyen sokáig és ennyi példányban lett kiadva, ajándékozva, eladva. A Jézus élete című könyv első magyar kiadása még az 1930-as évek derekán jelent meg (A világ reménye…

Long right arrow Read More

Az Adventista Teológiai Főiskola döccenő nélkül állt át a távolléti oktatásra

Az ATF-en nem állt meg az élet, éppen csak a hallgatók hiányoznak az előadótermekből. Az oktatók nagy része otthonról dolgozik, de akadnak olyanok – a könyvtár, a tanulmányi és gazdasági osztályon – akik az épületen…

Long right arrow Read More

Professzori kinevezés az Adventista Teológiai Főiskolán

Az Adventista Teológiai Főiskola Szenátusa tavaly ősszel arról határozott, hogy pályázatot ír ki egyetemi tanári munkaköri címek elnyerése céljából az ószövetségi teológia tudománykörében. A kiírt pályázatra dr. habil. Tokics Imre, az Ószövetségi Tanszék vezetője jelentkezett,…

Long right arrow Read More