AdventInfo

Istent imádni gyűltünk össze február 29-én Kondoroson Békés megye több gyülekezetéből regionális ifjúsági napra. Szombat délelőtt egy mindenki számára gazdag lelki élményt nyújtó alkalom kereteiben kapott helyet a gyermek-istentisztelet, a dicsőítés és Isten szava. Fürj György és Palotás Kristóf vezetésével együtt gondolkodtunk az egészséges kapcsolódás és céltudatos visszavonulásról az életünkre vonatkozóan. Az ebédet egy séta követte, majd a délutáni alkalmon a dicsőítés mellett lehetőségünk volt jót beszélgetni, kiscsoportokban megosztottuk egymással gondolatainkat, tapasztalatunkat. Az esti sportot és sorversenyt követően a Kondoroson tartott ifi alkalmak hagyományához híven a közösségi ház kemencéjében sült pizzák által nyújtott gasztronómiai élményben lehetett részünk. Köszönjük a gyülekezetnek, hogy lehetőséget adott erre a programra, és hálásak vagyunk Istennek azért a jóért és szépért, aminek a részesei lehettünk! k.p.

Log in. Log out. – Pizzás ifi

Istent imádni gyűltünk össze február 29-én Kondoroson Békés megye több gyülekezetéből regionális ifjúsági napra. Szombat délelőtt egy mindenki számára gazdag lelki élményt nyújtó alkalom kereteiben kapott helyet a gyermek-istentisztelet, a dicsőítés és Isten szava.

Long right arrow Read More

Bizalom. Kiben? Meddig? Hogyan?

Ezekre a kérdésekre kerestünk válaszokat a gyülekezetünkben első alkalommal megrendezett regionális ifjúsági napon 2020. február 22-én. Az ünnepélyes alkalomra az ország több pontjáról is érkeztek testvéreink: Szegedről, Sándorfalváról, Pécelről, Geszterédről, Téglásról, Tiszavasváriból, Hosszúpályiból, Biriből, Nyíregyházáról…

Long right arrow Read More

Virágzó Nők Isten kertjében: Mitelle Ernőné Rózsika néni

Mitelle Ernőné Rózsika néni sugárzó szemű, gyors észjárású, könnyed mozgású, vidéki asszony, aki több mint 15 éve gyülekezetének vezetője. Korát meghazudtolóan – már a 85. életévét is betöltötte – tart imaórát vagy prédikációt, széleskörű bibliai…

Long right arrow Read More

Nemzetközi hírek

A nemzetközi ADRA 2020. február 17-i hírközlése szerint a COVID-19 koronavírussal megfertőzöttek száma meghaladta a 71 000-et. Az esetek 99%-a Kínában volt, világviszonylatban az elhalálozás elérte az 1700 főt.

Long right arrow Read More

A válsághelyzet mindig egy lehetőség arra, hogy szolgáljunk másokat!

Magyarország Kormánya 2020. március 11-én vészhelyzetet rendelt el az ország teljes területére. Az intézkedés visszavonásig tart. A fenti szabályok betartásával magunkat, családjainkat és közösségeinket védhetjük meg a fertőzés továbbterjedésétől. Ugyanakkor figyelemmel kell lennünk mások szükségleteire…

Long right arrow Read More

Segélyszállítmány Hajdúböszörménybe

Februárban egy teljes szállítmány segélyárut vittünk Hajdúböszörménybe, ahol a helyi ADRA koordinátor, Bódiné Szabó Zsuzsanna testvérnőnk a helyi önkéntesek segítségével fogja eljuttatni a rászorulók számára. Kórházakba, illetve a környező települések rászoruló családjaihoz járnak.

Long right arrow Read More

Élet lehelete program a budapesti Neumann János Szakgimnáziumban

Az idei év februárjában kaptunk megkeresést a zuglói Neumann János Szakgimnáziumból. Bizonyos mértékben meglepő, hogy egy informatikai irányultságú oktatási intézmény érdeklődik a program iránt, ugyanakkor jól mutatja, hogy felismerték az alapszintű újraélesztés oktatásának fontosságát.

Long right arrow Read More

Quo vadis, Kiadó?

Nehéz megfogalmazni azokat az érzéseket, amelyek a hirtelen és váratlanul megváltozott világ reflexiói bensőmben. Szeretne teret nyerni a félelem, a bizonytalanság, de helyet kér az elmagányosodás és a kétség is. Ugyanakkor – hála Istennek –…

Long right arrow Read More

Túlreagáljuk-e keresztényként a koronajárványt?

Válságos időkben élt Pál apostol is. A bőrén tapasztalta a felsorolásban szereplő élethelyzetek minden fájdalmát. Bárki megjósolhatta volna, hogy előbb-utóbb összetörik és feladja...

Long right arrow Read More

Egy szekta története a koronavírussal

Koreában rohamosan nő a koronavírussal fertőzöttek száma. Egy nap alatt több mint 500 új esetet regisztráltak. A gócpont Daegu városa, ahol egy keresztény egyház nagyobb összejöveteli helye található. A Jézus Sincshondzsi Egyházat 1984-ben Li Mani…

Long right arrow Read More