AdventInfo

Könyvek, misszió, család, szeretet   A Generálkonferencia kiadóigazgatójától, Almir M. Marrionitól és Victor Hulberttől, a TED könyvkiadásért és médiáért felelős osztálytitkárától levelet kapott az Advent Kiadó. Ennek a levélnek a rövid tartalmát szeretnénk megosztani minden kedves testvérünkkel. Három okunk van rá: először, hogy láthassuk, akiről most szó lesz, milyen példamutató férj és családapa. Másodszor – és ezt a hazai körülmények jelenségei közepette nyomatékkal szeretnénk kiemelni –, hogy mennyire elkötelezett testvérek szolgálnak világszerte a könyvkiadásban, és végül, hogy lássuk, milyen hozzáállást várna el a menny a könyvek kiadása és terjesztése terén az adventmisszióban, beleértve a bel- és külmissziót, legyen az lelki, egészségügyi vagy egyéb jellegű. „Néhány héttel ezelőtt Wilmar Hirle lelkész beszámolt nekünk felesége váratlan betegségéről. Így meg kellett változtatnia nyugdíjazási tervét, amely ennek az ötéves időtartamnak a végén történt volna meg. Néhány orvosi konzultáció után (…) Hirle testvér úgy döntött, előbbre hozza visszavonulását 2019 februárjára. Hirle lelkész 39 éve szolgál az adventista egyházban, ebből 35 évet a Kiadói Szolgálatok igazgatójaként végzett egyházterületi, uniós, divíziós és generálkonferencia-i szinten. Miután a Kiadói Szolgálatok vezetőjeként szolgált saját Dél-amerikai divíziójában, hat évig az Eruro-ázsai Divízió Kiadóigazgatója lett, ahol sok fiatalra hatással volt; ők később szintén vezető pozíciókba kerültek.” Amikor 13 évvel ezelőtt a Generálkonferencia Kiadói Szolgálatához csatlakozott, elkötelezte magát, hogy prioritást élvezzenek azok testvéreink, akik évtizedekig ateista-materialista ideológiai állami vezetés alatt éltek, akik nem juthattak korábban ahhoz a széles skálájú irodalomhoz, amely minden élethelyzetben segítséget nyújthat a ma emberének. Elkötelezettsége kiterjedt a muzulmán világra is. Nevét és önzetlenségét jól ismerik Oroszországban, Ukrajnában, Moldáviában, Szibéria távoli területein (mindet személyesen bejárta), Azerbajdzsánban és számtalan más országban. Nevéhez fűződik Az év misszionárius könyve projekt (A képzeleten túl, Egészség és wellness, A megváltás története és az idén: Remény mai családoknak stb.). Ezt a tervét 2006-ban szavazta meg a GK, ami azt eredményezte, hogy világszerte 50 nyelven 500 millió könyv került emberek kezébe.
  1. M. Marrioni – akivel Hirle lelkész mostanság társigazgatóként működik – hálásan emlékezik vissza arra, hogy ő vezette be a könyvevangélista munka, majd a könyvkiadás világába: „Imádkozom, hogy befolyása továbbra is bátorítsa az új vezetőket: legyen nekik is ilyen missziós lelkületük.”
Marrioni testvér levelének zárszavát különösen jó lenne mindenütt – nálunk is, ahol sok megbecsülés és sok méltatlan támadás is éri a kiadót – megfogadni: „A kiadói munka nem azért jött létre, hogy olyan egyéneknek adjon állást, akiknek munkára van szükségük. Ez a szolgálat azért létezik, hogy a hármas angyali üzenetet közvetítse az egész világon ebben a generációban. Ez csak akkor fog megtörténni, amikor lelkes vezetők azért fognak küzdeni, hogy egységben tevékenykedjünk, valamint ösztönzik a könyvevangélistákat és a gyülekezeti tagokat arra, hogy annyi írást terjesszenek, amennyit még soha azelőtt. Nagyon szépen köszönjük, Wilmar Hirle lelkész! Isten kegyelméből, a te lelkesedésed legyen mindenki szívében, akik szeretik a Kiadói Szolgálatot! Imádkozzunk a Hirle családért és azokért a kihívásokért, amelyekkel szembe kell nézniük életük új fejezetében. Tisztelettel: Almir M. Marroni igazgató , Kiadói Szolgálatok Osztálya a Hetednapi Adventista Egyház Generálkonferenciája”   Egerváriné Kökényes Zsuzsa igazgató, Advent Kiadó   (A levelet Cserpán Ádám fordította.)

Egy nagyszerű testvérünkről

A Generálkonferencia kiadóigazgatójától, Almir M. Marrionitól és Victor Hulberttől, a TED könyvkiadásért és médiáért felelős osztálytitkárától levelet kapott az Advent Kiadó. Ennek a levélnek a rövid tartalmát szeretnénk megosztani minden kedves testvérünkkel.

Long right arrow Read More

Egészségnap Rákospalotán

Egy örömteli eseményről szeretnénk beszámolni. A XV. kerületben nem volt még ilyen nagyszabású rendezvénye az Őrjárat utcai gyülekezetnek, amely ennyi sok embert megmozgatott volna.

Long right arrow Read More

Én szeretem a gyülekezetemet! És te?

„Megtanítalak az útra, amelyen járj.” – Szombaton az 5. „Ki a sótartóból!” konferencián lehettünk Szegeden, amire meglepetésemre közelről és igencsak távolról is érkeztek testvérek. Még ha nem is jut idő ilyenkor mindenkivel mélyebben elbeszélgetni, de…

Long right arrow Read More

Kapcsolódj! – Ifjúsági tábor

Zsúfolásig megtelt fiatalokkal a bózsvai táborhely július 8–15. között, akik a legnagyszerűbb lehetőségét választották annak, hogy egy héten át megtapasztalják Isten közelségét, az együttlét örömét, a kapcsolatok áldását egy sokszínű programsorozat váltakozásában, amely lehetőséget adott…

Long right arrow Read More

„Kell egy csapat!”

„Kell egy csapat!” – monda Minarik Ede abban a bizonyos régi magyar filmben. Szeretném veletek, olvasó testvéreimmel megosztani azt az örömömet, hogy a Nyírségben van egy csapat. No nem a labdarúgás most már modernebb színvonalán,…

Long right arrow Read More

Mary Jones nyomában

Sosem nyertem a tombolán, sosem sorsolták ki a nevem sehol, így már régen lemondtam azokról az ajándékokról, amelyek a szerencsétől függnek. Ezért is volt számomra meglepetés, amikor bekerültem a közé a három fiatal közé, akiknek…

Long right arrow Read More

LelkiFröccs: Töltsd fel magad élettel!

Idén már harmadjára mentünk ki a debreceni Campus fesztiválra az egyház sátrával, így sok régi ismerős arc jött kint velünk szembe, és köszönt ránk, vagy emlegette föl, hogy mi már bizony találkoztunk, sőt még beszélgettünk…

Long right arrow Read More

Ünnepélyes szombat Szegeden

Egy különleges szombatban volt része a Szegedi Gyülekezetnek szeptember 15-én. A romániai nagyváradi kórus volt a vendégünk és egy csodálatos, áldásos szombatot tölthettünk el a határon túli testvéreinkkel.

Long right arrow Read More

Tanévnyitó istentisztelet Újbudán

A pillanatok, napok, hónapok, sőt az évek is észrevétlenül tovaszállnak, most elrepült a nyár és ismét itt a szeptember, amikor kezdődik az iskola, feladatok sokaságával együtt.

Read MoreLong right arrow

Változás: Misszió 360o DVD

Örömmel számolhatok be arról, hogy 2019 januárjától a Magyar Unió interneten is elérhetővé teszi a Generálkonferencia Misszió Osztálya által negyedévente elkészített Misszió 360o DVD anyagait, amelyeknek a szinkronizálása a Reménység Evangelizációs Központban történik.

Long right arrow Read More