Békés–Csongrád megyei kirándulás

Május 13–15. között lehetőségünk volt Nemesvámosra látogatni. Szombaton kórustalálkozón vettünk részt, majd másnap együtt túráztunk a Békés–Csongrád megyei testvérekkel. 

Ha már Tihanyban jártunk, akkor gondoltuk, járjuk körbe a Belső-tavat. Csak körülnéztünk, és megszállt a nyugalom. A gyalogtúra hossza mindössze 9 km volt, de kicsik-nagyok egyaránt nagyon élvezték. Helyenként csodaszép kilátás tárult elénk, a bátrabbak a sziklákon szelfiztek.

Végül 4 és fél óra gyaloglás után mindenki kellemesen elfáradva érkezett meg a tihanyi apátsághoz. Igaz, hogy a Nap sugarai nem akartak melegíteni, de Gondviselőnk megóvott minket az esőtől. Gyönyörű helyeken jártunk, éreztük, hogy feltöltődünk. Ehhez adott is minden, hiszen csak rá kell nézni a tájra, és mint emberi szív, nyúlik be a szeretett félsziget a Balatonba, mely szelíden átöleli, elárasztva partjait gyengéd hullámaival.

O.K.