SZOMBAT DÉLUTÁN

E HETI TANULMÁNYUNK: Zsoltárok 119:162; János 16:13-15;

Róma 3:23-24; 6:15-18; Efezus 2:8-9; 2Péter 1:20-21

„Szívembe rejtettem a te beszédedet, hogy ne vétkezzem ellened” (Zsolt 119:11).

A reformátorok rendelkeztek azzal, amire a 21. században élőknek óriási szüksége van – életcéllal. A neves amerikai pszichológus, Philip Cushman The Empty Self című könyvében az életcél nélkül élők helyzetét taglalja. A hitrendszerük sekélyes, a valóban fontos dolgok közül aligha számít nekik valami, nincs, amiért a halált is vállalnák – ezért nincs miért élniük sem.

Azonban egészen más volt a helyzet a reformáció népével – férfiakkal, nőkkel, gyerekekkel, az ő életcéljuk rendíthetetlen maradt. Fontosnak tarották a hitet, nem voltak hajlandóak a hűségüket feláldozva engedményeket tenni. Alapvető hitelveik lényük elidegeníthetetlen részét képezték, amelyek elvetésével önmagukat tagadták volna meg, és még a halál kapujában is belső békességük volt.

Az e heti tanulmányban a reformáció korából hozott példákon keresztül fogjuk megnézni, miként adnak valódi életcélt és tartalmat az embereknek a Szentírás életet megváltoztató tanításai. Ezeknek az örök igazságoknak a megértése felkészít bennünket a jó és a gonosz közötti nagy küzdelem végső krízisére. Még nincs vége annak a harcnak, amit a reformerek is vívtak, a felhívás most nekünk szól, hogy álljunk be ott a küzdelembe, ahol ők abbahagyták. Mi is megtudhatjuk, hogy Isten hatalmasabb minden kihívásnál, amivel szembesülünk, és Ő olyan értelmet, célt ad az életünknek, amivel semmiféle világi dolog nem érhet fel.

Az e heti tanulmánnyal olvassuk el A nagy küzdelem 7-11. fejezetét!