Cserkészvezetők tábora Norvégiában

Az északi sarkkörön túl, Norvégia egyik legészakibb területén fekvő Tromsø környékén tartotta a Transzeurópai Divízió a hatodik Master Guide táborát június 23–25. között, ott, ahol a nap nyáron három hónapig nem megy le. 180 cserkészvezető gyűlt össze a Norvég Unió havas hegycsúcsokkal és fjordokkal szegélyezett telkén a házigazda országából, Hollandiából, Dániából, Lettországból, Litvániából, Lengyelországból, Szlovéniából, Oroszországból, az Egyesült Királyságból és hazánkból. Magyarországot Kassai Csabával, Szabó Józseffel és Rajki Jánossal együtt képviseltük a nemzetközi találkozón a Magyar Unió Ifjúsági Osztálya és a Felfedezések Alapítvány jóvoltából.

Nagy, kályhával fűthető sátrakban aludtak a táborozók, akiket vegyes összetételű őrsökbe szerveztek. A tagok a programok során lehetőséget kaptak arra, hogy tanuljanak egymástól. Így érdeklődést felkeltő tanítási módszereket, játékokat, vezetési tanácsokat és lelki programok ötleteit osztottuk meg egymással. Egyedi lehetőségünk nyílt az „Éjféli nap próba” letételére is, ahol 00:52 perckor megnézhettük a nap legalsóbb állását. A tábor fő témája alkalomhoz illő módon a világosság volt, melyről János evangéliumának 1. fejezetében is olvashatunk.

Az előadók között ott volt a Generálkonferencia Pathfinder (cserkész) vezetője, Jonatán Tejel, aki a vezetés bibliai alapjairól is tartott szekciót. Az igei útmutatás mellett új kapcsolatokra tehettünk szert, ami a magyar cserkészet szempontjából elősegíti a nemzetközi együttműködést, így a divízióból más országokkal szorosabban együtt tudunk majd működni, egymás országaiban tett látogatásokkal és akár közös táborozásokkal is.

Köszönetet mondunk a támogatásokért!

 

Zarka Dávid