Cserkészvezetők tanácskoztak Kecskeméten

Február 10-én tartotta ülését a Tábortűz Adventista Cserkészközösség Vezetői Tanácsa. (A Tábortűz képviseli az adventista lelkiséget a sokfelekezetű Magyar Cserkészszövetségen belül.) A tavalyi évről szóló beszámoló és némi szabályzatmódosítás után kevésbé hivatalos témák töltötték ki a nap nagy részét.

Először arról beszélgettünk, hogyan lehetne hasznosítani a világszéles adventista cserkészet módszertanának egyes elemeit annak érdekében, hogy az idehaza folyó cserkészmunka még inkább elősegítse a ránk bízott fiatalok adventista identitásának kialakulását, megerősödését. Elhatároztuk, hogy azonosítjuk a számunkra legkecsegtetőbb elemeket, lefordítjuk ezeket az angol nyelvű módszertani anyagokat, és a következő tanácsülésen finomhangoljuk őket, hogy a hazai viszonyok között életszerűek és a szövetség nevelési programjába illeszthetőek legyenek.

Ezt követően vendégeink, a szövetség lelki nevelési munkacsoportja, a Mustármag tagjai mutatták be tevékenységüket, és érdeklődtek a mi bevált módszereink iránt.

A közös ebéd után arról beszélgettünk, hogyan lehet megőrizni a cserkészcsapatok adventista identitását. Ez azért izgalmas kérdés, mert missziónknak megfelelően egységeinkben – az elenyészőtől a számottevőig változó arányban – nem csak adventista hátterű gyerekekkel foglalkozunk. Ez azt eredményezi, hogy a felnövekvő vezetőnemzedékben olyan fiatalok is vannak, lesznek, akik a cserkészcsapat révén ugyan valamelyest kötődnek egyházunkhoz és az adventista lelkiséghez, de rendszeres hitéletüket más felekezetben gyakorolják. A kérdés jellegéből fakadóan nem juthattunk el egy kizárólagos megoldásra, de abban egyetértettünk, hogy a kulcs, a nevelőmunkát végző felnőtt vezetők megélt adventista hite és az őrsvezetők lelkigondozása.

A nap sok apró öröme közül kiemelkedik, hogy reggel Budapesten 3 testvérünk vette át cserkész-segédtiszti képesítését: Ambrus Gyöngyi (Kecskemét), Rajki János (Székesfehérvár) és Tóth Péter (Gyula), és közülük ketten már siettek is hozzánk. Isten áldását kívánjuk munkájukra!

Köszönjük a Kecskeméti Gyülekezetnek, hogy imaházunkat rendelkezésünkre bocsátották, és köszönjük a szövetségnek az útiköltség-térítést és a finom, vegán ebédet!

 

H. M.