FŐOLDAL


Tartalom:

Ki volt Ellen Gould White és mi az oka annak, hogy milliók tartják írásait különleges értékűnek és nagy jelentőséggel bírónak?
Az advent üzenet
James White és Ellen Harmon házassága
A kiadóhivatal kezdete
"Battle Creekbe való költözés
A "Nagy Küzdelem" látomás
A Battle Creek-i otthon
Az egészségügyi reform látomás
A mű kiteljesedik
A Battle Creek-i Főiskola
Írás és utazás
James White halála
Ellen White Európába látogat
A nagy küzdelem és Pátriárkák és próféták
Ausztráilába szólítva
Az Avondale-i iskola
Elkezdődik az egészségügyi munka
Visszatérés az Egyesült Államokba
Mozgalmas Záróévek

 

 

 Ki volt Ellen G White és mi az oka annak, hogy milliók tartják írásait különleges értékűnek és nagy jelentősséggel bírónak?

     Csodálatos lelki ajándékokkal rendelkező asszony volt, aki bár életének nagy részét a 19. században élte (1827-1915), az egész világon még mindig sok millió ember életére van óriási hatással.
     Élete során több mint 40 könyvet és 5000 újságcikket írt, de ma az 50 000 oldalnyi kézirataiból történt válogatásokkal együtt angol nyelven több mint 100 könyve jelent meg. Az irodalom története során ő a legtöbbet fordított írónő, és mindkét nemet számításba véve ő a legtöbbet fordított amerikai író. Írásai széles témakörűek: magukban foglalják a vallást, a nevelést, a társas kapcsolatokat, az evangélizálást, a próféciákat, a kiadói munkát, a táplálkozást és a vezetést. A Jézushoz vezető út című keresztényi életről szóló életeket megváltoztató remekműve, több mint 140 nyelven jelent meg.    

 A hetednapi adventisták hiszik, hogy Ellen Gould White több volt, mint egy tehetséges író; hiszik, hogy Isten különleges küldötté jelölte ki őt arra, hogy a világ figyelmét a Szentírásra irányítsa és segítsen az embereknek felkészülni Jézus második eljövetelére. Tizenhét éves korától, hetven éven keresztül egészen haláláig Istentől több mint 2000 látomást és álmot kapott. A látomások hossza különböző volt: ezek kevesebb, mint egy perctől körülbelül négy órán keresztül tartottak. E kijelentésekben kapott tudást és tanácsokat leírta, hogy azokat megossza másokkal. Ezért különleges írásait a hetednapi adventisták ihletettnek fogadják el, kiválóságukat a nem adventista olvasók is elismerik.
     A Hetednapi Adventisták 27 alapvető hittétele című kiadványban ez áll:
"Ellen G. White írásai nem helyettesítik a Bibliát. Nem helyezhetők el ugyanazon szinten. A Szentírás kiemelkedik, egyedi mérce, amelynek minden más írást alá kell vetni, és általa megítélni."
     E figyelemreméltó asszony, aki az igaz próféta Szentírásban megadott követelményeinek minden próbáját kiállja, segített megalapítani a Hetednapi Adventista Egyházat. A következőkben életének és munkájának részletesebb leírása található.

* * *

Ellen, Elizabeth-vel, ikertestvérével együtt 1827. november 26-án született. Szülei Robert és Eunice Harmon. Nyolc gyermekkel a családban az otthon érdekes és mozgalmas hely volt. A család az Egyesült Államok északkeleti részén, a Main állambeli Gorham falu melletti kis farmon élt. Mindazonáltal, az ikrek születése után Robert Harmon felhagyott a földműveléssel és a körülbelül 20 kilométerre Keletre fekvő városba Portlandba költözött.
     Gyermekkora során Ellen segített a ház körül, és édesapjának is segédkezett a kalapkészítésben. Kilenc éves korában, miközben az iskolából hazafelé tartott egy kő, amivel az egyik osztálytársa megdobta súlyosan megsebesítette. Három hétig eszméletlen volt és az azt követő években is sokat szenvedett orrának súlyos sérülése miatt. Ellen iskolai képzése hirtelen abbamaradt és úgy tűnt, hogy az azelőtt ígéretes sorsú kislány nem fog sokáig élni.
     1840-ben Ellen szüleivel ellátogatott egy metodista tábori találkozóra Buxtonban (Maine), és ott 12 éves korában átadta a szívét Istennek. 1842. június 26.-án saját kérésére alámerítéssel megkeresztelték Casco Bayben, Portlandban. Aznap hivatalosan a Metodista Egyház tagjává vált.

TARTALOM

Az advent üzenet

1840 és '42-ben, Ellen és családtagjai adventista összejövetelekre jártak Portlandba, és elfogadták William Miller nézetét és gondolatait; magabiztosan tekintettek előre Jézus második, küszöbön álló eljövetelére. Ellen buzgó missziómunkás volt, keresve az alkalmakat, hogy kivegye a részét az advent üzenet terjesztésében és megnyerje fiatal barátait is az ügynek.
     1844. október 22-én Jézus nem tért vissza a földre, ahogyan várták. Az ebből fakadó nagy csalódás keserűségét nem tompította Ellen fiatalsága, így másokkal együtt az elkövetkező tanácstalan napok során tanulmányozta a Szentírást és komolyan imádkozott világosságért és vezetésért.
     Amikor sokan megingtak vagy felhagytak adventista meggyőződésükkel Ellen Harmon, egyik december végi reggelen portlandi hívőtársuk otthonában négy hölgy társaságában csatlakozott egy családi áhítathoz. A mennyország közelinek tűnt az imádkozó csoport számára, és ekkor Isten ereje megnyugodott Ellen Harmon-on és látomásban szemtanúja volt az Advent nép Isten városa felé tartó utazásának. Ahogy ezt a látomását 17 évesen, vonakodva és reszketve megosztotta a portlandi adventista csoporttal, ők elfogadták ezt, mint Istentől származó világosságot. Válaszként egy későbbi látomásra, Ellen barátaival és rokonaival egyik helyről a másikra utazva elmondta a szétszóródott adventista közösségeknek, hogy milyen kinyilatkoztatásokat kapott.
     Ezek nem voltak könnyű napok a csalódott adventisták számára. Nem csak a gúnyoló-dással és a nevetségességgel találkoztak a világban, egymás közt sem volt összetartás és soraikon belül mindenféle fanatikus irányzat keletkezett. Ám Isten, kinyilatkoztatáson keresztül feltárta Ellen Harmonnak ezeknek a fanatikus lépéseknek a kimenetelét, és őrá helyezte a felelősséget, hogy rámutasson hibás elgondolásaikra. Ez a megbízást teljesítése nehéz volt Ellen számára.

TARTALOM

James White és Ellen Harmon házassága

Egy orringtoni utazáson, Maine államban, Ellen találkozott egy fiatal adventista prédikátorral, James White-tal aki akkor 23 éves volt. Munkájuk során alkalmanként együtt dolgoztak és ez olyan ragaszkodást keltett bennük, ami későbbi 1846. késő augusztusában kötött házasságukhoz vezetett.
     A házasságukat követő hetekben James és Ellen komolyan tanulmányozott egy Joseph Bates által New Bedfordban kiadott 46 oldalas iratot. A tanulmány címe "A hetedik napi szombat", amely bibliai bizonyítékok alapján bemutatja a hetedik nap szentségét. Meggyőződve e nézet bibliai voltáról, ezt követően a szombatot úgy ünnepelték, mint Isten nyugalomnapját. Körülbelül 6 hónappal később, 1847. április 3-án Ellen G. White bepillantást kapott egy látomásba a mennyei szentélyben lévő isteni törvényről, a negyedik parancsolatot körülvevő dicsfénnyel együtt. Ez a látomás segített még jobban megérteni a "szombat" tantétel fontosságát és egyben az adventisták hitét is megerősítette ebben.
     James és Ellen White házasságuk elején sokáig nagy szegénységben és nyomorban éltek. Az adventmozgalom munkásai, mint James White is csupán magukra számíthattak az anyagi támogatásban, aki megosztva idejét, hol az igét prédikálta, hol pedig fát vágott, vagy a vasútnál vagy pedig a szénamezőn dolgozott.
     Fiuk, Henry 1847. augusztus 26-án született. Az ő jelenléte örömet és vigasztalást hozott a fiatal anya életébe, de Ellen White-nak rá kellet ébrednie, hogy gyermekét megbízható barátaira kell bíznia és folytatnia kellett munkáját, utazni és hordozni a rábízott isteni üzenetet. A következő két évben sokat írt, végiglátogatta a "szétszóródott nyájat" és tanácskozásokon vett részt.

TARTALOM

A kiadóhivatal kezdete

1849-ben Rock Hill-ben (Connecticut) James White megjelentette a "A jelenvaló igazság" című kéthetente megjelenő 8 oldalas lapot. A későbbi számok Ellen White tollából tartalmaztak az egyház számára vonatkozó jövőbeli prófetikus kinyilatkoztatásokat, tanácsokat és figyelmeztetéseket.
     1851-ben Ellen G. White-nak megjelent az első 64 oldalas papírfedeles munkája, melynek címe: "Ellen White keresztény tapasztalatai és nézeteinek vázlata." Ez a korai írás és pótkötetei most a "Korai írások" című könyvben találhatóak.
     A Review and Herald és a Youth Istructor című újságok 1850-es és 1852-es elindítása majd egy kézi nyomda megvétele, és az 1852-55 között Rochesterben (NY) folytatott kiadói munka fárasztó és nehéz volt. A pénz kevés volt. A betegség és a veszteség gyötrelmet és elbátortalanodást hozott életükbe. De fényes napok álltak előttük, és amikor a michigan-i adventista hívők 1855-ben meghívták White-tékat Battle Creekbe, egyben megígérték egy új kiadó felépítését is. Úgy tűnt, hogy a szűkölködés a múlté lesz.

TARTALOM

Battle Creekbe való költözés

1855. novemberében a Review and Herald Kiadó Társaság a kézinyomdával és az egyéb nyomdai felszerelésekkel együtt átköltözött a Rochester-i bérelt helységből az újonnan felépített Battle Creek-i épületbe, amiről az adventhívők gondoskodtak nagyvonalúan.
     Néhány nappal később, miután James és Ellen White, és azok, akik velük együtt dolgoztak a kiadói munkában, megérkeztek Battle Creek-be egy tanácskozás kezdődött. A konferencián megvitatták az adventista üzenet terjesztésének terveit. Nem sokkal a megbeszélések vége előtt számos, az egyházra vonatkozó nagy fontosságú kérdés tárult fel Ellen G. White számára. Miután ezeket leírta, felolvasta őket a Battle Creek-i templomban. A gyülekezeti tagok felismerték az üzenet értékét, és megszavazták annak kiadását. Hamarosan az újra felállított nyomdából kijött egy 16 oldalas nyomtatott füzet melynek címe "Tanácsok a gyülekezeteknek". Ez a sorozat 55 év alatt közel 5000 oldallá nőtt és 9 kötetté bővült.
     A következő évek feljegyzései bemutatják, ahogy James és Ellen G. White megszervezi a kiadói munkát és az egyház szervezetet, utazva vonaton, szekéren vagy szánon. Szenvedések hosszú sorát élték át a kemény és hideg utazások alatt, melyeket az elszórtan lakott vidékeken tettek meg, de Isten különleges védelmét érezték a sok veszély közepette. Ez olyan beszámoló, amelyben elkedvetlenítő feljegyzések vannak, hiszen támadások irányultak a munka ellen, de egyben nagy bíztatás is, mivel Isten győzelmet hozott a szombattartók életében, és sikert azok számára, akik vezették az Advent mozgalom előrehaladását.

TARTALOM

A "Nagy Küzdelem" látomás

1858 márciusában egy temetési szertartáson Ohio-ban a Lovett's Grove magán iskolában Ellen G. White látomást kapott a Krisztus és Sátán angyalai között korszakok óta tartó küzdelemről. Két nappal később Sátán megkísérelte elvenni életét, hogy ne tudja megosztani Istentől kapott kijelentéseit. Isten azonban megtartotta életét, hogy a rábízott munkát el tudja végezni. Ellen G. White papírra vetette a feltárult a jeleneteket, így 1858 nyarán kiadták a 219 oldalas "Lelki ajándékok" első kötetét valamint a "Nagy küzdelem Krisztus és az ő angyalai és Sátán és az ő angyalai között" című könyveket. A kötetet jól fogadták, és nagyra értékelték, mivel tisztán bemutatta a nagy konfliktus küzdő erőit, érintve a küzdelem fő pontjait, de részletesebben foglalkozott a föld történetének záró jeleneteivel. (Lásd: Korai írások 133-295!)

TARTALOM

A Battle Creek-i otthon

Ellen G. White naplója az 1850-es évek végén bemutatja, hogy nem minden idejét szentelte írásnak és nyilvános szolgálatnak. Figyelmét lekötötte a háztartás vezetése, a szomszédokkal, különösen a szükségben lévőkkel fenntartott baráti kapcsolat, amikor a Rewiev kiadó irodájában időnként tetőfokára hágott a munka, ő is segített papírt és röpiratokat hajtogatni és fűzni.
     1860 őszére a White család száma a négy fiúval, a néhány hetestől a 13 éves korig már hatra gyarapodott. Bár a legkisebb fiú, Herbert csupán néhány hónapig élt; halála az első törést hozta a családi körben.
     Az egyház és a konferencia szervezeteinek megalapításának növekvő erőfeszítései, a sok írás, utazás és személyes munka megterhelései foglalták le az 1860-as évek korai szakaszát. Ennek a tetőpontja a Hetednapi adventisták Generál Konferenciájának 1863-as megszervezése volt.

TARTALOM

Az egészségügyi reform látomás

Két héttel ezután, a hétvégére James és Ellen White a Michigan-i Ostego-ba látogatott, hogy az ottani missziót végző munkásokat biztassa. Ahogy a csoport szombatkezdetkor leborult imádkozni Ellen G. White egy látomást kapott a fizikai egészség és a lelki élet kapcsolatáról, a helyes étkezési és egészségügyi alapelvek követésének fontosságáról, valamint a természet orvosságainak - tiszta levegő, napfény, testmozgás és tiszta víz - előnyeiről.
     Ezt a látomást megelőzően nem gondoltak és nem fordítottak időt az egészség ügyére, és számos túlerőltetett lelkész, betegség miatt nem tudta munkáját folytatni. Az 1863. június 6-i kinyilatkoztatás a vezetők szívére helyezte az egészségügyi megújulás fontosságát, az újonnan alakult egyházban. A következő hónapokban, az egészségügyi üzenetre egyre inkább úgy tekintettek, mint a Hetednapi adventisták üzenetének részére, egészségnevelő programot kezdtek. Ennek az erőfeszítésnek bevezető lépése hat, egyenként 64 oldalas brossúra kiadása volt, címük "Egészség, azaz hogyan éljünk" James és Ellen G. White összeállításában. Mindegyik brossúrában megjelent egy cikk Ellen G. White-tól.
     Az egyház vezetőiben az egészségügyi reform fontosságát mélyítette el a 16 éves korában elhunyt Henry White korai halála és James White lelkész súlyos betegsége, ami miatt három évig abba kellett hagynia a munkát, valamint számos más lelkész szenvedése.
     Ellen G. White-nak 1865. karácsonyakor adott útmutatásra válaszul, miszerint az adventistáknak egy egészségügyi intézetet kell alapítani a betegek gondozására és az egészségügyi képzés továbbadására, elkészültek a Nyugati Egészségügy Reform Intézet tervei, mely 1866. Szeptemberében nyílott meg.
     Míg a White család 1865-1868-ig folyamatosan be- és kiköltözött Battle Creek-i otthonából James White rossz fizikai állapota miatt úgy döntöttek, hogy egy kis farmra költöznek a Michigan-i Greenville mellett. Az egyházközpont sürgető feladataitól távol Ellen G. White-nak volt lehetősége az írásra, elkezdte annak a Nagy küzdelem történetnek a bemutatását, ami további látomásokban még teljesebben feltárult számára. 1870-ben megjelent a Prófétaság Lelke első kiadása, magában foglalva a történetet Lucifer mennyben történt bukásától kezdve Salamon idejéig. Ennek a sorozatnak a folytatása megszakadt és hét év telt el a következő rész megjelenéséig.

TARTALOM

A mű kiteljesedik

Az 1860-as évek végen Wisconsinban és Michigan-ben tartott hetednapi adventista sátoros összejövetelek sikere a következő évekre az ilyen törekvések kiterjesztésének tervéhez vezetett. James White amennyire sürgető adminisztratív kötelességei, és gyengülő egészsége megengedte aktívan részt vállalt nem csak az összejövetelek tervezésében, hanem részt is vett azokon. Az egyház első küzdelmes éveiben végzett nehéz megerőltetés hosszú időszakai, a szerkesztői munka, a Generál Konferencia elnöklete és számos intézmény vezetőségi tagsága megterhelte egészségét. Ellen G. White elkísérte férjét útjain, kivette részét az igehirdetésből és személyes munkából, és ahogy ideje engedte haladt az írással.
     Az egyház nyugati parti feladatainak megerősítése céljából a házaspár 1872-1873 telét Kaliforniában töltötte. Ez volt az első a következő hét év több hosszabb nyugati tartózkodásának sorában. 1874. április 1-jén Ellen G. White még e nyugati tartózkodás során fontos látomást kapott: ekkor feltárult számára az a csodálatos út, amely során a felekezet munkája nem csak a nyugati államokban terjed ki és fejlődik, hanem a tengerentúlon is. Néhány héttel később sátoros összejövetelek kezdődtek a kaliforniai Oaklandban. Ezeknek a közösségi erőfeszítéseknek hatására James White elindította Az Idők Jelei című magazint.

TARTALOM

A Battle Creek-i Főiskola

1874. őszén a White házaspár visszatért Michiganbe, segédkeztek a Bibliai Intézetnél, vezető szerepet vállaltak a szombati szolgálatokban és fontos részt vállaltak a Battle Creek-i Főiskola 1875. január 5-i felszentelésében. Ahogy Ellen G. White a különböző államokból a felszentelésre érkező hívők csoportja előtt állt, megosztotta velük, ami előző nap látomásban feltárult előtte. A kép, amit bemutatott a hetednapi adventisták által elvégzendő nemzetközi munkáról, a főiskola szükségességét illetően, nagy hatással volt az összegyűlt hívőkre és munkásokra. Többek közt elmondta, hogy feltárultak előtte más országokban működő nyomdák és egy jól szervezett munka, amely olyan világszéles területeken fejlődött, aminek az elérésére a hetednapi adventisták addig soha nem gondoltak.

TARTALOM

Írás és utazás

White asszony, a következő években idejének nagy részét a konfliktus történet Krisztus életét és az apostolok munkáját bemutató részének megírásával töltötte. Ez a Prófétaság Lelke második és harmadik kiadásaiban jelent meg 1877-ben és 1878-ban. White elfoglalt volt a Pacific Press megalapításával a kaliforniai Oaklandban, valamint pénzt gyűjtött a Battle Creek-i Szanantórium kibővítéséhez és a templom felépítéséhez Battle Creekben.
     Amikor 1878. elején a White házaspár meglátogatta az új egészségügyi intézményt a kaliforniai St. Helenában Ellen G. White felkiáltott: a nyugati parti munka kiszélesedéséről szóló látomásában ő már látta ezt a környezetet és épületeket. Ez volt a harmadik nyugati vállalkozás, amit az 1874-es látomásában látott, a másik kettő az Idők Jelei magazin és a Nyugati Kiadó volt.
     Az 1870-es évek végén tartott sátoros összejövetelek során Ellen G. White sokszor szólt nagy hallgatósághoz, a legnagyobb ezek közül 1877-ben a Michigan-i Grovelandban gyűlt össze egy késő augusztusi vasárnapon. Ekkor 20 000 ember hallgatta a keresztény mértékletesség különböző megközelítéseiről szóló beszédét. Utazásai és munkái ez idő alatt keletre, nyugatra és az északnyugati partra vitték. Szakadatlanul írt, részt vett a Generál Konferencia ülésein, beszélt sátoros összejöveteleken és templomokban, megjelent mértékletességi csoportokban és találkozókon vett részt a városok terein és állami börtönökben.
     White lelkész romló egészsége 1878-79 telén egy texasi úthoz vezetett. Ekkor Arthur Daniels, aki a későbbi években a Generál Konferencia elnökeként szolgált, és felesége Mary csatlakozott a White családhoz; a fiatal Arthur, mint White lelkész társasága és gondozója, Mary mint szakácsnő és házvezető.

TARTALOM

James White halála

A következő két évben voltak időszakok, amikor White lelkész viszonylagos jó egészségnek örvendett és folytatni tudta munkáját. De a hosszú éveken át tartó megerőltetés elkoptatta életerejét, 1881. augusztus 6-án meghalt Battle Creek-ben. A temetési szertartáson férje érckoporsója mellett állva Ellen G. White önmagában megfogadta, hogy eltökélten folytatja a rábízott munkát.

Ellen G. White hamarosan újra a keleti parton volt, kínzóan érezte társának elvesztését, de komolyan belefogott a Prófétaság Lelke sorozat negyedik utolsó kötetének megírásába. Ebben a rég várt részben a konfliktus történet Jeruzsálem pusztulásától a végidőig tartó részét írta meg. Ahogy a könyv 1884-ben kijött a nyomdából, jó fogadtatásra lelt. Házról házra történő árusítás céljából egy illusztrált kiadás is megjelent, ennek címe Nagy küzdelem Krisztus és angyalai és Sátán és angyalai közt vol,t és ebből három éven belül 50 000 darab kelt el.

TARTALOM

Ellen White Európába látogat

A Generál Konferencia felkérte Ellen G. White-ot és fiát, hogy látogassák meg az európai missziókat. Ahogy készülődött az útra, a hozzá közel állók számára úgy tűnt, hogy fizikai állapota nem teszi lehetővé az utazást. Ennek ellenére, engedett annak, ami kötelességnek tűnt, és az ehhez szükséges egészséget megkapva belefogott az utazásba, majd 1875 őszétől 1877 nyaráig európai országokban tartózkodott.
     A svájci Baselből, ami akkor az egyház európai művének központja volt, White asszony utazásokat tett Angliába, Németországba, Franciaországba, Olaszországba, Dániába, Norvégiába és Svédországba. Különösen érdekes volt számára két út az olaszországi valdensek völgyeibe, ahol olyan helyeket látogatott meg, amit a sötét középkorról és a reformációról szóló látomásaiban látott. Mind a svájci Baselben és a norvég Christianában (mai Oslo) felismerte azokat a nyomdákat, melyeket az 1875. január 3-i látomásában tárultak fel neki, amikor is sok Észak-Amerikán kívül működő nyomdát látott.
     A tanács, amit Ellen G. White adott az európai egyház munkásainak sokat jelentett a helyes irányelvek és tervek kialakításában.

TARTALOM

A nagy küzdelem és Pátriárkák és próféták

Mivel a Prófétaság Lelke negyedik kötetére az európai nyelveken is igény volt, Ellen G. White úgy érezte, hogy jobban ki kell fejtenie a küzdelem európai helyeket magában foglaló színtereit. Ennek eredménye lett a ma A Nagy küzdelem-ként ismert könyv, amit először 1888-ban adtak ki.
Az Egyesült Államokba visszatérve Ellen G. White Kaliforniában Healdsburgben talált otthont, de részt vett a Generál Konferencia 1888-as ülésén a Minnesota állambeli Mineapolisban. A következő hónapokban utazott és igét hirdetett, arra törekedve, hogy az egyházat egyesítse a hit általi megigazulás tantételében. Ez alatt az időszak alatt a Pátriárkák és próféták című könyvön dolgozott, melyet az 1890-es évben adtak ki.

TARTALOM

Ausztráliába szólítva

A Generál Konferencia 1891-es ülésén White asszonyt egy sürgető látogatásra kérték fel Ausztráliába, mely során tanácsot adna és segítné az egyház munkáját ezen az úttörő területen. Erre a felhívásra válaszolva 1891. decemberében fia W. C. White és számos segítőjének társaságában megérkezett Ausztráliába. Jelenlétét Ausztráliában nagyra értékelték az új hívők és az általa adott tanácsok a fejlődő munkáról sokban hozzájárultak ezen a déli kontinensen a felekezet iránti érdeklődés szilárd megalapozásához. Az egyház kiadójának meglátogatásakor Ellen G. White itt újra felismert nyomdagépeket azok közül, amelyek az 1875. januári látomásában tárultak fel neki.
     Nem sokkal megérkezése után Ellen White tisztán látta, hogy szükség van egy oktatási intézményre Ausztráliában, ahol a hetednapi adventista fiatalságot keresztény környezetben lehet nevelni, és így az otthoni és a szigeteken történő szolgálatra munkásokat képezzenek ki. Számos felszólításának eredményeképpen Melbourne városában, 1892-ben bibliaiskola nyílt. Az iskola két évig egy bérelt helyen működött, de ez alatt Ellen G. White részéről komoly írásbeli és szóbeli felhívások rámutattak arra, Isten terve arra szólít, hogy az iskola vidéki környezetben működjön.

TARTALOM

Az Avondale-i iskola

Amikor Isten egyértelműen megmutatta beleegyezését, az Avondale birtok megvételre került. Ekkor, hogy biztatást nyújtson azoknak, akik részt vettek ebben az úttörő vállalkozásban Ellen G. White egy telket vásárolt a közelben és az új iskolához közel alakította ki otthonát. Ez az iskola, ahogy Isten jelezte mintául szolgált ahhoz, hogy milyen legyen az adventista oktatási munka.
     Azért, hogy a fejlődő mű Ausztráliában megfelelően legyen igazgatva, 1894-ben a területet uniókonferenciává szervezték, ez volt az első uniókonferencia a hetednapi adventista történelemben. Az újonnan szervezett uniókonferencia adminisztratív munkájában az egyik résztvevő A. G. Daniells lelkész volt, akit feleségével együtt 1866-ban, mint misszionáriust Új-Zélandra küldtek. Ellen G. White-tal való kapcsolata, és tanácsainak megfogadása a terület növekvő adminisztratív problémáival való szembesülése során segített, hogy felkészüljön a 1901-ben rábízott munkára, amikor megválasztották a Generál Konferencia elnökének.

TARTALOM

Elkezdődik az egészségügyi munka

Ahogy az oktatási munka jól elindult Avondale-ben, felhívások hangoztak el egy egészségügyi missziós program megalapozására. Ehhez Ellen G. White nem csupán nagyfokú erkölcsi támogatást nyújtott, de szűkös lehetőségeiből bőkezűen adakozott ahhoz, hogy létrejöhessen egy szanatórium. Valójában Ellen G. White kilenc éves ausztráliai tartózkodása alatt majdnem minden felépült imaházat és az elkezdett törekvések minden formáját anyagi támogatásaival buzdított.
     A helyi úttörő munka területén való elfoglaltságai mellett Ellen G. White talált időt arra, hogy több ezer oldalnyi időszerű tanácsot adjon, mely eljutott tengerentúlra, és útmutatást adott a felekezeti vezetőknek. Ezen kívül hetente küldött cikkeket a Szemle, Jelek, és a Nevelő újságoknak. Ez a feszített program nagyban késleltette könyvírását, így a Jézus élete című könyve teljesen csak 1898-ban készült el és jelent meg. Ezt két évvel előzte meg a Gondolatok a hegyibeszédről című könyv, és 1900-ban a Krisztus példázatai valamint a Bizonyságok a gyülekezeteknek hatodik része követte.

TARTALOM

Visszatérés az Egyesült Államokba

Egy nap Ellen G. White meglepte családját és munkatársait azzal, hogy elmondta nekik, hogy éjszaka mennyei utasítást kapott arra, hogy vissza kell térnie Amerikába. Az ausztrál munka szempontjából a legalkalmatlanabb időpontnak tűnt távozása, de az, kinek szeme egyháza vállalkozására, mint egészre tekint, és a látja a jövőt, jól tudta, hogy az új évszázad korai éveit betöltő krízis alatt szükség lesz jelenlétére az Egyesült Államokban.
     Ellen G. White Észak-Kaliforniában néhány mérföldnyire a vidéki várostól St. Helenától Elmshavenben telepedett le, életének fennmaradó 15 évét könyvek készítésével, írással, személyes munkával és utazással töltötte. Ahogy éppen megtelepedett St. Helenán meghívást kapott az 1901-es Generál Konferencia ülésére, amit a Michigani Battle Creek-ben tartottak.
     Ezen a fontos összejövetelen határozottan felszólított a hetednapi adventista Generál Konferencia munkájának átszervezésére azért, hogy az az egyház növekvő tevékenységi köreit teljesen mértékben kiszolgálja. A küldöttek válaszoltak a felszólításra és kidolgozták és véghezvitték az újjászervezés terveit, megnyitva az utat a növekvő felelősségek szélesebb elosztásához, amit addig az ideig csak néhány ember viselt. Elfogadták az unió konferenciák tervét, amelyek köztes szervezetekként szolgáljanak a Generál Konferencia és a helyi konferenciák közt, valamint megszervezték a Generál Konferenciai osztályok létrejöttét. Ezek a lépések utat nyitottak a felekezet munkájának nagyarányú kiszélesedéséhez és terjedéshez.
     Két évvel később a Generál Konferencia irodái és a Review and Herald Kiadó Társaság elköltözött Battle Creekből és Ellen G. White tanácsával összhangban, miszerint a keleti part közelében legyenek Maryland államban Washington D. C. egyik külvárosában Tahoma Parkban állították fel azokat. Ellen G. White e fordulat során elhagyta kaliforniai otthonát és Tahoma Parkba költözött. Körülbelül öt hónapig itt folytatta munkáját. Az ő jelenléte a felekezet központjában segített abban, hogy kialakuljon a bizalom a Keletre költözés döntésével kapcsolatban.

TARTALOM

Mozgalmas záró évek

1905. végén megjelent A nagy orvos lábnyomában című könyv, mely a test, az elme és a lélek gyógyításával foglalkozott. Nevelés című könyvét 1903-ban adták ki, és a Bizonyságtételek a gyülekezeteknek 7. és 8. részei 1902-ben és 1904-ben jelentek meg.
     Washingtoni tartózkodása során Ellen G. White biztatta a dél-kaliforniai egyház munkásait, hogy biztosítsanak területet egy szanatórium számára Loma Lindán és felhívta a figyelmet az egészségügyi misszionáriusok kiképzésének elkezdésére a nyugati parton. A következő néhány évben Ellen G. White gyakran félbeszakította könyvírását, azért, hogy Loma Lindára látogasson és biztassa az ottani munkásokat, valamint a San Diego melletti Paradise Valley szanatóriumba is tett utazásokat, ennek 1903-as megalapításában segédkezett.
     81 évesen Ellen Gould White újra Washingtonba utazott és a Generál Konferencia 1909-es ülésén vett részt. A konferencián tiszta és biztos hangon számos alkalommal felszólalt. Ez után a gyűlés után, amikor meglátogatta szülővárosát Portland-ot, Main államban szívének régi vágya teljesült. Ezen a történelmi helyen, ahol munkássága 65 évvel korábban elkezdődött újra bizonyságot tett. Ez volt utolsó útja a nyugati államokba, ahol élénk benyomást tett arra a számos hetednapi adventistára, akik hallották beszélni vagy találkoztak vele a Generál Konferencia ülésén.

Felismerve, hogy kevés ideje van hátra, amikor Ellen G. White visszatért Elmshavenbe megsokszorozta erőfeszítéseit, hogy megírjon számos olyan könyvet, melyek nélkülözhetetlen tanítást adnak az egyház számára. Bizonyságtételek a gyülekezeteknek kilencedik része 1909-ben került kiadásra. 1911-ben megjelent az Apostolok cselekedetei. 1913-ban megjelent a Tanácsok szülőknek és tanároknak, 1914-ben befejezte az Evangélium szolgái-t, és a kéziratot elküldte a nyomdába. Ellen Gould White életének aktív, végső hónapjait a Próféták és királyok című könyv írásának szentelte.
     Egy reggelen 1915. február 13-án Elmshavenben, ahogy Ellen Gould White belépett kényelmes dolgozószobájába, megbotlott, elesett és nem tudott felállni. Segítség érkezett és hamarosan kiderült, hogy a baleset súlyosnak bizonyult. Egy röntgenvizsgálat megmutatta, hogy bal csípőjében törés történt, és öt hónapig White asszony ágyhoz, illetve tolószékhez volt kötve.
     Életének utolsó heteiben szavai barátaihoz és rokonaihoz vidám érzésekről tettek bizonyságot, arról a tudatról, hogy hűségesen elvégezte a munkát, amit Isten rábízott és biztos volt abban, hogy az igazság ügye végül győzni fog.
     Ellen Gould White élete 86 éves korában 1915. július 16-án lezárult. Férje mellé helyezték nyugalomra Michigan államban, a Battle Creek-i Oak Hill temetőben.
     Ellen Gould White életében látta, ahogy az adventmozgalom egy maroknyi hívőből világszéles 136 879 tagságúra növekedett, mely 2000-ben meghaladta a 11 milliót.

TARTALOM

Ellen G. White Hagyaték
Silver Spring, Maryland
Módosítva: 2000. augusztus

FŐOLDAL