ELŐZŐ | TARTALOM | FŐOLDAL | KÖVETKEZŐ

 

"Elközelített az Istennek országa"

    "Elméne Jézus Galileába, prédikálván az Isten országának evangéliumát, és mondván: Bétölt az idő, és elközelített az Istennek országa; térjetek meg, és higgyetek az evangéliumban" (Mk 1:14-15).
  A Messiás jöveteléről szóló kijelentés először Júdeában hangzott el. Az oltárnál szolgáló Zakariásnak szólt a jövendölés a jeruzsálemi templomban, az útkészítő születéséről. Bethlehem dombjain angyalok hirdették Jézus születését. Jeruzsálembe a bölcsek jöttek, hogy megkeressék Őt. A templomban Simeon és Anna tett bizonyságot isteni mivoltáról. Jeruzsálem és az egész Júdea hallgatta Keresztelő János prédikálását, s a Magas Tanács küldöttsége a tömeggel együtt figyelte bizonyságtételét Jézusról. Az első tanítványok Júdeában csatlakoztak Krisztushoz. Szolgálatának kezdeti szakaszát jórészt itt töltötte. Istenségének megvillanó ereje a templom megtisztításakor, csodás gyógyításai, az ajkáról elhangzó isteni igazságok mind-mind azt hirdették, amit a bethesdai gyógyítás után kijelentett a Magas Tanács előtt: Ő az Örökkévaló Fia.
  Ha Izrael vezetői befogadták volna Krisztust, azt a megtiszteltetést kapták volna, hogy küldötteiként elvigyék az evangéliumot a világnak. Számukra adatott meg elsőként a lehetőség, hogy Isten országának és kegyelmének hírnökei legyenek. Izrael azonban nem ismerte föl az Ő látogatásának idejét. A zsidó vezetők irigysége és bizalmatlansága nyílt gyűlöletté érlelődött, s a nép szíve elfordult Jézustól.
  A Magas Tanács elvetette Krisztus üzenetét, és minden igyekezetével azon volt, hogy kioltsa életét, ezért Jézus elhagyta Jeruzsálemet, a papokat, a templomot, a vallási vezetőket, az embereket, akiknek a törvényt tanította, és egy másik rétegnek kezdte hirdetni üzenetét. Onnan gyűjtötte maga köré azokat, akik elviszik az evangéliumot minden népnek.
  Amiképpen az egyházi hatalmasságok Krisztus idejében elvetették az
  
  embernek adott világosságot és életet, úgy utasították vissza azt az egymást követő nemzedékek idején is. Krisztus visszavonulása Júdeából újból és újból megismétlődött a történelem folyamán. Amikor a reformátorok hirdették Isten igéjét, egyáltalán nem akartak elkülönülni a fennálló egyházaktól. Ám a vallási vezetők nem tűrhették a világosságot, s annak hordozói kénytelenek voltak más réteget keresni, aki vágyik az igazságra. Napjainkban a magukat a reformátorok követőinek vallók közül keveseket tölt be az elődök lelkülete. Kevesen hallgatják Isten szavát, és készek elfogadni az igazságot, bármilyen köntösben jelenjék is az meg. Akik a reformátorok nyomdokaiba lépnek, gyakran kénytelenek elfordulni szeretett egyházuktól, hogy megvallhassák Isten igéjének világos tanítását. Sokszor azokat, akik a világosságot keresik, ugyanez a tanítás készteti atyáik egyházának elhagyására, az engedelmességre.
  A jeruzsálemi írástudók megvetették Galilea népét. Bárdolatlanoknak, tanulatlanoknak tartották őket, a Megváltó számára mégis ez bizonyult alkalmasabb munkaterületnek. Őszintébbek, nyíltabbak voltak, kevésbé hatalmasodott el rajtuk a vakhit, értelmük jobban nyitva állt az igazság befogadására. Azzal, hogy Galileába ment, Jézus nem akart elkülönülni, elszigetelődni. Abban az időben ez a tartomány igen sűrűn lakott volt, a népesség sokkal inkább keveredett más nemzetekkel, mint Júdeában.
  Amikor Jézus Galileában járt-kelt, tanított és gyógyított, a városokból és falvakból tömegek sereglettek köré. Sokan jöttek még Júdeából és a szomszédos tartományokból is. Jézus gyakran kénytelen volt elrejtőzni az emberek elől. A lelkesedés olyan magasra csapott, hogy óvintézkedéseket kellett tennie, nehogy a római hatóságok zendüléstől kezdjenek tartani. Sosem volt még a világon ehhez hasonló időszak. A menny leszállt az emberekhez. Éhező és szomjúhozó lelkek, melyek régóta várták Izrael szabadítását, most az irgalmas Megváltó kegyelmének lakomáján vehettek részt.
  Krisztus beszédeinek fő mondanivalója ez volt: "Bétölt az idő, és elközelített az Istennek országa; térjetek meg, és higgyetek az evangéliumban" (Mk 1:15). Ezáltal az evangéliumi üzenet, melyet maga a Megváltó hozott, a próféciákon alapult. Az "idő", amelyről azt mondja, betölt, a Gábriel arkangyal által Dánielnek megadott időszakot jelenti. "Hetven hét - mondta az angyal - szabatott a te népedre és szent városodra, hogy vége
  
  szakadjon a gonoszságnak és bepecsételtessék a bűn, és hogy eltöröltessék a hamisság és elhozassék az örök igazság, és bepecsételtessék a látomás és a próféták, és felkenettessék a Szentek szente" (Dán 9:24). A jövendölésekben egy nap egy évet jelent. (Lásd 4Móz 14:34; Ez 4:6.!) A hetven hét vagy négyszázkilencven nap négyszázkilencven évnek felel meg. Meg van adva ennek az időszaknak a kiindulópontja: "Tudd meg azért és vedd eszedbe: A Jeruzsálem újraépíttetése felől való szózat keletkezésétől a Messiásfejedelemig hét hét és hatvankét hét van" (Dán 9:25), hatvankilenc hét, vagy négyszáznyolcvanhárom év. A Jeruzsálem helyreállítására és újjáépítésére vonatkozó parancsot Artaxerxes Longimanus rendelete véglegesítette (Lásd Ezsd 6:14; 7:1.9!), ez Kr. e. 457 őszén lépett hatályba. Ettől az időtől számítva négyszáznyolcvanhárom év Kr. u. 27. őszéig tart. A prófécia szerint ennek az időszaknak a Messiásig, a Felkentig kell tartania. Kr. u. 27-ben Jézust keresztségekor felkente a Szentlélek, s ezután hamarosan elkezdődött szolgálata. Ekkor hirdette az üzenetet: "Bétölt az idő" (Mk 1:15).
  Az angyal így folytatta: "Egy héten át (hét éven át) sokakkal megerősíti a szövetséget" (Dán 9:27). A Megváltó szolgálatának megkezdése után hét évig az evangéliumot főképpen a zsidóknak kellett hirdetni; három és fél évig ezt maga Krisztus tette, azután pedig az apostolok. "A hét felén véget vet a véres áldozatnak és az ételáldozatnak" (Dán 9 : 27). Kr. u. 31 tavaszán Krisztus, az igazi áldozat feláldoztatott a Kálvárián. Ekkor a templom függönye kettéhasadt: jelezte, hogy az áldozati szolgálat szentsége és jelentősége megszűnt. Véget ért a földi áldozatok és ajándékok ideje.
  Az egy hét = hét év - Kr. u. 34-ben ért véget. Ekkor István megkövezésével a zsidók végleg megpecsételték, hogy elvetik az evangéliumot. A tanítványok, akik az üldöztetés miatt idegen földeken szóródtak szét, "széjjeljártak, hirdetve az igét" (Acs 8:4). Röviddel ezután Saul, az üldöző megtért, és Pál lett, a pogányok apostola.
  Krisztus eljövetelének ideje, felkenetése Szentlélekkel, halála, az evangélium hirdetése a pogányoknak - mindez pontosan meg volt írva. A zsidó nép kiváltsága volt ezen próféciák értelmezése, s az, hogy felismerjék beteljesedésüket Jézus küldetésében. Krisztus hangsúlyozta tanítványainak a próféciák tanulmányozásának fontosságát. Dánielnek az akkori időkre vonatkozó jövendöléséről ezt mondja: "Aki olvassa, értse meg" (Mt 24:15). Feltámadása után "minden prófétáktól fogva"
  
  magyarázta a tanítványoknak, "amik őfelőle megírattak" (Lk 24:27). A Megváltó szólt az összes próféta által. "A Krisztusnak őbennük levő Lelke [...] eleve bizonyságot tett a Krisztus szenvedéseiről és az azok után való dicsőségről" (1Pt 1:11).
  Gábriel, a rangban közvetlenül Isten Fia után következő angyal jött Dánielhez az isteni üzenettel. Gábriel - "az Ő angyala" - volt az, akit Krisztus elküldött, hogy feltárja a jövőt a szeretett Jánosnak. Áldás árad mindazokra, akik olvassák és hallgatják a prófétálásnak beszédeit, s megtartják az abban megírottakat (Vö. Jel 1:3!).
  "Semmit sem cselekszik az én Uram, az Úr, míg meg nem jelenti titkát az ő szolgáinak, a prófétáknak" (Ám 3:7). Mert "a titkok az Úréi, a mi Istenünkéi; a kinyilatkoztatott dolgok pedig miénk és a mi fiainké mindörökké" (5Móz 29: 29). Isten adta ezeket nékünk, az Ő áldása kíséri a prófétikus iratok áhítatos, imádkozó tanulmányozását.
  Amiképpen Krisztus első adventjének üzenete bejelentette a kegyelem országát, úgy jelenti be második adventjének üzenete az Ő dicsőséges országát. És a második üzenet - éppúgy, mint az első - a jövendöléseken alapul. Az angyal Dánielhez szóló szavait, melyek a végidőkre vonatkoznak, az utolsó napokban fogják megérteni. Akkor "tudakozzák majd sokan, és nagyobbá lesz a tudás". "Az istentelenek pedig istentelenül cselekesznek, és az istentelenek közül senki sem érti; de az értelmesek értik" (Dán 12:4.10). Maga a Megváltó adta meg az Ő eljövetelének jeleit, és így szólt: "Mikor látjátok, hogy ezek meglesznek, tudjátok meg, hogy közel van az Isten országa". "De vigyázzatok magatokra, hogy valamikor meg ne nehezedjék a ti szívetek dobzódásnak, részegségnek és ez élet gondjainak miatta, és váratlanul reátok ne jöjjön az a nap. "Vigyázzatok azért minden időben, kérvén, hogy méltókká tétessetek arra, hogy elkerüljétek mindezeket, amik bekövetkeznek, és megállhassatok az embernek Fia előtt!" (Lk 21:31.34.36).
  Mi megértük az ezekben a versekben megjövendölt időket. A vég ideje eljött, a próféták látomásairól lehullt a pecsét, ünnepélyes felhívásaik az Úr dicsőséges, küszöbön álló eljövetelére irányítják figyelmünket.
  A zsidók félreértelmezték, helytelenül magyarázták Isten szavát, ezért nem ismerték fel az Ő látogatásának idejét. A választott nép a neki szabatott kegyelem utolsó drága éveit - Krisztus és apostolai szolgálatának éveit - az Úr követeinek elpusztítását célzó mesterkedésekkel töltötte.
  
  Földi becsvágyakkal foglalatoskodtak, a lelki országot hiába ajánlották fel nekik. Ugyanígy van ez ma is. E világ királysága tölti be az emberek gondolatait, s nem veszik észre a jövendölések gyors teljesedését, sem annak jeleit, hogy Isten országa rohamosan közeledik.
  "De ti, atyámfiai, nem vagytok sötétségben, hogy az a nap tolvajmódra lephetne meg titeket. Ti mindnyájan világosság fiai vagytok és nappal fiai; nem vagyunk az éjszakáé, se a sötétségé!" (lThess 5:4-5) Bár nem ismerhetjük Urunk visszatértének óráját, azt tudhatjuk, amikor közeleg. "Ne is aludjunk azért, mint egyebek, hanem legyünk éberek és józanok" (lThess 5:6).
  

ELŐZŐ | TARTALOM | FŐOLDAL | KÖVETKEZŐ