ELŐZŐ | TARTALOM | FŐOLDAL | KÖVETKEZŐ

 

A szombat

    Isten a szombatot a teremtéskor szentelte meg. Az emberért rendeltetett, és abból az időből ered, amikor "együtt örvendezének a hajnalcsillagok, és Istennek minden fiai vigadozának" (Jób 38:7). Békesség nyugodott meg a világon, mert a föld összhangban volt a mennyel. "Látá Isten, hogy minden amit teremtett vala, ímé igen jó" (lMóz 1:31), és befejezett műve feletti örömében megnyugodott.
  Mivel szombatnapon megnyugodott, "megáldá Isten a hetedik napot, és megszentelé azt" (lMóz 2:3) - vagyis szent célra különítette el. A nyugalom napjaként adományozta Ádámnak. A teremtés művére emlékeztetett, ezáltal Isten hatalmának és szeretetének jele lett. Az Írás-így szól: "Emlékezetet szerzett az ő csudálatos dolgainak" (Zsolt 111: 4). "Az ő alkotásaiból" megérthető "az ő örökkévaló hatalma és istensége", ami "láthatatlan a világ teremtésétől fogva" (Róm 1:20).
  Mindent Isten Fia teremtett. "Kezdetben vala az Ige, és az Ige vala az Istennél. [...] Minden őáltala lett és nála nélkül semmi sem lett, ami lett" (Jn 1:1-3). És mivel a szombat a teremtés művének emlékezete, ez Krisztus szeretetének és hatalmának a jegye.
  A szombat a természetre tereli gondolatainkat, s összeköttetésbe hoz a Teremtővel. A madarak énekében, a fák susogásában, a tenger zenéjében ma is hallhatjuk az Ő hangját, aki Ádámmal beszélgetett Édenben hűvös alkonyatkor. Miközben hatalmát szemléljük a természetben, vigaszra lelünk, mert ugyanaz az ige, amely mindeneket teremtett, életet szól a léleknek is. Ő, "aki szólt: sötétségből világosság ragyogjon, ő gyújtott világosságot a mi szívünkben az Isten dicsősége ismeretének a Jézus Krisztus arcán való világoltatása végett" (2Kor 4: 6).
  Ez a gondolat ihlette az éneket:
  
  "Megvidámítottál engem Uram a te cselekedeteddel,
  a te kezednek műveiben örvendezem.
  Mely nagyok Uram a te műveid,
  igen mélységesek a te gondolataid!" (Zsolt 92:5-6)
  
  A Szentlélek pedig Ésaiás próféta által kijelenti: "Kihez hasonlítjátok az Istent, és minő képet készítetek Őróla? [...] Hát nem tudjátok és nem hallottátok-é, hát nem hirdettetett néktek eleitől fogva, hát nem értettétek-é meg a föld fundamentumait? Ki ül a föld kereksége fölött, amelynek lakói mint sáskák előtte, ki az egeket kiterjeszti mint egy kárpitot, és kifeszíti, mint a sátort, lakásra. [...] Kihez hasonlíttok hát engem, hogy hasonló volnék? szól a Szent. Emeljétek föl a magasba szemeiteket, és lássátok meg, ki teremté azokat? Ő, aki kihozza seregüket szám szerint, mindnyáját nevén szólítja; nagy hatalma és erőssége miatt egyetlen híjuk sincsen. Miért mondod Jákób és szólsz ekként Izrael: Elrejtetett az én utam az Úrtól, és ügyemmel nem gondol Istenem?! Hát nem tudod-é és nem hallottad-é, hogy örökkévaló Isten az Úr, aki teremté a föld határait? nem fárad és nem lankad el. [...] Erőt ad a megfáradottnak, és az erőtlen erejét megsokasítja. " (Ésa 40:18-29). "Ne félj, mert én veled vagyok; ne csüggedj, mert én vagyok Istened; megerősítelek, sőt megsegítlek, és igazságom jobbjával támogatlak" (Ésa 41:10). "Térjetek énhozzám, hogy megtartassatok földnek minden határai, mert én vagyok az Isten, és nincsen több!" (Ésa 45:22) Ez a természetbe írott üzenet; erre kell a szombatnak emlékeztetni. Amikor az Úr megparancsolta Izraelnek, hogy szenteljék meg szombatjait, így szólt: "Legyenek jegyül énköztem és tiköztetek, hogy megtudjátok, hogy én vagyok, az Úr, a ti Istenetek" (Ez 20:20).
  A szombat benne foglaltatik a Sínai hegyen adott törvényben, de Isten nem ekkor nyilvánította ki először, mint nyugalomnapot. Izrael népe azelőtt is ismerte, mielőtt a Sínai hegyhez jöttek. Az odavezető úton is megtartották a szombatot. Ha valaki megszentségtelenítette, az Úr megdorgálta a népet: "Meddig nem akarjátok megtartani az én parancsolataimat és törvényeimet?" (2Móz 16:28)
  A szombat nemcsak Izraelért rendeltetett, hanem a világért is. Az ember Édenben ismerte meg, és az a Tízparancsolat többi előírásához hasonlóan maradandóan kötelező érvényű. A törvényről, melynek a negyedik parancsolat egy része, Krisztus kijelenti: "Míg az ég és a föld elmúlik, a törvényből egy jóta vagy egyetlen pontocska el nem múlik" (Mt 5:18).
  
  Amíg a menny és a föld fennáll, addig a szombat is megmarad, mint a Teremtő hatalmának jelképe. Amikor pedig az Éden újra felvirágzik a földön, Isten szent pihenőnapját mindenki tisztelni fogja a nap alatt. A dicső újföld lakosai "szombatról szombatra" feljőnek "engem imádni, szól az Úr" (Ésa 66:23).
  A zsidókra vonatkozó rendelkezések közül egyik sem különböztette meg őket olyan tökéletesen a környező népektől, mint a szombat. Isten terve szerint a szombat megtartása az Őt imádók megjelölése lesz. Elkülönülésük jele a bálványimádástól, és jele az igaz Istennel való kapcsolatuknak is. A szombat megszenteléséhez azonban az embernek magának is szentnek kell lennie, hogy hit által Krisztus igazságosságának részesévé váljék. Amikor az Úr a parancsot adta Izraelnek: "Megemlékezzél a szombatnapról, hogy megszenteljed azt" (2Móz 20:8), ezt is hozzátette: "Szent emberek legyetek énelőttem" (2Móz 22:31). Csakis így különböztethette meg a szombat Izraelt, mint Isten imádóit.
  Midőn a zsidók eltávolodtak Istentől, ami maga után vonta Krisztus hit általi igazságának elvesztését, számukra maga a szombat is elvesztette jelentőségét. Sátán magát akarta felmagasztalni, igyekezett elvonni az embereket Krisztustól, a szombatot pedig megrontani, mert ez Krisztus hatalmának a jele. A zsidó vezetők betöltötték Sátán akaratát azzal, hogy Isten pihenőnapját terhes követelményekkel bástyázták körül. Krisztus idejében a szombatot már annyira elferdítették, hogy megtartása inkább az önző, önkényes ember jellemét tükrözte, mint a szerető mennyei Atyáét. A rabbik tulajdonképpen úgy mutatták be Istent, mint aki olyan törvényeket ad, melyeket az embernek lehetetlen megtartani. Az embereket rávették, hogy önkényúrnak tekintsék Istent, s úgy gondolják: a szombatnak az Ő kívánalmai szerinti megtartása tette az embert kőszívűvé, kegyetlenné. Krisztusnak kellett ezeket a téves elképzeléseket helyreigazítani. Bár a rabbik könyörtelen ellenségeskedéssel követték Őt, Jézus még látszólag sem alkalmazkodott követelményeikhez, hanem ment a maga útján, és a szombatot Isten törvénye szerint tartotta meg.
  Egyik szombaton, amikor a Megváltó és tanítványai elhagyták az imádság helyét, érőben levő gabonaföldön mentek keresztül. Jézus későig munkálkodott, s mialatt áthaladtak a mezőn, a tanítványok tépkedni kezdték a kalászokat, és tenyerükben kimorzsolva ették a gabonaszemeket.
  
  Más napokon senki sem emelt volna szót emiatt, mert ha valaki gabonaföldön, gyümölcsösön vagy szőlőskerten haladt át, szabadon ehetett, amit csak akart (Lásd 5Móz 23:24-25!). Ám szombatnapon ilyet tenni - ez szentségtörésnek számított. Nemcsak a gabonaszedést tartották valamiféle aratásnak, hanem a termés kézben történő kidörzsölését is egyfajta cséplésnek minősítették. Így ez a rabbik véleménye szerint kettős törvénysértés volt.
  A kémek azonnal panaszkodni kezdtek Jézusnak, mondván: "Ímé a te tanítványaid azt cselekszik, amit nem szabad szombatnapon cselekedni" (Mt 12:2).
  Amikor Bethesdánál Jézust szombatrontással vádolták, védekezésképpen megerősítette: Ő Isten Fia, és kijelentette, hogy Atyjával összhangban cselekedett. Most, amikor a tanítványokat támadták meg, vádlóinak példákat idéz az Ótestamentumból, olyan tetteket, amelyeket szombatnapon Isten szolgái vittek véghez.
  A zsidó tanítók büszkék voltak az Írásokban való jártasságukra, de a Megváltó válaszában szemrehányás rejlett, amiért tudatlanok a Szent Iratok felől. "Nem olvastátok-é, - mondta - mit cselekedett Dávid, mikor megéhezett ő és akik vele voltak? Mi módon ment be az Úrnak házába és vette el a szent kenyereket és ette meg, [...] amelyeket pedig nem szabad megenni, hanem csak a papoknak?" {Lk 6:3-4) "És monda nékik: A szombat lőn az emberért, nem az ember a szombatért" (Mk 2:27-28). "Nem olvastátok-é a törvényben, hogy szombatnapon megtörik a papok a szombatot a templomban és nem vétkeznek? Mondom pedig néktek, hogy a templomnál nagyobb van itt." "Az embernek Fia a Szombatnak is ura" (Mt 12: 5-6).
  Ha helyes volt, hogy Dávid a szent célra elkülönített kenyerekkel csillapította éhségét, akkor az is helyes volt, hogy a tanítványok szükségletük kielégítésére kalászokat téptek a szombat szent óráiban. Mi több, a papok a templomban nagyobb munkát végeztek szombaton, mint a többi napokon. Ugyanez a munkavégzés világi célból bűnnek számítana, de a papok Isten szolgálatában dolgoztak. Azokat a szertartásokat végezték, melyek Krisztus üdvözítő hatalmára mutattak, munkájuk összhangban állt a szombat célkitűzésével. Most azonban Krisztus maga jött el, a tanítványok, miközben Krisztus munkáját végezték, Isten szolgálatában állottak, és ami e munka végzéséhez szükséges volt, az nem jelentette a szombat megrontását.
  
  Krisztus arra akarta tanítványait, ellenségeit tanítani, hogy az Istennek való szolgálat a legelső. Isten munkájának célja e világon az ember megváltása, ezért amit meg kell tenni szombaton e munka teljesítéséhez, az összhangban áll a szombat-paranccsal. Jézus az érvelésre azzal tette föl a koronát, hogy kijelentette: Ő "a szombatnak ura" - vagyis felette áll minden kérdésnek és minden törvénynek. A végső Bíró ugyanarra a törvénycikkre mutatva menti fel őket a vád alól, amelyre a vádlók is hivatkoznak.
  Jézus nem zárta le az ügyet annyival, hogy megfeddte ellenségeit. Kijelentette, hogy vakságukban szem elől tévesztették a szombat célját. Így szólt: "Ha pedig tudnátok, mi ez: Irgalmasságot akarok és nem áldozatot, nem kárhoztattátok volna az ártatlanokat" (Mt 12:7). Számos, lélek nélküli szertartásuk nem helyettesíthette azt az igazsághoz hű feddhetetlenséget és gyöngéd szeretetet, amely Isten igaz imádóját mindig is jellemezte:
  Krisztus újból megismételte azt az igazságot, hogy az áldozatok önmagukban értéktelenek, mert csak eszközök, nem pedig célok. Értelmük az volt, hogy az embert a Megváltóhoz irányítsák, és így összhangba hozzák Istennel. Isten a szeretet-szolgálatot értékeli. Ha ez hiányzik, akkor a ceremóniák puszta körforgása bántja Őt. Így van ez a szombattal is. Azért rendeltetett, hogy létrehozza ember és Isten közösségét. Ám ha az elmét fárasztó rítusok kötik le, a szombat célja elvész. Csupán külső megtartása pedig porhintés.
  Egy másik szombaton, ahogy Jézus belépett a zsinagógába, egy száradt kezű embert vett észre. A farizeusok mohón lesték, mit fog tenni. A Megváltó jól tudta, hogy ha szombatnapon gyógyít, törvényszegőnek tekintik, mégsem habozott, ledöntötte a szombatot elbarikádozó hagyományos követelmények falát. Jézus előszólította a szerencsétlen embert, és megkérdezte: "Szabad-é szombaton jót tenni, vagy rosszat tenni? az életet megtartani, vagy elveszteni?" (Lk 6:9) A zsidóknál alapelvnek számított, hogy a jó cselekedet elmulasztása bűn, ha alkalom volna rá megtenni. Életmentést megtagadni - gyilkosság. Jézus így saját területükön fogta meg a rabbikat. "De azok hallgatnak vala. Ő pedig elnézvén őket haraggal, bánkódván szívük keménysége miatt, monda az embernek: Nyújtsd ki a kezedet. És kinyújtá, és meggyógyult a keze és éppé lőn, mint a másik" (Mk 3:4-5).
  A kérdésre "Szabad-é szombatnapon gyógyítani?" Jézus megfelelt:
  
  "Kicsoda közületek az az ember, akinek van egy juha, és ha az szombatnapon a verembe esik, meg nem ragadja és ki nem vonja azt? Mennyivel drágább pedig az ember a juhnál! Szabad tehát szombatnapon jót cselekedni" (Mt 12:10:12).
  A kémek nem mertek Krisztusnak válaszolni a sokaság jelenlétében, mert féltek, hogy bajba keverednek. Tudták, hogy Ő igazat szól. Ők viszont inkább hagytak szenvedni egy embert, mintsem hogy megszegjék hagyományaikat, miközben a barmon segítettek, mert különben tulajdonosa kárt vallott volna. Tehát több gondjuk volt az oktalan állatra, mint az emberre, akit Isten saját képére teremtett. A példa szemlélteti az összes hamis vallás működését. Ezek egy olyan vágyból erednek, hogy az ember Isten fölé akarja helyezni saját magát, végül azonban mélyebbre süllyed az állatnál. Minden, Isten fennhatósága ellen síkra szálló vallás megfosztja az embert attól a dicsőségtől, amelyben a teremtéskor részesült, és amelyet Krisztus által nyerhet vissza. Minden hamis vallás arra tanítja híveit, hogy hunyjanak szemet az emberi szükségletek, szenvedések és jogok fölött. Az evangélium nagyra értékeli az embert, mint Krisztus vére árán megváltott lényt, és azt tanítja, hogy gyöngéd figyelemmel kell viseltetni az emberi szükségletek, bajok iránt. Az Úr így szól: "Drágábbá teszem az embert a színaranynál, és a férfit Ofir kincsaranyánál" (Ésa 13:12).
  Amikor Jézus azzal a kérdéssel fordult a farizeusokhoz, hogy szabad-e szombatnapon jót vagy gonoszt cselekedni, életet menteni vagy kioltani, saját gonosz szándékaikkal fordította őket szembe. Ők keserű gyűlölettel életére törtek, míg Jézus életet mentett, örömöt okozott a sokaságnak. Jobb-e tehát szombaton ölni - ahogy titokban tervezték -, mint a beteget meggyógyítani, ahogyan Ő tette? Tisztességesebb dolog a szívben gyilkolni Isten szent napján, mint minden embert úgy szeretni, hogy ez az irgalmasság cselekedeteiben jusson kifejezésre?
  A leszáradt kéz meggyógyításával Jézus elítélte a zsidók szokásait, és úgy állította be a negyedik parancsolatot, ahogy azt Isten annakidején adta. "Szabad [...] szombatnapon jót cselekedni" (Mt 12:12) - jelentette ki. A zsidók értelmetlen korlátozásainak elsöprésével Krisztus megtisztelte a szombatot, míg a Rá panaszkodók meggyalázták Isten szent napját.
  Akik szerint Krisztus eltörölte a törvényt, azok azt tanítják, hogy Ő megszegte a szombatot, sőt tanítványainak ugyanezt az eljárását is igazolta. Így ezek az emberek valójában a fondorlatos zsidók álláspontjára
  
  helyezkednek. Ezzel ellentmondanak Krisztus tanúságtételének, aki kijelenti: "Én megtartottam az én Atyámnak parancsolatait, és megmaradok az ő szeretetében" (Jn 15:10). Sem a Megváltó, sem követői nem szegték meg a szombatot. Krisztus a törvény élő megjelenítője volt. Soha életében nem hágta át a szent előírásokat. Amint végigtekintett a tanúskodó nemzeten, amely csak az alkalmat leste, hogy elítélhesse Őt, megcáfolhatatlanul mondhatta: "Ki vádol engem közületek bűnnel?" (Jn 8:46)
  A Megváltó nem azért jött, hogy félretegye a pátriárkák és próféták beszédeit, hiszen Ő maga szólt képviselői által. Isten igéjének minden igazsága Tőle származott. Ám ezeket a felbecsülhetetlen drágaköveket hamis foglalatba helyezték. Drága fényüket a tévelygés szolgálatába állították. Isten arra vágyott, hogy kiemelje őket a bűn foglalatából, és az igazság keretébe helyezhesse vissza e kincseket. Ezt a munkát csak isteni kéz végezheti el. Az igazság a tévelygéshez kötve Isten és ember ellenségének célját szolgálja. Krisztus azért jött, hogy a helyére tegye, ahol Istent dicsőíti, és az emberiség megváltását munkálja.
  "A szombat lőn az emberért, nem az ember a szombatért" (Mk 2:27) - mondotta Jézus. Az isteni rendelkezések az emberiség javát szolgálják. "Minden tiérettetek van" (2Kor 4:15). "Akár Pál, akár Apollós, akár Kéfás, akár világ, akár élet, akár halál, akár jelenvalók, akár következendők, minden a tiétek; Ti pedig Krisztusé, Krisztus pedig Istené" (lKor 3:22-23). A Tízparancsolat törvényét - amelynek a szombat egy része - Isten áldásként adta népének. "Megparancsolta nékünk az Úr, - mondotta Mózes - hogy cselekedjünk mind e rendelések szerint, hogy féljük az Urat, a mi Istenünket, hogy jó dolgunk legyen teljes életünkben, hogy megtartson minket az életben" (5Móz 6:24). A zsoltáros által kapta Izrael az üzenetet: "Szolgáljatok az Úrnak örvendezéssel; menjetek eléje vigassággal. Tudjátok meg, hogy az Úr az Isten; ő alkotott minket és nem magunk; az ő népe és az ő legelőinek juhai vagyunk. Menjetek be az ő kapuin hálaadással, tornácaiba dicséretekkel" (Zsolt 100:2-4). Mindenkiről, "aki megőrzi a szombatot, hogy meg ne fertőztesse azt", ezt mondja az Úr: "Szent hegyemre viszem föl ezeket, és megvidámítom őket imádságom házában" (Ésa 56:6-7).
  Mert a szombatnak is Ura az embernek Fia. E szavak tanítanak, vigasztalnak. Mivel a szombat az emberért rendeltetett, az Úr napja. Krisztusé, mert "minden őáltala lett és nála nélkül semmi sem lett, ami lett" (Jn 1:3). Mivel Ő teremtett mindeneket, Ő a szombat szerzője is. Ő különítette
  
  el, mint a teremtés emlékünnepét. A szombat Rá mutat tehát, Teremtőjére és Megszentelőjére. Azt hirdeti, hogy Ő az egyház feje, aki mindent alkotott mennyen és földön, akiben fennállnak a dolgok, és akinek ereje által megbékélünk Istennel. Izraelről szólva ezt mondja: "Adám nékik szombataimat is, hogy legyenek jegyül köztem és őközöttük; hogy megtudják, hogy én vagyok az Úr, az ő megszentelőjük" (Ez 20:12). A szombat Krisztus hatalmának a jele, amely szentté tesz minket. Mindenkink megadatik, akit Krisztus megszentel - szentté teszem őket. A szombat mindenkinek megadatik, mint az Ő megszentelő erejének jele, aki Krisztus által részesévé válik Isten Izraelének.
  Így szól az Úr: "Ha megtartóztatod szombaton lábadat, és nem űzöd kedvtelésedet szent napomon, és a szombatot gyönyörűségnek hívod, az Úr szent és dicsőséges napjának, [...] akkor gyönyörűséged lesz az Úrban" (Ésa 58:15-14). Mindazoknak, akik a szombatot Krisztus teremtő és megváltó hatalmának jeleként fogadják el, örömük lesz benne. Krisztust látják általa, Őbenne gyönyörködnek. A szombat rávilágít a teremtés művére, mint az Ő hatalmas, megváltó erejének bizonyítékára. Az elvesztett édeni békére emlékeztet, és az Üdvözítő által helyreállított békéről beszél. S a természetben minden az Ő hívását ismétli: "Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és megterheltettetek, és én megnyugosztlak titeket" (Mt 11:28).
  

ELŐZŐ | TARTALOM | FŐOLDAL | KÖVETKEZŐ