ELŐZŐ | TARTALOM | FŐOLDAL | KÖVETKEZŐ

 

Hagyomány

    Az írástudók és farizeusok várták Jézust a húsvétra, és csapdát állítottak neki. Jézus azonban ismerte szándékukat, és nem jelent meg ezen az összejövetelen. "És hozzá gyűlének a farizeusok és némelyek az írástudók közül" (Mk 7:1). Mivel Jézus nem ment hozzájuk, ők jöttek el. Egy darabig úgy tűnt, hogy Galilea népe elfogadja Jézust Messiásnak, és a papi uralom ereje megtörik azon a vidéken. A tizenkettő kiküldése jelezte Krisztus munkájának kiterjesztését, és nyíltabban szembeállította a tanítványokat a rabbikkal - ez újból felkeltette a jeruzsálemi vezetők irigységét. A kémek - akiket Jézus szolgálatának kezdeti szakaszában Kapernaumba küldtek, hogy megpróbálják rábizonyítani a szombatrontás vádját - összezavarodtak, a rabbik azonban ragaszkodtak céljuk véghezviteléhez. Most egy másik küldöttséget menesztettek, hogy megfigyeljék munkáját, és valami vádat koholjanak ellene.
  Csakúgy, mint azelőtt, a kifogások alapja az volt, hogy Jézus nem vette tekintetbe azokat a hagyományos előírásokat, amelyekkel Isten törvényét megnehezítették. Ezeket állítólag a törvény megtartásának őrzésére találták ki, de szentebbnek tekintették, mint magát a törvényt. Amikor ezek ütköztek a sínai-hegyi parancsolatokkal, a rabbinikus előírásokat részesítették előnyben.
  A rendeletek közül a legkitartóbban a rituális tisztaságot erőltették. Az evés előtt végrehajtott formaságok semmibevevése förtelmes bűnnek minősült, amelyet mind ezen, mind az eljövendő világon meg kell büntetni. A törvényszegő megsemmisítését erénynek tekintették.
  A tisztálkodással kapcsolatosan számtalan szabály létezett. Egy élet is kevés volt valamennyi megtanulásához. Akik megpróbálták megtartani a rabbinikus követelményeket, azok élete egyetlen hosszú harc volt a rituális tisztátalanság ellen - a mosakodások és tisztálkodások véget
  
  nem érő sorával. Mialatt az emberek az elenyésző különbségekkel, Isten által meg nem kívánt szabályokkal voltak elfoglalva, figyelmük elterelődött Isten törvényének nagy alapelveiről.
  Krisztus és tanítványai nem gyakorolták ezeket a rituális mosakodásokat, a kémek ennek elhanyagolását vádjuk alapjává tették. Mégsem intéztek támadást egyenesen Krisztus ellen, hanem a tanítványaival szemben emelt vádakkal jöttek hozzá. A sokaság színe előtt megkérdezték: "Miért hágják át a te tanítványaid a vének rendeléseit? Mért nem mossák meg a kezeiket, mikor enni akarnak" (Mt 15 : 2).
  Amikor az igazság üzenete különleges erővel érkezik a lélekhez, Sátán arra indítja eszközeit, hogy vitát szítsanak valamilyen jelentéktelenebb kérdésről. Így próbálja elvonni a figyelmet a valódi tárgyról. Bárhol is kezdődik valami jó, mindig készen állnak a gáncsoskodók, hogy vitát kezdeményezzenek formaságokról vagy technikai részletekről, elvonják a gondolkodást az élő valóságtól. Amikor úgy tűnik, hogy Isten különleges módon akar munkálkodni népéért, ne hagyják magukat olyan ellentétbe sodorni, mely csak lélekrombolást eredményez. A minket leginkább érintő kérdések: Üdvözítő hittel hiszek Isten Fiában? Összhangban áll-e életem az isteni törvénnyel? "Aki hisz a Fiúban, örök élete van; aki pedig nem enged a Fiúnak, nem lát életet" (Jn 3:36). "És arról tudjuk meg, hogy megismertük Őt, ha az Ő parancsolatait megtartjuk" (1Jn 2: 3).
  Jézus nem próbálta megvédeni magát vagy tanítványait. Nem méltatta szóra az ellene felhozott vádakat, hanem elkezdte bemutatni azt a lelkületet, amely az emberi szertartásokhoz ragaszkodókat fűtötte. Példázattal rajzolta elébük, mit tesznek újra és újra, és mit tettek, mielőtt elindultak volna, hogy megkeressék Őt. "Az Isten parancsolatját szépen félreteszitek - mondta - azért, hogy a magatok rendelését tartsátok meg. Mert Mózes azt mondotta: Tiszteld atyádat és anyádat. És: Aki atyját vagy anyját szidalmazza, halállal haljon meg. Ti pedig azt mondjátok: Ha valaki ezt mondja atyjának vagy anyjának: Korbán (azaz: templomi ajándék) az, amivel megsegíthetnélek: úgy már nem engeditek, hogy az atyjával vagy anyjával valami jót tegyen" (Mk 7:9-12). Az ötödik parancsolatot mint jelentéktelent félretették, de nagyon pontosan végrehajtották a vének hagyományait. Azt tanították a népnek, hogy vagyonuk odaszentelése a templomnak még szüleik támogatásánál is szentebb kötelesség, és bármily nagy is a szükség, szentségtörés az apának vagy az anyának adni bármit
  
  is, amit előzőleg odaszenteltek. A kötelességéről megfeledkező gyermeknek csak ki kellett mondania vagyonáról a szót: "Korbán", ezzel Istennek szentelte azt, és egész életében használhatta, majd halála után félretették templomi szolgálatra. Ezáltal módjában állt - életében és halálában is - megszégyeníteni és megkárosítani szüleit az Istennek szentelés leple alatt.
  Jézus sem szóval, sem tettel soha nem becsülte le az ember kötelezettségét, hogy ajándékokat, felajánlásokat tegyen Istennek. Krisztus adta a törvény összes utasítását a tizedre, ajándékokra nézve. A földön járva megdicsérte a szegény asszonyt, aki mindenét a templomi kincstárnak adományozta. A papok és rabbik látszólagos lelkesedése Isten iránt azonban csak tettetés volt, mely elfedte az önmegdicsőülés vágyát. A népet becsapták. Olyan terheket vetettek a népre, amelyeket nem Isten rakott rájuk. Még Krisztus tanítványai sem rázták le magukról teljesen az igát, mellyel az örökölt előítélet és a rabbinikus hatalom sújtotta őket. Most Jézus leleplezte a rabbik igazi lelkületét, s mindenkit meg akart szabadítani a hagyomány kötelékéből, aki igazán Istent akarja szolgálni.
  "Képmutatók - mondta a ravasz kémeknek címezve - igazán prófétált felőletek Ésaiás, mondván: Ez a nép szájával közelget hozzám, és ajkával tisztel engemet; szíve pedig távol van tőlem. Pedig hiába tisztelnek engem, ha oly tudományokat tanítanak, amelyek embereknek parancsolatai" (Mt 15:7-9). Krisztus szavai a farizeizmus egész rendszerét vádolták. Kijelentette: a rabbik saját kívánalmaiknak az isteni előírások fölé helyezésével Isten fölé helyezik magukat.
  A jeruzsálemi küldöttekben forrt a düh. Nem vádolhatták Krisztust a Sínai-hegyi törvény megszegésével, mert annak védelmezőjeként lépett föl hagyományaikkal szemben. A törvény nagy előírásai, melyeket Ő bemutatott, éles ellentétben álltak az örökölt kicsinyes szabályokkal.
  A sokaságnak - majd később még tökéletesebben tanítványainak - elmagyarázta Jézus, hogy a szenny nem kívülről, hanem belülről jő. A tisztaság és a tisztátalanság sajátossága a léleknek. A gonosz tett, a gonosz szó, a gonosz gondolat, Isten törvényének áthágása szennyezi be az embert, nem pedig a külső, ember alkotta ceremóniák elhanyagolása.
  A tanítványok észrevették a kémek haragját, amint kiderült tanításuk
  
  hamis volta. Látták a mérges pillantásokat, hallották a félhangosan mormolt elégedetlen, bosszús szavakat. Elfelejtették, Krisztus mily gyakran adta bizonyságát, hogy a szívekben nyitott könyvként olvas, felhívták tehát figyelmét szavainak hatására. Remélték, hogy megbékél a feldühödt tisztviselőkkel, és így szóltak Jézushoz: "Tudod-é, hogy a farizeusok e beszédet hallván, megbotránkoztak?" (Mt 15:12).
  Ő így felelt: "Minden plánta, amelyet nem az én mennyei Atyám plántált, kitépetik" (Mt 15 :13). A rabbik által oly nagyra becsült hagyományok és szokások evilágiak, nem pedig mennyeiek voltak. Bármily nagy hatalommal rendelkeztek is az emberek fölött, Isten próbáját nem állták ki. Minden, Isten parancsolatait helyettesítő emberi találmány hiábavalónak fog bizonyulni ama napon, amikor "minden cselekedetet az Isten ítéletre előhoz, minden titkos dologgal, akár jó, akár gonosz legyen az" (Préd 12:16).
  Isten parancsolatainak emberi előírásokkal történő helyettesítése nem szűnt meg. Még a keresztényeknél is vannak olyan intézmények, szokások, melyeknek nincs szilárdabb alapjuk, mint az atyák hagyományai. Az ilyen, pusztán emberi tekintélyen nyugvó szokások helyettesítik az isteni rendeléseket. Az emberek ragaszkodnak hagyományaikhoz, nagyra becsülik szokásaikat, és gyűlöletet táplálnak azok iránt, akik megpróbálják megmutatni nekik tévedésüket. Napjainkban, amikor felhívást kapunk, hogy figyeljünk Isten parancsolataira és a Jézus hitére, ugyanazt az ellenségeskedést tapasztaljuk, ami Jézus idejében megnyilvánult. Isten maradék népéről íratott meg: "Megharaguvék azért a sárkány az asszonyra, és elméne, hogy hadakozzék egyebekkel az ő magvából valókkal, az Isten parancsolatainak megőrzőivel, és akiknél vala a Jézus Krisztus bizonyságtétele" (Jel 12:17).
  Ám "minden plánta, amelyet nem az én mennyei Atyám plántált, kitépetik" (Mt 15:13). Az egyház úgynevezett atyáinak tekintélye helyett Isten azt parancsolja nekünk, hogy fogadjuk el az örök Atyának, az ég és föld Urának igéjét.
  Dávid így szólt: "Minden tanítómnál értelmesebb lettem, mert a te bizonyságaid az én gondolataim. Előrelátóbb vagyok, mint az öreg emberek, mert vigyázok a te határozataidra" (Zsolt 119:99-100). Mindenki, aki behódol az emberi tekintélynek, egyházi szokásoknak vagy az ősök hagyományainak, figyeljen jól oda a Krisztus szavaiban hordozott figyelmeztetésre: "Hiába tisztelnek engem, ha oly tudományokat tanítanak, amelyek embereknek parancsolatai" (Mt 15:9).
  

ELŐZŐ | TARTALOM | FŐOLDAL | KÖVETKEZŐ