ELŐZŐ | TARTALOM | FŐOLDAL | KÖVETKEZŐ

 

"Láttuk az Ő csillagát"

    "Amikor pedig megszületik vala Jézus a júdeai Bethlehemben, Heródes király idejében, ímé napkeletről bölcsek jövének Jeruzsálembe, ezt mondván: Hol van a zsidók királya, aki megszületett? Mert láttuk az ő csillagát napkeleten, és azért jövénk, hogy tisztességet tegyünk néki" (Mt 2:1-2).
  A keleti bölcsek filozófusok voltak; annak a hatalmas és befolyásos nemesi osztálynak tagjai, amely a nemzet vagyonának és tudásának legnagyobb részével rendelkezett. E nemesek közül sokan kihasználták a nép hiszékenységét. Mások viszont egyenes emberek voltak, akik a Gondviselés bizonyítékait kutatták a természetben. Őket becsületességükért és bölcsességükért nagyrabecsülték. Ilyen jelleműek voltak a Jézust felkereső bölcsek.
  Az isteni világosság minden időben beragyogja a pogányság sötétségét. Mialatt ezek a bölcsek az eget kutatták és a csillagok fényes pályájának rejtett titkait igyekeztek kideríteni, bepillanthattak a Teremtő dicsőségébe. Nagyobb világosság után vágyakoztak, és ezért a héber írásokhoz fordultak. Hazájukban őriztek olyan prófétai írásokat, amelyek isteni tanító eljövetelét jövendölték. Bálám - Isten egykori prófétája egyben mágus is volt. Annak idején a Szentlélek által megjövendölte Izrael fénykorát és a Messiás megjelenését. Próféciáit a hagyományok őrizték meg századokon át. Az Ószövetség azonban sokkal világosabban jelenti ki a Megváltó eljövetelét. A bölcsek örömmel ébredtek rá, hogy a Messiás eljövetele közel van, és az egész földet betölti majd Isten dicsőségének ismerete.
  A bölcsek rejtélyes égi fényt láttak azon az éjszakán, amikor Isten dicsősége beragyogta a bethlehemi dombokat. Amint a fény halványodott, egy fényes csillag jelent meg, és ott maradt az égen. Nem állócsillag volt és nem bolygó, ezért a jelenség különös érdeklődést váltott ki.
  
  A csillag fénylő angyalok távoli serege volt, de erről a bölcsek mit sem tudtak. Mégis az volt az érzésük, hogy ez a csillag különösen jelentős számukra. Papokkal és bölcselőkkel tanácskoztak, és átkutatták az ősi feljegyzéseket. Bálám jövendölése kijelenti: "Csillag származik Jákóbból és királyi pálca támad Izraelből" (4Móz 24:17). Ez a csillag lenne a Megígért előfutára? A bölcsek örömmel köszöntötték a mennyei igazság fényét, amely most már ragyogóbb sugarakkal áradt rájuk. Álomban utasítást kaptak, hogy induljanak az újszülött Fejedelem felkeresésére.
  Ahogyan Ábrahám Isten felszólítására hit által útra kelt "nem tudván hová megy" (Isid 11:8); ahogyan Izrael hit által követte a felhőoszlopot az Ígéret Földje felé, úgy indultak el ezek a pogány bölcsek is, hogy megkeressék a megígért Megváltót. A Kelet országai bővölködtek kincsekben. A bölcsek sem indultak el üres kézzel. Szokás volt a fejedelmeket, magas rangú személyeket hódolatképpen megajándékozni. A föld legdrágább ajándékait hozták el annak, akiben megáldatnak a föld minden nemzetségei. Éjszaka kellett utazniuk, hogy szemmel tarthassák a csillagot. Az utazók a keresett Fejedelemmel kapcsolatos hagyományok és prófétai kijelentések ismételgetésével tették kellemessé az időt. Minden pihenő alatt kutatták a próféciákat; és egyre mélyebben meg voltak győződve arról, hogy Isten vezeti őket. Ennek külső jeleként előttük haladt a csillag, de benső bizonyosságuk is volt a Szentlélek által, aki áthatotta szívüket és reménnyel töltötte el őket. Hosszú, de örömteli utazás volt ez.
  Eljutottak Izrael földjére, leereszkedtek az Olajfák hegyén, és szemük elé tárult Jeruzsálem. De lám a csillag, amely végigvezette őket fáradságos útjukon, megállt a templom felett, azután néhány pillanat múlva eltűnt a szemük elől. Meggyorsították lépteiket, hiszen bizonyosak voltak abban, hogy mindenki a Messiás születésének örömhíréről beszél. Kérdezősködésük azonban hiábavalónak bizonyult. Amint a szent városba értek, a templom felé vették útjukat. Csodálkoztak, amikor senkit sem találtak, aki valamit is tudott volna az újszülött királyról. Kérdéseik nem örömöt, hanem félelemmel vegyes meglepetést, sőt megvetést keltettek.
  A papok a hagyományokat ismételgették. Vallásukat és kegyességüket dicsőítették, miközben a görögöket és a rómaiakat mindenkinél pogányabbnak, bűnösebbnek bélyegezték. A bölcsek nem voltak bálványimádók, és Isten szemében az állítólagos istentisztelőknél sokkal
  
  értékesebbek voltak. A zsidók mégis pogányoknak tekintették őket. Buzgó érdeklődésük még a szent iratok hivatott őreinek körében sem keltett rokonszenvet.
  A bölcsek érkezésének híre gyorsan tovaterjedt Jeruzsálemben. Különös küldetésük izgalmat keltett a nép körében, és ez Heródes király palotájába is eljutott. A ravasz edomitát felbőszítette egy esetleges vetélytárs feltűnése. Trónhoz vezető útját számtalan gyilkosság szennyezte. Idegen származása miatt a nép, amelyen uralkodott, gyűlölte. Biztonsága egyedül Róma kegyén múlott. Az új Fejedelem viszont többet követelt. Arra született, hogy király legyen.
  Heródes azt gyanította, hogy a papok szőttek összeesküvést az idegenekkel azért, hogy a népet föllázítsák, és őt megfosszák trónjától. Bizalmatlanságát azonban leplezte. Elhatározta, hogy még ravaszabb lesz, és áthúzza számításaikat. Összehívta a főpapokat és az írástudókat. Arról kérdezősködött, hogy mit tanítanak a szent könyvek a Messiás születésének helyéről.
  A trónbitorló érdeklődése - amire ráadásul idegenek késztették -, büszkeségükben sértette a zsidó tanítókat. Az a közömbösség, amivel a próféciák tekercseit olvasni kezdték, földühítette a féltékeny zsarnokot. Azt gondolta, hogy megpróbálják eltitkolni a témával kapcsolatos ismereteiket. Ellentmondást nem tűrő hangon megparancsolta, hogy alapos kutatás után mondják meg, hol születik a Király, akit várnak. "Azok pedig mondának néki: A júdeai Bethlehemben; mert így írta vala meg a próféta:
  
  És te Bethlehem, Júdának földje,
  semmiképpen sem vagy legkisebb Júda fejedelmi városai között:
  mert belőled származik a fejedelem,
  aki legeltetni fogja az én népemet, az Izráelt" (Mt 2:5-6).
  
  Heródes most magánbeszélgetésre hívta meg a bölcseket. Szívében gyűlölet és rettegés vihara dúlt, de külsőleg megőrizte nyugalmát, és udvariasan fogadta az idegeneket. Megkérdezte, hogy mikor jelent meg a csillag, és tettetett örömmel üdvözölte Krisztus születésének hírét. A látogatók lelkére kötötte: "Elmenvén, szorgalmatosan kérdezősködjetek a gyermek felöl, mihelyt pedig megtaláljátok, adjátok tudtomra, hogy én is elmenjek és tisztességet tegyek néki" (Mt 2:8). Ezzel útjukra bocsátotta őket Bethlenem felé.
  
  Jeruzsálem papjai és vénei nem voltak annyira tudatlanok Krisztus születését illetően, mint amennyire színlelték. Az a hír, hogy angyalok látogatták meg a pásztorokat, Jeruzsálembe is eljutott, de a rabbik figyelemre sem méltatták. Ők maguk is megtalálhatták volna Jézust, és készek lehettek volna a bölcseket szülőhelyére vezetni, de nem így történt. A bölcsek jöttek, hogy felhívják figyelmüket a Messiás születésére. "Hol van a zsidók királya, aki megszületett? - kérdezték -; Mert láttuk az ő csillagát napkeleten, és azért jövénk, hogy tisztességet tegyünk néki" (Mt 2:2).
  Most is büszkeség és irigység zárta el a világosság útját. Ha a papok és a rabbik hitelt adnak a pásztorok és bölcsek jelentésének, igen kellemetlen helyzetbe kerültek volna. Ez megcáfolta volna azt az állításukat, hogy ők Isten igazságának képviselői. Ezek a képzett tanítók méltóságukon alulinak érezték, hogy olyanok tanítsák őket, akiket ők pogányoknak tartanak. Lehetetlen, mondották, hogy Isten megkerülte őket, és tudatlan pásztorokhoz vagy körülmetéletlen pogányokhoz fordult. Úgy döntöttek, hogy közömbösek lesznek a Heródes királyt és egész Jeruzsálemet izgalomban tartó hírek iránt. Mégcsak el sem mentek Bethlehembe, hogy megbizonyosodjanak róla: vajon igaz-e mindez? A népnek azt állították, hogy a Jézus iránti érdeklődés csak fanatikus izgatottság. Ekkor kezdték a papok és a rabbik Krisztust elvetni. Innen kezdve büszkeségük és csökönyösségük elkeseredett gyűlöletté fajult a Megváltó iránt. Míg Isten kitárta az ajtót a pogányoknak, a zsidó vezetők bezárták azt maguk előtt.
  A bölcsek egyedül távoztak Jeruzsálemből. Leszállt az est, amikor elhagyták Jeruzsálem kapuit, de nagy örömükre ismét megpillantották a csillagot, amely Bethlehembe vezette őket. Ők - a pásztorokkal ellentétben - nem kaptak felvilágosítást Jézus születésének szegényes körülményeiről. Hosszú utazásuk végén csalódást okozott a zsidó vezetők közömbössége, és megcsappant bizalommal hagyták el Jeruzsálemet. Bethlehemben nem találták az újszülött Király védelmére állított királyi őrséget. Senki sem volt jelen a világi nagyságok közül. Jézus bölcsője egy jászol volt, és csak szülei, a tanulatlan, egyszerű emberek őrizték.
  Ő lenne az, akiről meg van írva, hogy "megépíti Jákób nemzetségeit", és "visszahozza Izrael megszabadultjait", és Ő lenne a "népek világossága", hogy az "üdvösség a föld végéig terjedjen"? (Vö. Ésa 49:6)
  
  "Bemenvén a házba, ott találók a gyermeket anyjával, Máriával; és leborulván, tisztességet tőnek néki" (Mt 2:11). Jézus szerény külseje alatt is felismerték az Istenség jelenlétét. Átadták szívüket Neki, mint Üdvözítőjüknek, azután kitárták ajándékaikat: "aranyat, tömjént és mirhát" (Mt 2:11). Micsoda hitük volt! El lehetett volna mondani a napkeleti bölcsekről, amit később a római századosról: "még az Izraelben sem találtam ilyen nagy hitet" (Mt 8:10).
  A bölcsek nem láthatták át Heródes Jézussal kapcsolatos szándékát. Miután útjuk célját elérték, arra készülődtek, hogy visszatérjenek Jeruzsálembe. Értesíteni akarták a királyt útjuk eredményéről. Isten azonban álomban figyelmeztette őket, hogy többé ne találkozzanak Heródessel. Elkerülték tehát Jeruzsálemet, és egy másik úton tértek vissza hazájukba.
  Hasonlóképpen figyelmeztette Isten Józsefet is, hogy meneküljön Egyiptomba Máriával és a gyermekkel. Az angyal így szólt: "Maradj ott, amíg én mondom néked; mert Heródes halálra fogja keresni a gyermeket" (Mt 2:13). József késedelem nélkül engedelmeskedett, és a nagyobb biztonság kedvéért még akkor éjjel útnak indult.
  A bölcsek által Isten felhívta a zsidó nép figyelmét Fia születésére. A jeruzsálemi kérdezősködés, a felkeltett általános érdeklődés, sőt még Heródes féltékenysége is arra kényszerítette a papok és a rabbik figyelmét, hogy a messiási próféciákra figyeljenek, és az éppen bekövetkezett nagy eseményre irányította az emberek gondolatait.
  Sátán elszántan igyekezett az isteni fényt kioltani a földön, és minden ravaszságát latba vetette, hogy megölje az Üdvözítőt. De az, Aki sohasem alszik és sohasem szunnyad el, őrködött szeretett Fia fölött. Ő, Aki mannát hullatott a mennyből Izraelnek, és táplálta Illést az éhség idején, pogány földön biztosított menedéket Mária és a gyermek Jézus számára. A pogány országból jött bölcsek ajándékai által az Úr gondoskodott az Egyiptomba történő utazás és az idegen földön való tartózkodás költségeiről.
  A bölcsek az elsők között jöttek, hogy köszöntsék a Megváltót. Elsőként helyezték ajándékaikat lábához. És milyen kiváltság volt az, hogy ajándékozhattak! A szeretetteljes szívből fakadó ajándékot Isten örömmel megáldja, és a lehető leggyümölcsözőbbé teszi az Ő szolgálatában. Ha szívünket Jézusnak adtuk át, akkor ajándékainkat is elhozzuk neki. Aranyunkat, ezüstünket, legdrágább földi kincseinket, legjobb szellemi
  
  és lelki képességeinket örömmel szenteljük annak, Aki szeretett minket, és önmagát adta érettünk.
  Jeruzsálemben Heródes türelmetlenül várta a bölcsek visszatérését. Amint telt az idő, és mégsem jöttek, gyanakodni kezdett. A rabbik vonakodtak megmondani a Messiás születési helyét, és ez azt sugallta neki, hogy a bölcsek átláttak cselszövésein, és szántszándékkal elkerülték őt. Ez a gondolat felbőszítette. Ravaszsága kudarcba fulladt, de megmaradt számára az erőszak lehetősége. A gyermek-királyt elrettentő példának akarta felhasználni. Majd meglátják a gőgös zsidók, mire számíthatnak, ha megpróbálnak másik uralkodót ültetni a trónra!
  Azonnal katonákat küldött Bethlehembe azzal a paranccsal, hogy öljenek meg minden két éven aluli gyermeket. Dávid városának csendes otthonaiban olyan szörnyű jelenetek voltak, amelyeket Isten már hatszáz évvel ezelőtt megmutatott a prófétának. "Szó hallatszott Rámában: Sírásrívás és sok keserves jajgatás. Rákhel siratta az ő fiait, és nem akart megvigasztaltatni, mert nincsenek" (Mt 2:18).
  Ezt a csapást maguk a zsidók idézték elő. Ha hűséggel és alázatosan jártak volna Istennel, Ő csodával határos módon tette volna ártalmatlanná a király haragját. De bűneik elválasztották őket Istentől, és elutasították a Szentlelket, aki egyedüli pajzsuk lehetett volna. Nem tanulmányozták az Írásokat azzal a vággyal, hogy azonosuljanak Isten akaratával. Olyan jövendölések után kutattak, amelyeket saját felmagasztalásukra magyarázhattak, és amelyekből kimutatható, hogy Isten menynyire megveti az összes többi nemzetet. Azzal dicsekedtek a legszívesebben, hogy a Messiás eljön mint király, legyőzi ellenségeit, és haragjában eltapossa a pogányokat. Így szították uralkodóik gyűlöletét. Sátán Krisztus küldetésének hamis bemutatásával a Megváltót akarta elpusztítani, ehelyett azonban a zsidók fejére szállt vissza a halál.
  Ez a kegyetlen gyilkolás Heródes uralkodásának utolsó szörnyűsége volt. Nem sokkal az ártatlanok lemészárlása után az ő sorsa is betelt, amit senki sem háríthatott el. Rettenetes halált halt.
  József, aki még mindig Egyiptomban volt, most parancsot kapott Isten angyalától, hogy térjen vissza Izrael földjére. Mivel Jézust, Dávid trónja örökösének tekintette, Bethlehemben kívánt letelepedni. Amikor azonban megtudta, hogy Heródes trónján fia, Arkhelaus ül Júdeában, attól tartott, hogy az apa, Krisztus elleni terveit majd fia viszi véghez.
  
  Heródes összes fia közül jellemében Arkhelaus hasonlított hozzá leginkább. Már uralomra jutását is jeruzsálemi lázadás és a római helyőrség többezres zsidómészárlása tette emlékezetessé.
  Isten ismét biztonságos helyre vezette Józsefet. Visszatért Názáretbe, korábbi otthonába, és Jézus itt élt majdnem harminc évig, "hogy beteljesedjék, amit a próféták mondottak, hogy názáretinek fog neveztetni" (Mt 2:23). Galileában Heródes egyik fia uralkodott, de lakossága sokkal inkább idegenek keveréke volt, mint Júdeáé. Ezek kevésbé érdeklődtek a zsidókat különösen érintő ügyek iránt, és Jézus megjelenése jóval kevésbé tette féltékennyé a hatalmon lévőket.
  Így fogadták a Megváltót, amikor Ő a földre jött. Úgy tűnt, hogy nincsen biztonságos, nyugalmas hely a gyermek Üdvözítő számára. Isten nem bízhatta szeretett Fiát emberekre, még akkor sem, amikor megváltásukért munkálkodott. Angyalokat bízott meg, hogy Jézust kísérjék és oltalmazzák, amíg küldetését végzi a földön, és meghal azok keze által, akiket meg akar menteni.
  

ELŐZŐ | TARTALOM | FŐOLDAL | KÖVETKEZŐ