Egy szuper nap! – Szuper Szombat – 2018

A modern kalózcsalád, kalóz mama és papa, valamint a gyerekeik, a kissé szemtelen, ám okos Kaluci és Kalujza élik egy kalózcsalád mindennapjait. A gyerekek kalóziskolába járnak, unatkoznak, és természetesen a nagy kincsre vágynak, hogy nekik is lehessen végre iPhone10-esük, mint az osztálytársaiknak, mígnem kalózpapa egy különleges szerkezettel, egy időgéppel állít haza, amit egy Jack Szpenót nevű kalózkapitánytól kapott egy térképpel együtt, amely a világ legnagyobb kincséhez vezet el. Mondanom sem kell, a kincs iránti mohóságukból fakadóan a család azonnal kipróbálja az időgépet, amelyen csodálkozva veszik tudomásul, hogy két gomb van: Krisztus előtt és Krisztus után. De ki az a Krisztus? – teszik fel a kérdést.

Így indult a már másodszor megrendezett országos gyermektalálkozó, azaz Szuper Szombat 2018. március 31-én Budapesten. A mintegy 300 résztvevő, a sok-sok csillogó és izgatott gyermekszem a délelőtt folyamán érdeklődve figyelte, milyen kalandokban is lesz része a modern kalózcsaládnak, és meglelik-e a nagy kincset. A vidám énekekről Zápfogkapitány bandája gondoskodott. A színpadról természetesen nem hiányozhatott a hajó sem, hiszen egy kalózcsalád hajó nélkül mégsem maradhat.

Kalózcsaládunk és a közönség az időutazásnak köszönhetően tanúja lehetett Jónás történetének (a Kecskeméti Gyülekezet gyermekeinek és lelkészüknek az előadásában), és megismerkedhetett a szerető Istennel, aki mindenkinek megbocsát, aki csak kéri tőle. Mivel azonban az időgépen két gomb volt, ezért a másikat is ki kellett próbálni, mégpedig a Krisztus utánit…

A „hosszas” időutazások alatt, hogy senki se „unatkozzon”, a jelenlévő gyülekezetek gyermekei szolgáltak énekkel, verssel, zeneszolgálattal. Még a legkisebbek is ügyesen, talpraesetten álltak ki a nagyközönség elé.

A Krisztus utáni időkbe érve, Pál apostollal ismerkedtek meg hőseink, akit Julius százados éppen Rómába kísért. Kíváncsiak voltak, hogy vajon az az Isten, akit Pál szolgál, azonos-e a már korábban megismert Istennel, és hát tudni szerették volna, hogy az az ember, akiről gombokat is neveztek el, vagyis Jézus Krisztus, ki is. Pál apostol a gyerekek számára is érhető módon szeretett volna erre a kérdésre válaszolni, ezért segítségül hívta a már tavalyról is ismert Róka Robit és barátait, akik egy bábelőadásban mutatták meg, hogy Jézus micsoda áldozatot hozott értünk. Feláldozta életét, hogy megmentse az embert!

Mivel Róma rajta van a térképen, ezért kalózcsaládunk felvette Pált és a századost a sajátnak kinevezett hajójukra, és elindultak Rómába. Hogy, hogy nem, viharba kerültek… ők is.

A viharos tengertől való megmenekülés és Pál bizonyságtétele meggyőzte kalózcsaládunkat az igaz Isten létezéséről, és rájöttek, hogy a nagy kincs, amit valójában keresnek, nem más, mint Jézus Krisztus és az Ő húsvéti áldozata, akit ezután a szívükbe fogadtak.

A délután folyamán a jelenlévő gyerekek is bekapcsolódhattak a kincskeresésbe. Ugyan a kisebb gyermekek számára kézműves foglalkozással és arcfestéssel készültünk, azonban a többségük olyan lelkes volt, hogy ők is elindultak kincset keresni. A húsvéti kincskeresés során a csapatok Jézus utolsó napjainak, óráinak, majd feltámadásának eseményeit járták be, ahol ők is átélői lehettek ezeknek az eseményeknek (jelképesen lábat mostak, kóstoltak páska vacsorát, éljeneztek a Jeruzsálembe érkező Jézus láttán stb.) Természetesen mindenhol egy-egy, a történethez kapcsolódó feladat is várta őket, ezzel gyűjthették össze a ládikójukba a kincset és megtudhatták, hogy a Biblia szerint mi is a kincs. Ilyen például a szeretet, az okosan beszélő száj, Jézus Krisztus stb.

Természetesen idén is lehetőségük volt a gyerekeknek, hogy szüleiket beadják a szülőmegőrzőbe, ahol Theisz Dóra pszichológus Így neveld a sárkányodat! címmel tartott előadást nekik.

Hálával tartozunk Istennek, hogy ismét gazdagon megáldotta ezt a napot, és gyermek, felnőtt egyaránt jól érezhette magát!

 

Mihalec Dóra

Gyermekszolgálatok Osztálya