Életünk a tét…

… címmel szervezett missziós munkát az Orosházi Gyülekezet Mezőhegyesen. Februárban indultak az egészségügyi sorozatok – összesen 6 elméleti és 2 gyakorlati –, amelyeknek tavaszi záró alkalma április 29-én volt. 

Nagyszerű előadásokat hallhatott a kisvároshoz mérten szép számú érdeklődő közönség dr. Demény János orvos testvérünktől. Élmény volt hallgatni az egyszerre szakmai nyelven, ám mégis a hétköznapi ember számára érthetővé tett témákat, legyen szó a metabolikus szindrómáról, antioxidánsokról, a depresszióról, vagy éppen a genetika helyéről életünkben.

Örömmel vettük Wolfgang Köbel természetgyógyász testvérünk hasznos, és a tavasz kapcsán időszerű tanácsait a testi-lelki méregtelenítés témakörében.

Az érdeklődők nemcsak elméleti tudást kaphattak az egészséges életmódról, hanem Farkas Györgyné életmódklub-vezető testvérnőnk jóvoltából gyakorlati képzésen – ételkészítésen – is részt vehettek. Gyakorlott háziasszonyok sok új, és hasznos információval, íz-tapasztalattal gazdagodva térhettek otthonaikba.

A vegán-ételek jobb megismerését segítette Pechnyik László is, aki a témához is kapcsolódóan, számos könyv megvásárlásának lehetőségét biztosította.

Hálásak vagyunk Istenünknek, hiszen Ő előttünk járt. A vendégeink között kiosztott kérdőívek tanúsága szerint azt az igényt tölthettük be, amely számukra fontos és aktuális. Egészséges életmóddal kapcsolatos előadások, reformkonyha, stressz-kezelés témakörben várják vendégeink – akár heti rendszerességgel is – a folytatást.

A felnőttek mellett a gyerekek is részesültek élményben. Húsvéthoz kapcsolódóan Balogné Süli Beáta testvérnőnk és segítői „Vörös Valér és a tojások” címmel, Krisztus halálát is érintő bábelőadással örvendeztették meg a mezőhegyesi óvodásokat, alsó tagozatos kisdiákokat. Az előadás végeztével minden gyermek hazavihetett ajándékba egy kifestőt és CD-t.

E. G. White szerint az egészséges életmódra való nevelés, rávezetés a misszió jobb keze – éppen ezért igyekszünk ezt a lehetőséget az emberek megmentése érdekében mind jobban és jobban kiaknázni.

SzIrén