ÉrtékTeremtŐ – „Szólj bele a vezetésbe!”

A 20+  korosztály hangja

Ritka kihívás elé került az ÉrtékTeremtŐn megjelent 220 fiatal. A vezetésbe beleszólni a mai világban természetes. A véleményalkotás a szabadságjogok részét képezi, amivel szívesen él mindenki. De mindezt felhívásra, konstruktívan és kreatívan megtenni, nem divatos. Végképp kényelmetlen, ha mindez tavasszal, verőfényes napsütésben, ebéd után, egy nagy park közelségében történik. Kisebb csodának vehető, hogy 120 fő teljesen komolyan vette a felkérést, és visszajött. Négy csoport között lehetett választani. 

A vezetés azt kérte, hogy mondják el az álmaikat, azt, ahogy ez a generáció látja a jövőt, úgy, mintha semmi akadály nem lenne. A véleményeket, célokat összegeztük. A DET TB megkapta a csomagot, a héten megtartott ülésen hosszasan tárgyalt a közeljövőben megvalósítható célok lehetőségeiről.

Köszönjük a 20+ korosztálynak, hogy felelősen és komolyan gondolkoznak az egyház jövőjéről. Ha bármelyik gyülekezet, vagy támogató elolvassa ezeket, és indíttatást érez, hogy bármelyik cél mellé álljon, nagy események tanúi lehetünk.

A kiindulópont alapértelmezett: a Szentlélek vezetését követni, személyes és közösségi lelki élet, a megváltás ajándékát átélni, elkötelezettség Jézus mellett, biblikus értékrend követése.

Ezen a háttéren jöhetnek az alábbi gyakorlati kérdések,  amelyekre a következő válaszok születtek:

1. csoport:
Ifjúsági minisztérium

Kérdés: Mit kezdjenek a fiatal felnőttek az egyházzal? Mit kezdjen az egyház a fiatalokkal?

Jelenleg mi az, amivel megbízzák a gyülekezetek a 20–35 éves korosztályt?

Gyermektanítás, felolvasás, énekkar, adománygyűjtés, technikai eszközök kezelése; elvétve az is előfordul, hogy bizottsági munkára vagy prédikálásra kérik fel őket.

Mihez ért ez a generáció: mit csinálnának szívesen?

  1. Mentor lehessen. Példaképek szeretnének lenni.
  2. Média, PR, reklám, az egyház ismertségének építése mai csatornákon keresztül.
  3. Innováció: kitalálni és megvalósítani új dolgokat, megújítani régi dolgokat.

Mit kérnek? Mit adhat az egyház?

  1. Figyeljen rá, értékelje a szavát. Érezze, hogy számít.
  2. Rendszeresen és tudatosan mérje fel az egyház, hogy milyen ajándékaik vannak, és állítsa őket munkába. Legyen lehetőség olyasmit is szolgálni, ami nincs a kézikönyvben felsorolt lehetőségek között.
  3. Kis csoportokban tudjanak beszélgetni kihívásokról, életük fordulópontjairól.
  4. Gyülekezeti, ifjúsági események, programok rendszeresen.
  5. A szolgálatok legyenek szétosztva. Legyen lehetőség másnak is szolgálni. Legyen forgó a szolgálattevők között.
  6. Az igehirdetés legyen kiegyensúlyozott életkor szerint is, legyen a fiatal generáció is bevonva.
  7. A nem megkeresztelt tagoknak is legyen lehetőségük valamiben szolgálni.
  8. Párkapcsolatra felkészítés.
  9. Szakmai fórumok a fiatalok tanulmányai, szakmai érdeklődése szerint.
  10. Ne engedjék elkallódni a költözések miatt a fiatalokat, pl.: egyetem, munka miatti költözés.
2. csoport:
Kreatív Stratégák – Missziós súlypontok

Kérdés: Mit lehetne tenni a misszióban, ha a pénz nem lenne akadály?

  • Egészség Expo nagyban – véradás, SYMA csarnokban, széles körű reklámmal.
  • Vegetáriánus étterem, akár könyvekkel, szóróanyagokkal.
  • Adventista iskolák, óvodák nyitása, átvétele.
  • Sportnapok – főleg gyermekeknek, civil bajnokság keresztény értékrenddel focizó csapatok.
  • Szakemberek foglalkoztatása az egyházban (pl.: profi média, marketing, kommunikációs szakember).
  • További műfajokban TV-, rádióműsorok.
  • Adventista kórház, egészségügyi központ.
  • Angol óvoda, angol iskola – felhasználva az egyház világszéles kapcsolatait, az angol anyanyelvű diákmisszionáriusokat és önkénteseket.
  • Gyereknap szervezése városi szinten – akkor is, amikor más nem szervez ilyet.
  • Gyerekközpontú gyülekezet.
  • Reklámok, óriásplakátok nemcsak háromévente egyszer, hanem rendszeresen.
  • Biciklikölcsönző a gyülekezetnél.
  • Jobb marketing – jó programjaink vannak, de nem tudjuk őket „eladni”.
  • Profi, fő állású zenekar, énekkar – zenei evangelizációs turnékat szervezni.
  • Egyetemistáknak Pesten összejöveteli hely/lehetőség.
  • Rendszeres pesti missziós programok.
  • Segíteni az embereknek (kert, egyéb szükségletek).
  • Adventista kollégium.
  • Vidéki misszió támogatása – fiatalok kiküldése.
  • Budapesti multifunkcionális ifi centrum – profi technikával, egységes, összehangolt ifi misszió Budapesten, tanulószoba, teázó, korrepetálás pl. iskolásoknak.
  • Kirándulóklub.
  • Facebook-misszió – erre buzdítani fiatalokat.
  • Sportalkalmak szervezése; futóversenyeken egységes részvétel (adventista póló).
  • Zenés délutánok.
  • Flashmob.
  • Videoblog.
  • Saját TV-csatorna.
  • Fórum, ahova kérdéseket tehetnek fel a fiatalok/érdeklődők.
  • Kártyával, SMS-el fizethető adakozás.
3. csoport:
Bróker csoport

Kérdés: Hogyan fektetnének be 100 millió forintot?

  • Új imaházak építése.
  • Kamatoztatni.
  • (Koffein-mentes) Kávéház – minőségi szolgáltatás.
  • Társadalmi ismertségbe fektetni.
  • Szanatórium, kórház.
  • Étterem minőségi ételekkel.
  • Pékség – reform termékek.
  • Internet – egységes honlap arculat, minőségi.
  • gyereahogyvagy legyen egy esernyő honlap, Facebook oldal.
  • Befolyási központok.
  • Rehabilitációs központ.
  • Szeretetszolgálat.
  • Marketing – amink van, és jól működik, azt adjuk el.
  • Minket hívjanak, ha minőségi program, előadás kell – ismerjenek meg!
  • Charity [jótékonysági] shop.
  • 1 filmet gyártani 100 millióért és mozin keresztül evangelizálni.
  • Profitot termelő egységbe fektetni, és további célokat megvalósítani.
  • Saját multifunkcionális terem, ahol sportolni is lehet.
  • Elhívni egy neves előadót (pl. Ben Carson-t) egy egyhetes sorozatra.
  • Robogóbérlés a mi logónkkal.
4. csoport:
Stylist Stúdió.
Kliens a 21. századi gyülekezet

Mi a célja a gyülekezetnek? Mit akarunk elérni? 

  • Közösség, kapcsolat ápolása Istennel és egymással.
  • Mi magunk, a barátaink és a vendégek is jól érezzék magukat.
  • Missziós cél (fizikai, lelki és szociális segítségnyújtás).

Milyen gyülekezetbe járunk? Hogy néz ki? Milyen benyomást kelt? Eléri-e a célját? Mit változtatnál rajta?

  • Kívülről bezárt, nem lehet belátni (rácsos ablakok, kilincs nélküli ajtó, sok fa az épület előtt).
  • Családi ház jellegű gyülekezet.
  • Praktikus lenne, ha mindig nyitva lenne és mindig lenne ott valaki.
  • Átlátható, rendezett, praktikus elrendezésű gyülekezet.
  • Praktikus lenne kiírni, hogy milyen napon és időpontban vannak az előadások.
  • Színes, kreatív, naprakész hirdetőtábla.
  • Elektronikus bulletin – applikáció, ami mindenki számára elérhető és nehezebben veszíthető el.
  • Nagyobb táblákra kiírni a gyülekezet címét.
  • A gyülekezetbe vezető járdára lábnyomokkal jelezni a kaput/bejáratot.
  • KRESZ táblákra kiírni a gyülekezet helyét/pontos címét és az összejövetelek pontos idejét.

Milyen a liturgia? Kinek szól az istentisztelet? Mi a rejtett tanterve a liturgiának? Mit tapasztal a kívülről érkező? Min kellene változtatni?

  • Jó, hogy technikailag fejlődnek a gyülekezetek.
  • Később kezdődjön a szombatiskola.
  • Rövidebb, kreatívabb istentisztelet/prédikáció.
  • Minden gyülekezetben közös ebéd, így fejlődik a közösség.
  • Minden gyülekezetben csak egy alkalommal gyűjtsön adományt, a tagok akkor is beleteszik azt, amit aznapra szántak.
  • Lelkesebben énekeljük az énekeket, tanuljunk meg több éneket, úgysem énekeljük mind a 432-t.
  • Próbáljuk meg lassan megváltoztatni a régóta berögződött rossz szokásokat (pl. azon a széken csak én ülhetek, senki más, stb.)
  • Praktikus lenne szolidabb, kevésbé rémisztő szószékeket használni, így a tagoknak az lesz az érzése, hogy egyenrangúak a lelkésszel.
  • Engedjünk be programokat a gyülekezetbe a hét többi napján is, ne csak szombaton. Lehet minden nap más célcsoportnak szóló program.

Annak ellenére, hogy ezek a problémák fennállnak és van még min változtatnunk, te miért vagy mégis itt?

  • Közösséghez tartozás érzése a gyülekezet szintjétől egészen a világegyházig.
  • Biztonság és védelem érzése a gyülekezetben.
Néhány visszajelzés a program résztvevőitől

„Egyrészt nagyon sokat tanulhattunk, gyakorlati dolgokról beszéltünk, ami mindig hasznos, de ami kifejezetten tetszett – és azt hiszem, ezt mindannyiunk nevében mondhatom – az az, hogy mindenki elmondhatta a véleményét. Ilyenkor derül ki, hogy egy fiatalban mennyi kreativitás és jó ötlet van, csak meg kell hallgatni, és hallani. Rengeteg jó ötlet született, és remélem, minél több megvalósul belőlük.” (Ócsai Boldizsár)

„Nagyon jó volt, hogy mint fiatal felnőttek együtt tölthettünk időt, ismerkedhettünk és ismeretségeket mélyíthettünk el mind Istennel, mind egymással. Számomra építőek voltak az előadások, jó volt az igazi, gyakorlati tanítványságról hallani. Hangsúlyozottan ki szeretném emelni a tematikus és kötetlen beszélgetések nagy közösségépítő értékét, illetve azt, hogy amit kaptunk, a helyi gyülekezetek fiatalságával alkalmazhatjuk!” (Domján Marcell)

„Ez a hétvége nekem teljes lelki felfrissülés, felrázás volt! Pont olyan, mint a kiszáradt földnek az eső! Új erőre kaptam, és az áldáskérő ima… hát az borzongató volt! Éreztem a Szentlélek erejét! Köszönöm ezt a hétvégét, és hogy aktívan részem is lehetett benne! Mind a zenei szolgálat, mind pedig a csoportos közös eszmecsere és ötletelések által!” (Fekete-Borbáth Melinda)

„Lehetőséget jelentett feltöltődni, közösen gondolkozni olyanokkal, akik hasonló problémákkal, élethelyzettel néznek szembe. Alkalom volt arra, hogy csapatban dolgozzak a gyülekezet fiataljaival és találkozzak, beszéljek régen látott barátokkal.” (André Krisztina)

-det-