Filmmisszió Miskolcon

Nagyon vártuk a Fegyvertelen katona c. film vetítését. Mi magunk is, testvéri körben, kíváncsiak voltunk a történetre, de látva benne a misszió lehetőségét is, készültünk és kerestük, mit is tehetnénk a film kapcsán ismerőseinkért, barátainkért.

Miskolcon két mozi is vetítette a filmet. Mi főműsoridőn kívül kértünk vetítést vasárnap délutánra, gondolván, hogy az a vendégeinknek és ismerőseinknek is megfelel majd.  A  film január 8-án került vetítése. A 70 fős moziteremre való jegyfoglalás pár nap alatt betelt, és sok ismerősnek már nem jutott  hely. Ezért ugyanarra a napra egy újabb vetítést kértünk, de ugyanúgy jártunk most is, a terem gyorsan megtelt jelentkezőkkel. Így megint kértünk újabb időpontot, hogy a film megnézését biztosítani tudjuk azoknak, akik szervezetten, csoportos vetítéssel szerették volna megnézni.

Úgy szerveztük a programot, hogy a mozijeggyel együtt mindenki kapott egy Glow-füzetet, a film megtekintése után pedig meghívtuk a vendégeket a gyülekezetbe egy forró teára, szendvicsre és sütire. Nagyon sokan elfogadták a meghívást, mintegy 40-45  fő jött el a gyülekezetbe, többségében vendégek. A vetítés után igyekeztünk beszélgetni azokkal a meghívottakkal is, akik nem jöttek el teázni a gyülekezetbe. Megkérdeztük a véleményüket a filmről, és nem találtunk csalódott embert közöttük. Akikkel beszélgettünk, hálával és könnyes szemmel köszönték meg a film megnézésének a lehetőségét. Némelyek zokogtak, és azt láttuk, hogy mindenki mélyen a film hatása alatt volt.

Látva a résztvevők reakcióját, egyikünk azon gondolkozott, hogy a főszereplő, Andrew Garfield, színészként eljátszotta egy igaz adventista magatartását úgy, hogy a nézőkre felejthetetlen hatást gyakorolt, és mélységes vágyat ébresztett az igazi értékek és cselekedetek után. Vajon nekünk, akik valóban adventisták vagyunk, sikerül ilyen vágyat ébresztenünk másokban? Mi is képesek vagyunk bemutatni, képviselni és elérhetővé tenni Krisztust mások számára az embertársaink megmentésére irányuló cselekedeteink által?

A gyülekezetben a beszélgetések kapcsán az elvhűség irányába mozdultunk el, és mindenki elmondhatta, hogyan hatott rá a film. Igazi lelki közösség bontakozott ki. A résztvevőket megajándékoztuk ingyenesen elvihető kiadványokkal és a tervezett programjaink ismertetőjével.

Imádkozni és küzdeni szeretnénk azért, hogy ezek az emberek a filmmisszió tapasztalata és az értük végzendő további szolgálat által közelebb kerülhessenek Krisztushoz.

Feketéné Trankusz Erzsébet, Bálint György, Suhaj Renáta