Gyermekbemutató Gyömrőn

2017. március 11-én szép szombatra ébredtünk. A nap ragyogóan sütött, és a szívünk is örült, mert gyülekezetünkben újabb kisbaba született. 

Horváth Alinka és Horváth Sándor harmadik gyermekét, Hannát mutattuk be az Úrnak dr. Szilvási András lelkész testvér vezetésével.  A terem csordultig megtelt közelről, távolról érkező vendégekkel. A gyülekezet énekkara is készült szép programmal. Az Istentől megáldott alkalmat szeretetvendégség követte, ahol tovább erősödhetett a közösség.

Kísérje áldás Hanna életét, és a többi kisgyermek életét is, hogy majd ama napon hiánytalanul ott lehessünk Isten országában.

(stiv)