Gyermekbemutató Gyulán

„Engedjétek hozzám jőni a gyermekeket és ne tiltsátok el őket; mert ilyeneké az Istennek országa” (Mk 10:14).

Tisztelt Hetednapi Adventista közösség! Szeretettel tudatom Veletek, hogy 2017. július 9-én, Gyula városában Rákóczi Attila és Tripon Emese Mária második szülött gyermekeként, az Úr ajándékaként megszülettem. Így velem, még egy taggal növekedett a közösség tagjainak a száma.

Négyhónapos koromban az Isten színe elé vittek, hogy bemutassanak neki a Gyulai Gyülekezet imaházában. A bemutatómon sokan voltak, köztük a Kétegyházi Gyülekezet tagjai is, akik számos szolgálattal tették színesebbé és emlékezetessé az ünnepséget, de köszönöm a Gyulai Gyülekezet szolgálatait is. Az eseményen az értem mondott imákat, a jókívánságokat most szeretném megköszönni!

Apukám és anyukám elhatározott abban a kérdésben, hogy a nővéremmel együtt én is adventista elvek szerinti nevelésben részesüljek, így kedveskednek az Úrnak azért, hogy rájuk bízott engem ebben a földi létben. Ahhoz, hogy ezen elhatározásukhoz legyen elég hitük, türelmük és egészségük, Czinkota András lelkész bácsi mondott imát értük, a testvéremért, értem és nagyszüleimért is.

Remélem még személyesen is sokat találkozom Veletek!

Szeretettel: Rákóczi Balázs Dávid

 

Rákóczi Attila