Hála, köszönet, meghallgatott imák

Sikeres térd- és csípőműtéte után, Galina Dmitrenko testvérnőnk, (akinek a műtétjére és gyógykezelésére gyűjtöttünk a nyár folyamán), a kórházi ágyán hálásan így nyilatkozott a kapcsolattartónknak: „Elsősorban köszönöm Istennek a segítségét, másodszor pedig köszönet a magyar hittestvéreknek és a magyar ADRÁ-nak, akik gyűjtöttek a műtétre! Külön köszönet az ismert és az ismeretlen adományozóknak és azoknak is, akik imádkoztak érettem! Ha nem kaptam volna anyagi támogatást, ha nem álltak volna mellém a hittestvérek, akkor egyre erősödő fájdalommal éltem volna tovább, járni pedig soha többé nem tudtam volna…”

A magyar ADRA részéről hálásak vagyunk minden támogatásért, amit Galina részére kaptunk, és hálásak vagyunk azért is, hogy jó eszközök lehettünk gondviselő Istenünk kezében!

Galinának mielőbbi, teljes felépülést kívánunk a rehabilitáció során!

 

ADRA Alapítvány