Hétvégi cserkészportya a „szabadság” jegyében

Az 1942. sz. Michnay László Cserkészcsapat idén újra Berekfürdőn rendezte meg tavaszi portyáját 2017. május 12–14. között. Programunk, amelyen 22 cserkész vett részt, már péntek délután elkezdődött, amikor játékosan jobban megismerhettük egymást. Ezeket a játékokat főleg Bónis Panna vezette – mint frissen végzett őrsvezető –, aki elhozta közénk az újonnan alakult Őzike őrsöt is. A jó hangulatú közös vacsora és szombatkezdő áhítat után nyugovóra tértünk, és bár éjjel egy kisebb vihar tombolt, de ez sem tudta megzavarni az álmainkat.

Közös énekekkel dicsőítettük a mi teremtő Istenünket a szombat délelőtti áhítat alkalmával, amelynek fő témája a „szabadság” volt. Az Istentől való „szabadság”, ami nem az „azt csinálok amit akarok” szabadsága, hanem a „szabad vagyok a jó tettekre, amiket Isten elkészített számomra” szabadsága. Ebből a szemszögből olvastuk újra Zámbó Zoltán vezetésével a bibliai József és Dániel történetének egy-egy epizódját.

Délután egyedibbnél egyedibb papírsárkányok készültek, és már elindultunk megröptetni őket, amikor egy futó májusi zápor csapott le ránk, ami ugyan a sárkányröptetést meghiúsította, de a jókedvünket lehűteni nem tudta.

Vacsora után már a tábortűz mellett szerezhettünk újabb élményeket – szintén a szabadság témakörében – és ismerhettünk meg új játékokat, amiket a frissen végzett őrsvezetőink, Hadházi Eszter, Bónis Panna és Rácz Dóra hoztak el közénk.

Másnap a szokásos reggeli rutint – tornát, reggelit, közös éneklést és áhítatot – követően a cserkészprogramokból kihagyhatatlan méta játék vette kezdetét. Kicsiktől a nagyokig mindenki szívét-lelkét beleadva tett meg mindent csapata győzelméért, na meg persze a játék öröméért.

A közös játék után és a hétvégi programunk vége előtt az elhasznált energiáinkat finom spagettivel pótoltuk, majd – sajnos – eljött a hazautazás ideje.

Bár rövidnek tűnt számunkra ez a szűk három nap, de annál tartalmasabbnak éreztük. Új élményekkel gazdagodtunk, és még jobban összekovácsolódott a csapatunk.

(a csapat vezetői)