Húsvéti koncert Lovasberényben

Április 8-án, szombat délután a lovasberényi adventista kápolnában ismét a zene és Isten dicsőítése került a középpontba. Húsvéti jótékonysági koncertre jöttünk össze, az összegyűlt adományokkal egy helyi, nehéz helyzetben lévő családot támogattunk.  

Az anyagiak mellett sokkal nagyobb szerepe volt a lelkieknek, amihez többen is hozzájárultak. A Lovasberényi Gyülekezet kórusa szívet melengető énekekkel, Bereczki Csaba testvérünk a pánsíp kellemes dallamaival, amit Bálint Dóra kísért zongorán, aki nem csak őt, hanem Gál Barbara fuvolajátékát is színesítette. Elhangoztak még költemények is, Bíró Irma és Hollósi Ibolya tolmácsolásában, és mindezek előkészítették szíveinket, hogy Isten Igéjét befogadhassuk, melyet Hites Gábor lelkész testvérünk nyitott meg előttünk. Beszédében felidézte a húsvét előzményét, a páskát és annak tanulságait részünkre.

Bízunk benne, hogy minden jelenlévő él azzal a lehetőséggel, amit Jézus kereszthalála és feltámadása biztosított. Nagyon jó volt érezni a Szentlélek jelenlétét, befolyását, és azért imádkozunk, hogy amit akkor ott elkezdett, azt vigye véghez a mi életünkben is.

Nagy Nikolett