Ifjúsági nap Hódmezővásárhelyen

Ismét megrendezésre került a hagyományos hódmezővásárhelyi ifjúsági nap 2019. június 29-én, szombaton. A nap témája „A felelősségvállalás” volt. A délelőtti istentiszteleti alkalmon Istent dicsőítő szolgálatok után Palotás Kristóf tolmácsolta nekünk Isten Igéjét. Kristóf beszélt arról, hogy milyen sok olyan láncot hordunk magunkkal, amiket könnyen el tudunk szakítani, mert az erőnk megvan hozzá, de azt hisszük, megkötöz bennünket. Ha ezeket a láncokat elszakítjuk, képesek vagyunk felelősséget vállalni és jót cselekedni, Istent szolgálni. Beszélt arról, hogy szabadságra hívattunk el, ami azt jelenti, hogy nem a könnyebb utat, hanem Isten útját választjuk.

Az ebédet kellemes társaságban, a helyi gyülekezetben fogyasztottuk el. Köszönjük a vendégszeretetet!

Ebéd után Kerekasztal-beszélgetést hallgattunk. A beszélgetés témája: „Korlátok, határok, elvárások a kapcsolatainkban”. A beszélgetés vezetője Kovács Dániel, a résztvevők Csúcs András, Farkasné Rajki Melinda, Palotás Kristóf, Polgárné Papp Katalin. Megemlítették Dani beszélgetőtársai azt, hogy napjainkban az elvárások mennyire negatív jelentéstöbblettel bővültek. Beszéltek arról, hogy önmagunkat az embereken, a kapcsolatokon keresztül ismerjük meg. A beszélgetésben lelkesen vett részt a csapat többi tagja, online kérdések feltevésével.

A következő program új helyszínen került megrendezésre. Együtt kisétáltunk egy helyi parkba, ahol leültünk és 3 ismerkedős játéklehetőség közül választhattunk. A néhány óra játékot és sok nevetést követően visszasétáltunk a gyülekezetbe, ahol rövid várakozás után megérkezett vacsorára a pizza. A vacsorát követően közösségi és társasjátékok, valamint tartalmas beszélgetések tették színessé esténket. Isten áldását megtapasztaltuk a közösségi programokban, az istentiszteleti alkalmakon, a beszélgetésekben és az éneklésben is. Köszönjük a Hódmezővásárhelyi Gyülekezet befogadó szeretetét, áldozatos munkáját, szervezését!

 

Jónás Katalin