Imaházszentelés Gáborjánban

2016. május 21-én Isten nagy kegyelméből imaházat szentelhettünk az Ő dicsőségére Gáborjánban. Három év alatt testvéri adakozásból, egyházterületi segítséggel és sok Istentől jövő tapasztalattal valósult meg ez az imaház. Áldott legyen érte a mi mennyei Atyánk!

Hegyes-Horváth GézaKözel 130-an gyültünk össze a verőfényes szombaton az új imaházban, amit egy családi házból alakítottunk át. Isten Igéjét Hegyes-Horváth Géza egyházterületi elnök testvér hirdette, majd a felszentelés cselekményét Várhelyi Zoltán területi titkár testvér vezette. Köszöntő beszédet Gáborján polgármestere, Mező Gyula és alpolgármestere, Baranyai Endre mondott. Gyülekezetünk rendívül nagy segítőkészséget és tiszteletet tapasztalt meg a helyi önkormányzat és vezetői részéről az utóbbi időkben.

Énekekkel a Budapestről érkezett fiatalok szolgáltak, Zsilinszki Bálint vezetésével. Verset Labanc Imréné mondott. A szeretetvendégségre a Faluházban került sor.

Délután a Gáborjánban szolgált lelkészek, Ócsai Sándor, Szőllősi Béla, Várhelyi Zoltán, Sztán János, Farkas Attila emlékeztek vissza szolgálati idejük itt töltött szakaszára. Szilasi Zoltán lelkész testvér levélben köszöntötte a gyülekezetet. Szolgálatokkal a környező gyülekezetekből jött testvérek szolgáltak. Az istentisztelet és ez az emlékezetes nap is Hegyes-Horváth Géza testvér igei gondolataival zárult.

Mindenki szívében a hálaadás, az öröm és boldogság érzése uralkodott ezen a napon. A gáborjáni szeretetteljes, családias gyülekezetért, az új imaházért, a sok tapasztalatért, a gyönyörű szombatért egyedül Istené a dicsőség!

F. A.