Isten megért bennünket

Nemzetközi Női Imanap

A Nemzetközi Női Imanap alkalmából a Női Szolgálatok Osztályának három vezetője látogatott el 2018. március 3-án a Miskolc „B” gyülekezetbe. A bemutatkozás során megismerhettük ezt a speciális szolgálatot, aminek elsődleges célja, hogy Krisztust emelje fel az egyházban és a világban úgy, hogy a nők speciális talentumait, a csak rájuk, nőkre jellemző adottságokat maximálisan kihasználja.

A világszéles egyház ezen a napon nemzetközi imanapot tartott az afrikai nőkért, így először egy imában együttesen könyörögtünk az itt élő, nehéz sorsú nőtársainkért. A délelőtti istentisztelet alkalmával Bodnár Zsóka Illés próféta példáján keresztül mutatta be, hogy még a legnagyobbakat is megkísértheti a nehézségek kapcsán a csüggedés vagy akár a depresszió. Isten azonban ilyenkor is mellettünk áll, ismeri gyengeségünket és erőt ad, hogy talpra álljunk. Mivel a nőknek gyakran számos területen kell egyszerre helytállniuk, ez gyakran vezethet kimerültséghez, elcsüggedéshez, így a próféta példája bátoríthat mindannyiunkat, hogy ilyenkor se adjuk fel.

A délutáni alkalmon dr. Tokics Mária és Bihari Edit mutatta be részletesebben az NSZO tevékenységét. Megtudhattuk, hogy mik a lelki asszony jellemzői, megismerhettük az általuk szervezett különleges programokat (imareggeli, kreatív foglalkozások, anya-lánya program stb.) vagy a bárki számára interneten is elérhető tanulmányokat, sorozatokat (A remény és gyógyulás otthonai, Nők a Bibliában és én, Lányok Krisztusért stb.). Az előadások során olyan aktuális témák is előkerültek, mint a családon belüli erőszak vagy a serdülő lányok nevelése a mai világban.

Végül egy „terített” bemutató asztalon számos, szemet gyönyörködtető ajándék, kézműves remek várt minket, ahol kézzel foghatóan kaphattunk példát arra vonatkozóan, hogy egy-egy közös tevékenység, gyakorlati elfoglaltság hogyan hozhat közelebb embereket egymáshoz és Krisztushoz. Sok kreatív ötletet vihettünk magunkkal a jövőre nézve, hogy a saját gyülekezetünkben, környezetünkben alkalmazhassuk ezeket, természetesen a saját egyéniségünknek, céljainknak megfelelően átalakítva.

Köszönjük ezt a különleges alkalmat, ahol érezhettük, hogy ha engedjük, Isten képes minden nőt, legyenek bár a legkülönbözőbbek, különleges módon felhasználni mások szolgálatában! És persze igaz ez férfi testvéreinkre is, de az már egy másik történet…

Ládiné Pintér Tímea