Jézus élete festménykiállítás és programsorozat Szolnokon

A vándorkiállítás megálmodója és országos szervezője, Matula Péter adventista testvérünk, Svédországban élő műgyűjtő. Megkérte három kortárs festőművész barátját – Aknay Jánost, ef Zámbó Istvánt és tábori csabát, hogy saját stílusukban ábrázolják Jézus életének 21 állomását. A sorozat első, kiállításra alkalmas anyaga 2012-ben készült el, és azóta több neves kiállításon vett részt a gyűjtemény.

Szolnok a 16. helyszín, ahol a város legimpozánsabb épülete, az Aba-Novák Agóra Művelődési Központ adott otthont a festménykiállításnak és a kísérő programoknak 2016. március 18. és április 3. között.

A festménykiállítást Matula Péter szervezte a Szolnoki Művészteleppel és a helyi művelődési központtal (Aba Novák Kulturális Központ), az ehhez kapcsolódó rajzpályázat és kísérőprogramok megszervezése pedig a gyülekezet feladata volt.

A rajzpályázatot három korcsoportban (3–4. osztály, 5–8. osztály, középiskolások) hirdettük meg „Jézus élete 21 képben” címmel. Szolnokon valamennyi oktatási intézményt, általános és középiskolát, valamint könyvtárat személyesen kerestünk fel a rajzpályázat plakátjaival és szórólapjaival. A szomszédos településeken is elértünk néhány általános iskolát, így végül több mint 30 intézménnyel kerültünk kapcsolatba. Rendszeresen küldtünk ki számukra e-mail üzeneteket a határidők közeledtével, és a legfontosabb előttünk álló eseményekkel kapcsolatban. Isten különleges munkáját és áldását tapasztaltuk, mivel összesen 100 pályázótól kaptunk szebbnél szebb műveket, melyeket szintén kiállítottunk. Valamennyi pályázó névre szóló emléklapot kapott, illetve egy Bibliát. A pályázó intézmények is kaptak emléklapot, a legtöbb alkotást és díjazott pályázatot beküldő iskola pedig díszoklevelet is.

A kiállítás megnyitóján Ócsai Tamás egyházelnök mellett a művelődési központ képviselője, valamint a művésztelep vezetője, Verebes György is beszédet mondott a mintegy 100 fős hallgatóság előtt. Gyülekezetünk kórusa is készült néhány énekszámmal, a gyermekekkel pedig egy német nyelvű, Jézusról szóló éneket szólaltattunk meg. Ezután adtuk át a művésztelep szakmai zsűrijének díjait.

Közönségszavazást is szerveztünk. Korcsoportonként a legtöbb szavazatot kapott pályázók egy egyhetes táborozást nyertek Bózsván. A közönségdíjak mellett kiosztottunk mintegy 30 különdíjat is a kiállítás záró alkalmán, így még több pályázó őrizhet jó emléket a szívében.

Előadás-sorozatot is tartottunk a festménykiállítás alatt. A helyi lelkész, ifj. Ócsai Imre mellett Zsiga Attila volt a főelőadónk, majd zárásként Stramszki István lelkészt kértük fel az utolsó 3 téma (Hármas angyali üzenet, Jézus az ítélőbíró, és Új világ – Új Jeruzsálem) élvezetes feltárására. A hallgatóság létszáma 20 és 40 fő között mozgott, de az utolsó alkalommal mintegy 80 fősre duzzadt.

Az előadások előtt fél órával Czakó László testvérünk tárlatvezetést tartott az érdeklődőknek. Több tucatnyi emberhez kerülhettek közelebb így Jézus életének tanulságai.

Az előadások alatt a gyermekeket játszóházzal vártuk, ahol az előadások témái szerint interaktívan beszélgettünk, kézműveskedtünk és énekeltünk. Ez kiváló lehetőség volt a gyülekezet fiataljainak bevonására is. A jó hangulatú foglalkozásokon többnyire az előadók és gyülekezeti tagjaink gyermekei vettek részt, de néhány külsős is csatlakozott hozzánk.

A látogatók Vendégkönyvbe írt és szóbeli visszajelzései alapján elmondhatjuk, hogy a rajzpályázat kiállított művei különösen megkapóak voltak. A gyermeki kreativitás, őszinteség, találékonyság és lényegre törő ábrázolás mutatkozott meg bennük; felemelő volt ezeket végignézni. Az alkotásokat visszajuttattuk a pályázóknak, de elektronikusan megőriztük, illetve honlapunkon is elérhetővé tesszük azokat.

A  programsorozat nemcsak arra volt jó, hogy megismertesse a Hetednapi Adventista Egyházat Szolnok lakossága körében, hanem a gyülekezeti közösséget is jobban összekovácsolta azáltal, hogy közösen készültünk a különböző alkalmakra.

Kívánjuk, hogy a további helyszíneken is ilyen áldás legyen a Jézus élete festménykiállítás.

Ócsainé Bartalos Klára Katalin