Keresztség Bucsán

Keresztségi istentiszteletet tartottunk Bucsán a faluházban 2019. június 2-án, vasárnap. Koczka Sándor testvérünk keresztelkedett meg és lett a Bucsai Gyülekezet tagja.

Közel százhúszan gyűltünk össze a szép verőfényes napon, hogy tanúi legyünk Sándor szövetségkötésének. Farkas Attila, a gyülekezet lelkésze hirdette az Igét és végezte a bemerítés szolgálatát. Simon Csaba lelkész vezette a fogadalomtételt és mondott felajánló imát. Sztán János nyugdíjas lelkész pedig útravalóigékkel tanácsolta új testvérünket.

A Kondorosi Gyülekezet énekkarának szolgálatai tették emelkedetté az istentiszteletet, valamint a sok ének és versszolgálat, melyet a testvérek mondtak, énekeltek szívből, hálásan az Úrnak. Koczka testvér saját szavaival mondott bizonyságtétele és kedves éneke, amit vele együtt énekeltünk, sokáig a szívünkben marad.

Bőséges és egyedi szeretetvendégségben volt részünk, amit a testvérek szintén sokáig emlegetni fognak.

Istenünk áldja meg új testvérünk életét, egyházunkban való aktív szolgálatát és szívében az áldott reménységet, melyet istenfélő szüleitől kapott áldott és szent örökségül. Egyedül Istené a dicsőség!

 

FA