25. Krisztus második eljövetele

Krisztus második eljövetele az egyház áldott reménysége, az evangélium csúcspontja. A Megváltó eljövetele szószerinti személyes, látható és világszéles lesz. Amikor visszatér, feltámadnak a halott igazak, és az élő igazakkal együtt megdicsőülnek és mennybe ragadtatnak, a nem igazak azonban meghalnak. A próféciai sorozatnak majdnem teljes beteljesedése a világ jelenlegi állapotával együtt jelzi, hogy Krisztus eljövetele közel van. Ennek az eseménynek az idejét Isten nem jelentette ki, ezért int bennünket, hogy mindenkor legyünk készen. 

(Tit 2:13; Zsid 9:28; Jn 14:1-3; ApCsel 1:9-11; Mt 24:14; Jel 1:7; Mt 26:43-44; 1Thessz 4:13-18; 1Kor 15:51-54; 2Thessz 1:7-10; 2:8; Jel 14:14-20; 19:11-21; Mt 24; Mk 13; Lk 21; 2Tim 3:1-5; 1Thessz 5:1-6)

Miután az ebédért imádkoztak, ezt kérdezte a kis Péter: „Anyu, oly sokszor imádkoztuk már: „Jöjj el, Jézus, légy vendégünk!” Mikor jön el végre Jézus?”

Ez a kisgyerek aligha tudta, hogy az ő kis szívének kívánsága a korszakok vágya is. A Biblia utolsó szavai közeli visszatérést ígérnek. „Bizony, hamar eljövök.” És János, a Jelenések könyvének írója, Jézus hűséges társa hozzáteszi: „Bizony, jövel, Uram, Jézus!” (Jel 22:20).

Meglátni Jézust! Örökre együtt lenni vele, aki jobban szeret bennünket, mint ahogy el tudjuk képzelni! Minden földi szenvedés a végéhez ér! A most még sírban nyugvó, de akkor feltámasztott szeretteinkkel együtt leszünk az örökkévalóságon át. Nem csoda, ha Krisztus barátai Uruk Mennybe menetele óta sóvárogva várják ezt a napot.

Egy napon Ő eljön, bár jövetele még szentjeinek is nagy meglepetés lesz, mert a hosszú várakozásban mindnyájan elszunnyadnak, és elalszanak (Mt 25:5). „Éjfélkor”, a Föld legsötétebb órájában, Isten megmutatja hatalmát, hogy megszabadítsa népét. A Szentírás így írja le ezt az eseményt: „Nagy szózat” jön ki „a mennyei templomból, a királyi széktől, amely ezt mondja vala: Meglett!” Ez a hang megrázza a földet; olyan nagy földrengést okoz, „amilyen nem volt, mióta az emberek a földön vannak” (Jel 16:17-18). A hegyek rázkódnak, sziklák szóródnak szét mindenfelé, és az egész föld az óceán hullámaihoz hasonlóan felemelkedik. Felszíne széttöredezik, „és a pogányok városai elesének… És minden sziget elmúlék, és hegyek nem találtatának többé (19-20. vers). „Az ég eltakarodék, mint amikor a papírtekercset összegöngyölítik; és minden hegy és sziget a helyéből elmozdíttaték.” (Jel 6:14)

A fizikai világra kiterjedő zűrzavar ellenére Isten népe felbátorodik, amikor meglátja „az ember Fiának jelét” (Mt 24:30). Amint alászáll az ég felhőin, minden szem meglátja az élet Fejedelmét. Most nem fájdalmak férfiaként jön, hanem győztesként, hogy magához vegye övéit. A töviskorona helyett a dicsőség koronáját viseli, és „ruháján és tomporán oda vala írva az ő neve:KIRÁLYOKNAK KIRÁLYA ÉS URAKNAK URA” (Jel 19:12, 16).

Eljövetele rémületet okoz azoknak, akik nem fogadták el Jézust Megváltójuknak és Uruknak, és elutasították törvénye követelményeit. Kegyelmének elutasítóit most vétkességükre ébreszti rá az a hang, amely korábban oly türelmesen kérlelte őket: „Térjetek meg, térjetek meg gonosz útjaitokról! Hiszen miért halnátok meg?” (Ez33:11). „És a Földnek királyai és a fejedelmek és a gazdagok és a vezérek és a hatalmasak, és minden szolga és minden szabad, elrejték magukat a barlangokba és a hegyeknek kőszikláiba; és mondának a hegyeknek és a kőszikláknak: Essetek mireánk, és rejtsetek el minket annak színe elől, aki a királyi székben ül, és a Bárány haragjától; mert eljött az ő haragjának ama nagy napja; és ki állhat meg?” (Jel 6:15-17)

De akik régen várták Őt, azoknak öröme nagyobb lesz a gonoszok kétségbeesésénél. A Megváltó eljövetele Isten népének történelmét a legdicsőbb csúcspontjához viszi. Ez szabadulásuk pillanata. Örömteli imádattal kiáltanak: „Ímé, Istenünk, akit mi vártunk, és aki megtart minket; ez az Úr, akit mi vártunk, örüljünk és örvendezzünk szabadításában!” (Ésa 25:9).

Jézus, ahogy közeledik, előhívja alvó szentjeit a sírból, és megbízza angyalait, hogy gyűjtsék „egybe választottait a négy szelek felől, a Föld egyik végétől a másik végéig” (Mt 24:31). Az igazak az egész világon meghallják hangját, és kilépnek sírjukból. Ó, mily boldog pillanat!

Ekkor az élő igazak elváltoznak „nagy hirtelen, egy szempillantásban” (1Kor 15:52). Megdicsőülten és halhatatlanul a feltámadt szentekkel együtt elragadtatnak az Úr elébe a levegőbe, hogy örökre vele legyenek (1Thessz 4:16-17).

Krisztus visszajövetelének bizonyossága

Az apostolok és az első keresztények Krisztus visszatérését „boldog reménységnek” tekintették (Tit 2:13; vö. Zsid 9:28). Reménykedtek abban, hogy a Szentírás minden próféciája és ígérete beteljesül a második adventkor (lásd 2Pt 3:13; vö. Ésa 65:17), mert ez a keresztény vándorút végső célja. Mindenki, aki szereti Krisztust, nagyon várja azt a napot, amikor szemtől szemben láthatja, és együtt lehet vele, az Atyával, a Szentlélekkel és az angyalokkal.

A Szentírás bizonyságtétele. A második advent bizonyossága a Szentírás szavahihetőségében gyökerezik. Közvetlenül halála előtt Jézus azt mondta a tanítványainak, visszamegy Atyjához, hogy helyet készítsen nekik. De megígérte: „Ismét eljövök” (Jn 14:3).

Mint ahogy Krisztus első eljövetelét a próféták megjövendölték, a második eljöveteléről szóló jövendölések is megtalálhatók az egész Szentírásban. Isten már az özönvíz előtt kijelentette Énoknak, hogy Krisztus dicső eljövetele lesz az, ami végetvet a bűnnek. Énok megjövendölte: „Nézzétek, közeleg az Úr, szentjeinek tízezreivel, hogy ítéletet tartson mindenek fölött, és megbüntessen minden istentelent minden istentelenségért, amelyet istentelenül elkövetett, és minden káromló szóért, amit az istentelen bűnösök a szájukon csak kiejtettek” (Júd 14-15 – új kat. ford.).

Krisztus előtt ezer évvel a zsoltáríró beszélt arról, hogy az Úr eljön, és összegyűjti népét: „Eljön a mi Istenünk, és nem hallgat; emésztő tűz van előtte, s körülte erős forgószél. Hívja az egeket onnan felül, és a Földet, hogy megítélje népét. Gyűjtsétek elém kegyeseimet, akik áldozattal erősítik szövetségemet!” (Zsolt 50:3-5).

Krisztus tanítványai örvendeztek Uruk visszajövetele ígéretének hallatán. Az a bizonyosság, amit ez az ígéret adott, mindig megújította bátorságukat és kitartásukat, bármilyen nehézséggel is találkoztak. Mesterük visszajön, hogy elvigye őket Atyja házába!

Az első advent biztosítékot ad. A második advent szorosan összefügg Krisztus első adventjével. Ha Krisztus nem jött volna el először, és nem aratott volna döntő győzelmet a bűn és Sátán felett (Kol 2:15), nem volna okunk hinni, hogy ismét eljön, véget vet e világon Sátán uralmának, és helyreállítja világunkat eredeti tökéletességében. De mivel bizonyítékunk van arra,hogy Ő megjelent, „hogy áldozatával eltörölje a bűnt”, okkal hihetjük, hogy „másodszor bűn nélkül jelen meg azoknak, akik őt várják üdvösségükre” (Zsid 9:26, 28).

Krisztus mennyei szolgálata. A Jánosnak adott krisztusi kinyilatkoztatás világossá teszi, hogy a mennyei templom központi helyet foglal el a megváltás tervében (Jel 1:12-13; 3:12; 4:1-5; 5:8; 7:15; 8:3; 11:1, 19; 14:15, 17; 15:5. 6, 8; 16:1, 17). Azok a próféciák, amelyek jelzik, hogy Jézus elkezdte a bűnösök érdekében való végső szolgálatát, növelik annak bizonyosságát,hogy Ő nemsokára eljön, és népét hazaviszi (lásd e könyv 23. fejezetét). Az a biztos tudat, hogy Krisztus befejezi a kereszten véghezvitt megváltás munkáját, nagy bátorítást jelent a visszatérését sóvárogva váró keresztényeknek.

Krisztus visszajövetelének módja

Krisztus beszélt azokról a jelekről, amelyek mutatják, hogy jövetele közel van, de arra is volt gondja, hogy népét ne csapják be hazug állítások. Figyelmeztetett, hogy a második advent előtt „hamis krisztusok és hamis próféták támadnak, és nagy jeleket és csodákat tesznek, annyira, hogy elhitessék, ha lehet, a választottakat is”. Így szólt:„Ha valaki ezt mondja akkor néktek: Ímé, itt a Krisztus, vagy amott; ne higgyétek” (Mt 24:24,23). Az előre való figyelmeztetés elősegíti a védekezést. Számos szentírási szakasz részletezi Krisztus visszatérésének módját, hogy a hívők különbséget tudjanak tenni a valódi esemény és a hamis visszajövetel között.

Valóságos és személyes visszatérés. Amikor Jézus a felhőn a mennybe emelkedett, két angyal szólította meg a tanítványokat, akik még mindig mereven néztek távozó Uruk után: „Galileabeli férfiak, mit álltok, nézve a mennybe? Ez a Jézus, aki felviteték tőletek a mennybe, akképpen jő el, amiképpen láttátok őt felmenni a mennybe” (ApCsel 1:11).

Más szavakkal, azt mondták, hogy ugyanaz a Jézus, aki most itt hagyta őket, egy személyes, test és vér szerinti lény, nem pedig valamilyen lélekszerű lény (Lk 24:36-43) fog a földre visszatérni. Második adventje éppolyan valóságos és személyes lesz, mint eltávozása.

Látható visszatérés. Krisztus eljövetele nem láthatatlan lelki élmény lesz, hanem valóságos találkozás egy látható személlyel. Hogy ne legyen ok semmiféle kételyre visszatérésének látható volta körül, Jézus úgy óvta tanítványait a titokban való második eljövetelének téveszméjétől, hogy visszatérését a villámlás fényességéhez hasonlította (Mt 24:27).

A Szentírás világosan kijelenti, hogy az igazak és gonoszok egyidejűleg fogják Jézus visszajövetelét látni. János ezt írta:„Ímé, eljő a felhőkkel; és minden szem meglátja őt” (Jel 1:7). Jézus azt is megmondta, mi lesz a gonoszok visszahatása:. „Sír a Föld minden nemzetsége, és meglátják az embernek Fiát eljőni az ég felhőiben, nagy hatalommal és dicsőséggel” (Mt 24:30).

Hallható visszatérés. Azt a képet, amely szerint Krisztus visszatérését mindenki látni fogja, a Biblia azzal is kiegészíti, hogy jövetele éppúgy hallható lesz, mint látható:„Maga az Úr riadóval, arkangyal szózatával és isteni harsonával leszáll az égből” (1Thessz 4:16). „Nagy trombitaszó” (Mt 24:31) kíséri népe összegyűjtését. Nincs itt szó titokban történő eseményről.

Dicsőséges visszatérés. Amikor Krisztus visszatér, győztesként jön, hatalommal és „az ő Atyjának dicsőségében, az ő angyalaival” (Mt 16:27). János, a Jelenések könyvének írója nagyon látványos képben festi meg Krisztus visszatérésének dicsőségét. Ábrázolásában Krisztus fehér lovon, a menny megszámlálhatatlan seregei élén lovagol. Nyilvánvaló a megdicsőült Krisztus természetfölötti ragyogása (Jel 19:11-16).

Hirtelen, váratlan visszatérés. A keresztény hívők, akik sóvárogva várják Krisztus visszatérését, tudni fogják, amikor közeledik (1Thessz 5:4-6). De a világ lakosainak általában, ahogy Pál írta: „az Úrnak napja úgy jő el, mint a tolvaj éjjel. Mert amikor ezt mondják: Békesség és biztonság, akkor hirtelen veszedelem jő rájuk, mint a szülési fájdalom a terhes asszonyra; és semmiképpen meg nem menekednek” (1Thessz 5:2-3; vö. Mt 24:43).

Egyesek szerint Pál hasonlata, amely szerint Krisztus úgy jön el, mint a tolvaj, azt jelzi, hogy Krisztus titokban, láthatatlanul jön el. Ez a nézet azonban ellentmond annak a bibliai képnek, hogy Krisztus dicsőséggel és ragyogással tér vissza mindenki szeme láttára (Jel 1:7). Pál szavainak lényege nem az, hogy Krisztus titokban jön el, hanem az, hogy a világi gondolkodású embernek olyan váratlan lesz ez, mint a tolvaj jövetele.

Krisztus ugyanerre céloz, amikor jövetelét az özönvíz előtti világ víz általi, váratlan pusztulásához hasonlítja. „Mert amiképpen az özönvíz előtt való napokban esznek és isznak vala, házasodnak és férjhez mennek vala, mind ama napig, amelyen Noé a bárkába méne, és nem vesznek vala észre semmit, mígnem eljőve az özönvíz, és mindnyájukat elragadá, akképpen lesz az ember Fiának eljövetele is.” (Mt 24:38-39) A legtöbb embert meglepte az özönvíz, bár Noé hosszú évekig prédikált a közeledéséről. Az emberek két csoportja élt akkor. Az egyik elhitte Noé szavait, bement a bárkába, és megmenekült; a másik a bárkán kívül akart maradni, és „eljőve az özönvíz, és mindnyájukat elragadá” (Mt 24:39).

Világrengető esemény. Ahogy az özönvíz hasonlata, Nabukodonozor álma is, amelyet a fémszoborról látott, azt ábrázolja, hogy Krisztus milyen világrengető módon fogja dicsőséges országát felállítani (lásd e könyv 4. fejezetét). Nabukodonozor nagy szobrot látott, amelynek „a feje tiszta aranyból, melle és karjai ezüstből, hasa és oldalai rézből, lábszárai vasból, lábai pedig részint vasból részint cserépből valának”. Majd „egy kő leszakada kéz érintése nélkül, és letöré azt az állóképet vas- és cseréplábairól, és darabokra zúzá azokat. Akkor eggyé zúzódék a vas, cserép, réz, ezüst és arany, és lőnek, mint a nyári szérűn a polyva, és felkapá azokat a szél, és helyüket sem találák azoknak. Az a kő pedig, amely leüté az állóképet, nagy heggyé lőn, és betölté az egész Földet” (Dán 2:32-35).

Ezen az álmon keresztül Isten Nabukodonozornak a világtörténelem vázlatát adta. Nabukodonozor kora és Krisztus örökkévaló országa (a kő) felállítása között négy nagy ország, illetve birodalom, majd utánuk gyenge és erős nemzetek sora foglalja el egymás után a világ színterét.

Krisztus kora óta a szövegmagyarázók e birodalmakat Babilonnal (Kr. e. 605-539), Médó-Perzsiával (Kr. e. 539-331), Görögországgal (Kr. e. 331-168) és Rómával (Kr.e. 168 – Kr. u. 476) azonosították.[1]Ahogy a prófécia jelezte, semmilyen más világbirodalom nem követte Rómát. A Krisztus utáni IV. és V. században számos kisebb ország támadt, amely később Európa nemzete lett. A századok során hatalmas uralkodók – Nagy Károly, V. Károly, Napóleon, Vilmos császár és Hitler – megpróbáltak egy új világbirodalmat alapítani. Egyiküknek sem sikerült, ahogy a prófécia kijelentette: „Egymással nem egyesülnek, minthogy a vas nem egyesül a cseréppel” (Dán 2:43).

Az álom végül a drámai tetőpontra: Isten örökkévaló országa felállítására összpontosít. A kéz érintése nélkül leszakadt kő Krisztus dicső országát ábrázolja (Dán 7:14; Jel 11:15), amely emberi erőfeszítés nélkül jön létre a második adventkor.

Krisztus országa nem emberi birodalmakkal egy időben áll fenn. Amikor Krisztus a római birodalom uralma alatt a Földön élt, a minden nemzetet összezúzó kőbirodalom még nem jött el. Csak a vas és cserép szakasza után, a különálló nemzetek idején fog megérkezni. A második adventkor jön létre, amikor Krisztus különválasztja az igazakat a gonoszoktól (Mt 25:31-34).

Amikor ez az ország eljön, a kőbirodalom leüti „az állóképet vas- és cseréplábairól”, „szétzúzza és elrontja mindazokat a birodalmakat”, és nyomuk sem marad (Dán 2:34, 44, 35). A második advent igazán világrengető esemény lesz.

A második advent és az emberiség

Krisztus második adventje érinteni fogja az emberiség mindkét nagy osztályát; azokat, akik elfogadták őt és az általa kínált üdvösséget, és azokat, akik elfordultak tőle.

A választottak összegyűjtése. Krisztus örökkévaló országa felállításának fontos része a megváltottak összegyűjtése (Mt 24:31; 25:32-34; Mk 13:27) a Krisztus által elkészített mennyei hazába (Jn 14:3).

mikor egy államfő meglátogat egy országot, csak kevesen lehetnek jelen a fogadásán. De amikor Krisztus jön, minden valaha élt hívő, tekintet nélkül korra, nemre, műveltségre, gazdasági helyzetre vagy fajra, részt vesz a nagy adventi ünneplésben. Két esemény teszi lehetővé ezt az egyetemes összegyűjtést: a halott igazak feltámadása és az élő szentek átváltozása.

1. A Krisztusban meghaltak feltámadása. A Krisztus visszatérését meghirdető trombitaszóra a halott igazak feltámadnak romolhatatlan és halhatatlan testben (1Kor 15:52-53). Ebben a pillanatban „feltámadnak először, akik meghaltak volt a Krisztusban” (1Thessz 4:16). Más szavakkal: feltámadnak, mielőtt az élő igazak az Úr elé ragadtatnak.

A feltámadtak találkoznak azokkal, akik távozásuk miatt bánkódtak. Most örvendeznek: „Halál! Hol a te fullánkod? Pokol! Hol a te diadalmad’?” (1Kor 15:55).

Nem a beteg, öreg, megcsonkított, sírba tett testtel jönnek elő a feltámadáskor, hanem új, halhatatlan, tökéletes testtel, amelyre többé nem nyomja rá bélyegét a hervadásukat okozó bűn. A feltámadt szentek megtapasztalják Krisztus helyreállítási munkájának befejezését, és Isten tökéletes képmását tükrözik a gondolkodásukban, lelkükben és testükben (1Kor 15:42-54; lásd e könyv 25. fejezetét).

2. Az élő hívők átváltozása. A halott igazak feltámadásakor átváltoznak az igazak, akik a második adventkor életben vannak a földön. „Mert szükség, hogy ez a romlandó test romolhatatlanságot öltsön magára, és e halandó test halhatatlanságot öltsön magára.” (1Kor 15:53)

Krisztus visszatérésekor a hívők egyik csoportja sem előzi meg a másikat. Pál kijelenti, hogy az élő és átváltoztatott hívők elragadtatnak „azokkal (a feltámadt hívőkkel) együtt a felhőkön az Úr elébe a levegőbe, és ekképpen mindenkor az Úrral leszünk” (1Thessz 4:17; vö. Zsid 11:39-40). Tehát az összes hívő jelen lesz a nagy adventi gyülekezetben; minden korszak feltámadt szentjei és azok, akik életben lesznek Krisztus visszatérésekor.

A hitetlenek halála. Az üdvözültek számára a második advent az öröm és vidámság, viszont az elveszetteknek a kétségbeejtő rémület ideje lesz. Ők addig utasították el Krisztus szeretetét és a felkínált üdvösséget, mígnem a megtévesztő csalás csapdájába estek (lásd 2Thessz 2:9-12; Róm 1:28-32). Amikor látják a királyok Királyaként és uraknak Uraként eljönni Őt, akit elutasítottak, tudatára ébrednek annak, hogy ütött pusztulásuk órája. A rémülettől és kétségbeeséstől lesújtottan az élettelen világot kérik, hogy rejtse el őket (Jel 6:16-17).

Ekkor Isten elpusztítja Babilont, a hitehagyó vallások szövetségét. „Tűzzel égettetik meg.” (Jel 18:8) E szövetség vezérét, a törvényszegés titkos bűnét, a törvénytaposót megemészti „az Úr az Ő szájának leheletével”, és megsemmisíti „az Ő megjelenésének feltűnésével” (2Thessz 2:8). A fenevad bélyegének kikényszerítéséért felelős hatalmak (lásd a 12. fejezetet) „a kénkővel égő tüzes tóba vettetének”. A többi gonoszt megöli „a lovon ülőnek”, Jézus Krisztusnak, az Úrnak kardja, „amely az Ő szájából jő vala ki” (Jel 19:20-21).

Krisztus visszatérésének jelei

A Szentírás Krisztus eljövetelének nemcsak módját és célját nyilatkoztatja ki, hanem ismerteti azokat a jeleket is, amelyek előrevetítik e rendkívüli esemény közelségét. A második adventet meghirdető első jel Krisztus mennybemenetele után több mint 1700 évvel következett be. Ezt más jelek követték, amelyek szintén azt bizonyították, hogy Krisztus visszatérése nagyon közel van.

Jelek a természet világában. Krisztus megjövendölte, hogy „lesznek jelek a Napban, Holdban és csillagokban” (Lk 21:25). Közelebbről meg is határozta, hogy „a Nap elsötétedik, és a Hold nem fénylik, és az ég csillagai lehullanak, és az egekben levő hatalmasságok megrendülnek. És akkor meglátják az embernek Fiát eljőni felhőkben, nagy hatalommal és dicsőséggel” (Mk 13:24-26). János még azt is látta, hogy nagy földrengés fogja megelőzni az égi jeleket (Jel 6:12). Ezek a jelek mind az 1260 éves üldözés végét jelzik (lásd a 12. fejezetet).

1. A föld bizonyságtevése. E prófécia beteljesedéseként történt 1755. november 1én „a legnagyobb ismert földrengés”.[2] Ennek a katasztrófának a hatása, amelyet a lisszaboni földrengésként említenek, észlelhető volt Európában, Afrikában és Amerikában. Csaknem 4 millió négyzetmérföldre terjedt ki. Epicentruma Portugáliában, Lisszabonban volt, ahol néhány perc leforgása alatt a földdel egyenlővé tett köz- és lakóépületeket, sok ezer ember halálát okozva.[3]

Míg a földrengésnek nagy fizikai hatásai voltak, a kor emberének gondolkodására gyakorolt befolyása ugyanolyan jelentős volt. Sokan, akik akkor éltek, felismerték benne a végidő prófétikus jelét[4], és komolyan kezdtek foglalkozni Isten ítéletének és az utolsó napoknak a gondolatával. A lisszaboni földrengés ösztönzést adott a prófécia tanulmányozására.

2. A Nap és a Hold bizonyságtétele. Huszonöt évvel később feltűnt a próféciában említett következő jel – a Nap és a Hold elsötétedése. Krisztus világossá tette e jel beteljesedésének idejét – hogy az az 1260 éves pápai üldözést követi, amelyről a Szentírás máshol szól (Mt 24:29; lásd e könyv 12. fejezetét). De Jézus azt mondta, hogy e jeleket megelőző nagy nyomorúság megrövidül (Mt 24:21-22). A reformáció és az abból támadt mozgalom hatására az üldözés valóban megrövidült, úgy, hogy a XVIII. század közepére majdnem teljesen meg is szűnt.

E prófécia beteljesedéseként 1780. május 19-én rendkívüli sötétség szállta meg az észak-amerikai kontinens északkeleti részét.[5]

Ezt az eseményt felidézve, Timothy Dwight, a Yale Egyetem elnöke ezt mondta: „1780. május 19. nevezetes nap volt. Sok házban gyertyát gyújtottak; a madarak elcsendesedtek, és eltűntek, a házi szárnyasok pedig elpihentek az ólban… Általánosan az a vélemény uralkodott, hogy az ítélet napja közel van.”[6]

Samuel William Harward jelentette, hogy a sötétség „délnyugatról közeledett a felhőkkel, „délelőtt 10 és 11 óra között, és a következő éjjel közepéig tartott”, változó mértékben és ideig a különböző terepeken. Egyes helyeken „nem tudták a szabadban elolvasni a megszokott nyomtatott betűket”[7] Samuel Tenny véleménye szerint „a következő este olyan sűrű volt a sötétség, amire talán nem volt példa azóta, hogy a Mindenható parancsára létrejött a világosság… Ha a világegyetemben minden égitest átláthatatlan árnyékba burkolózott volna, vagy megszűnt volna létezni, a sötétség akkor sem lehetett volna teljesebb.”[8]

Azon az estén 9 órakor felkelt a telihold, de a sötétség éjfél utánig tartott. Amikor a Hold láthatóvá lett, olyannak tűnt, mint a vér. János, a Jelenések könyvének írója, megjövendölte ennek a napnak a rendkívüli eseményeit. A földrengés után – írta – a Nap „feketévé lőn, mint a szőrzsák, és a Hold… mint a vér” (Jel 6:12).

3. A csillagok bizonyságtevése. Mind Krisztus, mind János beszélt arról, hogy csillaghullás is fogja jelezni Krisztus eljövetelének közelségét (Jel 6:13; vö. Mt 24:29). Az 1833. november 13-i meteoreső – a történelem legnagyobb területre kiterjedő csillaghullása – beteljesítette ezt a próféciát. A becslések szerint egyetlen megfigyelő óránként átlagosan 60 000 meteort láthatott.[9] Ez a látványosság észlelhető volt Kanadától Mexikóig, és az Atlanti-óceán közepétől a Csendes-óceánig.[10] Sok keresztény felismerte benne a bibliai prófécia beteljesedését.[11]

Egy szemtanú azt mondta, hogy „alig volt hely az égbolton, amely ne telt volna meg minden pillanatban ezekkel a hulló csillagokkal, és általában nem lehetett sem-mi sajátos különbséget észlelni a megjelenésükben; de időnként csoportokban hullottak – emlékeztetve a fügefára, amely ‘hullatja éretlen gyümölcseit, amikor nagy szél rázza'”.[12]

Jézus azért adta e jeleket, hogy a keresztényeket ráébressze jövetelének közelségére, és hogy örömmel várakozva, teljesen felkészüljenek erre az eseményre. „Amikor pedig ezek kezdenek meglenni – mondta -, nézzetek fel, és emeljétek fel a ti fejeteket; mert elközelget a ti váltságtok.” Majd hozzáfűzte: „Tekintsétek meg a fügefát és minden fákat. Amikor immár hajtanak, és ezt látjátok, ti magatoktól tudjátok, hogy már közel van a nyár. Ezenképpen ti is, amikor látjátok, hogy ezek meglesznek, tudjátok meg, hogy közel van az Isten országa” (Lk 21:28-31).

A föld, a nap, a hold és a csillagok csodálatos bizonyságtétele, amely a Krisztus által megjövendölt időben pontos sorrendben következett be, sok ember figyelmét a második adventről szóló próféciákra terelte.

Jelek a vallási világban

A Szentírás megjövendöli, hogy a vallási világban számos kiemelkedő jel fogja mutatni, hogy Krisztus eljövetelének ideje elérkezett.

1. Nagy vallási ébredés .A Jelenések könyve kinyilatkoztatja, hogy a második advent előtt nagy, világszéles vallási mozgalom támad. János látomásában a Krisztus visszatérését bejelentő angyal jelképezi ezt a mozgalmat: „Láték más angyalt az ég közepén repülni, akinél vala az örökkévaló evangélium, hogy a föld lakosainak hirdesse az evangéliumot, és minden nemzetségnek és ágazatnak, és nyelvnek és népnek, ezt mondván nagy szóval: Féljétek az Istent, és néki adjatok dicsőséget; mert eljött az Ő ítéletének órája; és imádjátok azt, aki teremtette a mennyet és a földet, és a tengert és a vizek forrásait” (Jel 14:6-7).

Maga az üzenet jelöli meg, mikor kell azt hirdetni. Az örökkévaló evangéliumot minden korban prédikálták. De azt az üzenetet, amely az evangélium ítéletét hangsúlyozza, csak a vég idején lehet hirdetni,mert az arra figyelmeztet, hogy „eljött az Ő ítéletének órája”.

Dániel könyve arról tájékoztat bennünket, hogy próféciáiról a vég idején lepattan a pecsét (Dán 12:4). Abban az időben sokan megértik a rejtélyeit. Ez a pecsétfelbontás akkor következett be, amikor a pápa 1798-ban történt foglyul ejtésével az 1260 évig tartó pápai fennhatóság véget ért. A pápa száműzetése és a természet világában bekövetkezett jelek együttvéve sok keresztényt a második adventhez vezető események jövendöléseinek tanulmányozására indítottak, aminek eredményeként mélyebb bepillantást kaptak e próféciákba.

Ez a második adventre való összpontosítás az adventi reménység világszéles feléledését is előidézte. Ahogy a reformáció az egész keresztény világ különböző országaiban, egymástól függetlenül megindult, ugyanígy az adventmozgalom is. E mozgalom világszéles jellege Krisztus eljövetele közelségének egyik legvilágosabb jele. Keresztelő János Krisztus első eljövetelének útját készítette elő, az adventmozgalom pedig a második advent útját készíti elő – hirdeti a Jelenések 14:6-12. üzenetét, amelyben Isten utoljára szólítja fel az embereket arra, hogy készüljenek a Megváltó dicsőséges visszatérésére (lásd e könyv 13. és 24. fejezetét).[13]

2. Az evangélium prédikálása. Isten „rendelt egy napot, amelyen megítéli majd a Föld kerekségét igazságban” (ApCsel 17:31). Amikor Krisztus figyelmeztetett erre a napra, nem azt mondta, hogy ez akkor jön el, amikor az egész világ megtér, hanem azt, hogy „Isten országának ez az evangéliuma hirdettetik majd az egész világon, bizonyságul minden népnek; és akkor jő el a vég” (Mt 24:14). Péter arra bátorítja a hívőket, hogy várják és siettessék „az Isten napjának eljövetelét” (2Pt 3:12 – új kat. ford.).

A Biblia e században történő fordításairól és terjesztéséről készített statisztika az evangéliumi bizonyságtétel növekedését tanúsítja. 1900-ban a Biblia 537 nyelven volt beszerezhető. 1980-ra a teljes Bibliát, illetve egyes részeit 1811 nyelvre fordították le, ami a világ népességének 96 százalékát képviseli. A Szentírás évenkénti terjesztése hasonlóképpen az 1900-as 5,4 millióról 1980-ban 36,8 millió példányszámra emelkedett, és a Biblia egyes részeiből majdnem félmilliárd fogyott el.[14]

Ezenkívül most a kereszténység rendelkezésére állnak a misszióban felhasználható, korábban ismeretlen eszközök; a különböző szolgáltatások, nevelési és egészségügyi intézmények, hazai és külföldi munkaerők, rádió- és televízióállomások és jelentős anyagi eszközök. Ma nagy erősségű rövidhullámú rádióállomások sugározhatják az evangéliumot úgyszólván a Föld minden országába. A Szentlélek irányítása mellett ezek a példátlan erőforrások megvalósítják korunkban a világ evangélizálásának célját.

A hetedik napot ünneplő adventisták körülbelül 700 nyelvet és 1000 nyelvjárást képviselő tagságával 190 országban hirdetik az evangéliumot. E tagok majdnem 90százaléka Észak-Amerikán kívül él. Azzal a hittel, hogy a nevelési és egészségügyi munka fontos szerepet játszik az evangéliumi megbízatás teljesítésében, majdnem 600 kórházat, szanatóriumot, rendelőintézetet és beteggondozót, 19 egészségügyi hajót, 17 élelmiszergyárat, 86 főiskolát és egyetemet, 834 középiskolát, 4166 általános iskolát, 125 bibliai levelezőiskolát és 33 nyelvintézetet működtetünk. 51 kiadóhivatalunk 190 nyelven állít elő irodalmat, és rövidhullámú rádióállomásaink a világ népességének mintegy 75 százaléka számára sugároznak műsort. A Szentlélek gazdagon megáldja missziós erőfeszítéseinket.

3. Vallási hanyatlás. Az evangélium kiterjedt hirdetése nem jelenti szükségképpen a valódi kereszténység erőteljes gyarapodását. A Szentírás azt jövendöli, hogy a valódi lelkiség inkább hanyatlani fog a végidő felé. Pál azt mondta, hogy „az utolsó napokban nehéz idők állanak be. Mert lesznek az emberek magukat szeretők, pénzsóvárgók, kérkedők, kevélyek, káromkodók, szüleik iránt engedetlenek, háládatlanok, tisztátalanok, szeretet nélkül valók, kérlelhetetlenek, rágalmazók, mértéktelenek, kegyetlenek, a jónak nem kedvelői, árulók, vakmerők, felfuvalkodottak, inkább a gyönyörnek, mint Istennek szeretői, akiknél megvan a kegyességnek látszata, de megtagadják annak erejét” (2Tim 3:1-5).

Ma tehát az önző én, az anyagi dolgok és a világ szeretete sok szívből kiszorítja Krisztus Lelkét. Az emberek nem akarják, hogy Isten elvei és törvényei irányítsák az életüket; és szembehelyezkednek a törvénnyel. „És mivelhogy a gonoszság megsokasodik, a szeretet sokakban meghidegül.” (Mt 24:12)

4. A pápaság újjáéledése. A bibliai próféciának megfelelően az 1260 év végén a pápaság „halálos sebet” kapott, de nem halt meg (lásd e könyv 12. fejezetét). A Szentírás kinyilatkoztatja, hogy ez a halálos seb meggyógyul. A pápaságnak tetemesen megújul a befolyása és tekintélye – „csodálván, az egész Föld követé a fenevadat” (Jel 13:3). Már ma is sokan a világ lelki vezetőjének tekintik a pápát.

A pápaság befolyásának növekedése nagy mértékben annak tudható be, hogy a keresztények a Biblia tekintélyét hagyományokkal, emberi elvekkel és a tudománnyal helyettesítik. Ezáltal sebezhetővé váltak a „törvénytaposó” számára, aki „a hazugságnak minden hatalmával, jeleivel és csodáival” cselekszik (2Thessz 2:9). Sátán és eszközei gonosz szövetséget hoznak létre, amelyet a sárkány, a fenevad és a hamis próféta szentségtelen hármasa jelképez (Jel 16:13-14; vö. 13:13-14). Csak azok tudnak eredményesen ellenállni e szövetség elsöprő csalásának, akiknek a Biblia a vezérfonaluk, és „akik megtartják Isten parancsolatait és Jézus hitét” (Jel 14:12).

5. A vallásszabadság csökkenése. A pápaság feléledése drámai hatással lesz a kereszténységre. A nagy áron megszerzett, s az egyház és állam szétválása által biztosított vallásszabadság csökkenni fog, végül teljesen megszűnik. Erős polgári kormányzat támogatásával a hitehagyó hatalom megkísérli istentiszteleti formáját minden emberre rákényszeríteni. Mindenkinek választania kell az Isten és parancsolatai iránti hűség vagy a fenevad és képe iránti hűség között (Jel 14:6-12).

Ez a kényszer kiterjed a gazdasági korlátokra is, „hogy senki se vehessen, se el ne adhasson semmit, csak akin a fenevad bélyege van, vagy neve, vagy nevének száma” (Jel 13:17). Azok, akik nem hajlandók alkalmazkodni, végül halálbüntetéssel számolhatnak (Jel 13:15). E végső nyomorúság idején Isten közbelép népe érdekében, és megszabadít mindenkit, akinek a neve be van írva az élet könyvébe (Dán 12:1; vö. Jel 3:5; 20:15).

A gonoszság fokozódása. A kereszténységen belüli lelki hanyatlás és a törvénytaposó feléledése az Isten törvényének növekvő mellőzéséhez vezet az egyházban és a hívők életében. Sokan arra a feltételezésre jutnak, hogy Isten eltörölte a törvényt, és hogy a keresztények már nem kötelesek azt betartani. Isten törvényének ez a mellőzése a bűnözés és erkölcstelenség fokozódásához vezet.

1. Bűnözési hullám a világban. Az Isten törvényével szembeni tiszteletlenség, ami divat a kereszténység nagy részében, hozzájárul ahhoz, hogy a modern társadalom semmibe vegye a törvényt és a rendet. A bűnözés az egész világon ugrásszerűen nő, és nem lehet megfékezni. Számos fővárosból érkező tudósítások állítják: „A földkerekség majdnem minden országában a bűncselekmények éppúgy fokozódnak, mint az Egyesült Államokban.”„Londontól Moszkváig és Johannesburgig csakhamar a bűncselekmények jelentik a fő veszélyt, amely megváltoztatja sok ember életvitelét.”[15]

2. Nemi forradalom. Isten törvényének semmibe vevése szintén lerontja az erény és az erkölcsi tisztaság korlátait, aminek következménye az erkölcstelenség terjedése. A nemet ma bálványozzák, és áruba bocsátják a filmek, a televízió- és videóprogramok, a dalok, a képes folyóiratok és hirdetések útján.

A nemi forradalom következtében megdöbbentően szaporodnak a válások és az olyan visszásságok, mint „a nyitott házasság” vagy élettárscsere, a gyermekek nemi meggyalázása, az ijesztően sok magzatelhajtás, a homoszexualitás terjedése, a járványos nemi betegségek és a nemrégiben megjelent immunbetegség, az AIDS.

Háborúk és szerencsétlenségek. Jézus kijelentette, hogy visszajövetele előtt „nemzet támad nemzet ellen, és ország ország ellen; és mindenfelé nagy földindulások lesznek, és éhségek és döghalál; és rettegtetések és nagy jelek lesznek az égből” (Lk 21:10-11; vö. Mk 13:7-8; Mt 24:7). A vég közeledtekor a mennyei és sátáni erők közti küzdelem erősödésével ezek a szerencsétlenségek is egyre súlyosabbak, gyakoribbak lesznek, és példa nélküli módon teljesednek be a mi időnkben.

1. Háborúk. Bár háborúk az egész történelem során sújtották az emberiséget, soha nem voltak ilyen világméretűek és pusztítóak. Az I. és II. világháború több véráldozatot követelt, és több szenvedést okozott, mint az összes korábbi háború együttvéve.[16]

Sokan újabb világméretű összecsapás eshetőségét látják. A II. világháború nem vetett véget a háborúknak. Amióta véget ért, mintegy „140 háborút vívtak hagyományos fegyverekkel, amelyben a tízmilliót is elérte a halottak száma”.[17] Egy totális termonukleáris háború veszélye Damoklész kardjaként lóg világunk felett.

2. Természeti csapások. Úgy tűnik, hogy a közelmúlt éveiben a csapások jelentősen fokozódtak. A Föld és az időjárás egymást felülmúló legújabb katasztrófái láttán egyesek azt kérdezik, vajon a természet elvadult-e, illetve a világ hatalmas időjárás- és szerkezetváltozásai még erősödni fognak-e a jövőben.[18]

3. Éhínségek. Sokszor volt éhínség a múltban, de nem olyan mértékben, mint századunkban. Soha ezelőtt nem szenvedtek ennyire emberek milliói a világon éhségtől vagy alultápláltságtól.[19] A jövő kilátásai aligha fényesebbek. Az éhezés példátlan méretei világosan jelzik Krisztus közelgő visszatérését.

Legyetek készek mindenkor!

A Biblia ismételten kijelenti, hogy Jézus visszajön. De vajon egy év múlva jön vissza? Öt év múlva? Tíz vagy húsz év múlva? Senki sem tudja biztosan. Jézus maga jelentette ki: „Arról az óráról és napról pedig senki nem tud, az ég angyalai sem, csak az én Atyám egyedül” (Mt 24:36).

Földi szolgálata végén Krisztus elmondta a tíz szűzről szóló példázatot, hogy szemléltesse, mit tapasztal az egyház az utolsó napokban. A szüzek két osztálya a hívőknek azt a két csoportját képviseli, amely vallja, hogy várja Urát. Jézus szüzeknek nevezi őket, mert tiszta hitet vallanak. Lámpájuk Isten Igéjét ábrázolja, az olaj pedig a Szentlelket jelképezi.

Ez a két csoport egyformának látszik; mindkettő kimegy, hogy találkozzék a Vőlegénnyel; mindkettőnek van olaj a lámpájában, és viselkedésük sem tűnik különbözőnek. Mindnyájan hallották Krisztus közeli eljövetelének üzenetét, és örömmel várják Őt. De úgy tűnik, hogy a Vőlegény késik – ez próbára teszi hitüket. 
Hirtelen – éjfélkor, a föld történelmének legsötétebb órájában – hallják a kiáltást:„Ímhol jő a Vőlegény! Jöjjetek elébe!” (Mt 25:6). Most nyilvánvalóvá lesz a két csoport közötti különbség: egyesek nem készültek fel a Vőlegénnyel való találkozásra. Ezek a „bolond” szüzek nem képmutatók; tisztelik az igazságot, Isten Igéjét. De nincs olajuk, nélkülözik a Szentlélek pecsétjét (vö. Jel 7:1-3). Megelégedtek felszínes cselekedetekkel, és nem estek Jézus Krisztusra, a Sziklára. Megvan náluk a kegyesség látszata, de hiányzik Isten ereje.

Amikor a Vőlegény jön, csak azok mennek be vele a menyegzői ünnepségre, akik készen vannak. Az ajtó bezárul. A bolond szüzek, akik elmentek olajat venni, végül megjönnek, és így kiáltanak: „Uram! Uram! Nyisd meg minékünk.” De a Vőlegény ezt válaszolja: „Nem ismerlek titeket” (Mt 25:11-12).

Milyen szomorú, hogy Jézus, amikor visszatér e földre, kénytelen lesz egyeseknek e szavakat mondani, akiket szeret. Ő óva intett: „Sokan mondják majd nékem ama napon: Uram! Uram! Nem a te nevedben prófétáltunk-é, és nem a te nevedben űztünk-é ördögöket, és nem cselekedtünk-é sok hatalmas dolgot a te nevedben? És akkor vallást teszek majd nékik: Sohasem ismertelek titeket; távozzatok tőlem, ti gonosztevők!”(Mt 7:22-23).

Isten az özönvíz előtt elküldte Noét, hogy ráébressze az akkori világot a közelgő pusztulásra. Isten most hasonlóképpen hármas intő üzenetet küld, hogy felkészítse a világot Krisztus visszatérésére (lásd Jel 14:6-16).

Mindazok, akik elfogadják az irgalmat hirdető üzenetet, örülnek Jézus visszajövetelének. Nekik szól az ígéret: „Boldogok azok, akik a Bárány menyegzőjének vacsorájára hivatalosak” (Jel 19:9). Valóban, Ő „másodszor bűn nélkül jelen meg azoknak, akik Őt várják üdvösségükre” (Zsid 9:28).

A Megváltó visszatérése dicsőséges csúcspontra viszi Isten népének történelmét. Ez szabadulásuk pillanata, amikor boldogan és elragadtatással kiáltják: „Ímé, Istenünk, akit mi vártunk… örüljünk és örvendezzünk szabadításában!” (Ésa 25:9).

 

daniel

 

Lábjegyzet

1. Froom,Prophetic Faith of Our Fathers, 1/456, 894; 2/528, 784; 3/ 252, 744; 4/396, 846. Lásd e könyv 24. fejezetét is
2. G. I. Eiby, Earthquakes (New York, N. Y.; Van Nostrand Reinholdt Co., 1980), 164. oldal
3. Lásd például Sir Charles Lyell, Principles of Geology (Philadelphia, PA; James Kay, Jun. & Brother, 1837), 1/416-419; „Lisbon”, Encyclopedia Americana, Francis Lieber szerkesztésében (Philadelphia, PA; Carey and Lea, 1831), 10. oldal; W. H. Hobbs, Earthquakes (New York, N. Y.; D. Appleton and Co., 1907), 143. oldal; Thomas Hunter, An Historical Account of Earthquakes Extracted from the Most Authentic Historians (Liverpool, R. Williamson, 1756), 54-90 oldal; vö. White: A nagy küzdelem, 272-273. oldal. Korábbi jelentések 100 000 halottat említenek. Modern enciklopédiai adatok szerint talán 60 000-en haltak meg.
4. Lásd John Biddolf, A Poem on the Earthquake at Lisbon (London, W. Owen, 1755), 9. oldal, aSource Book 358. oldalán idézve; Froom, Prophetic Faith of Our Fathers, 2/674-677. oldal. 1756. február 6-án az anglikán egyház böjtnapot tartott a földrengés emlékére (m. f.). Lásd T. D. Kendrick, The Lisbon Earthquake (London, Methuen & Co. Ltd., 1955) 72-164. oldalát is
5. Vö. White: A nagy küzdelem, 274-276. oldal
6. Timothy Dwight, Connecticut Historical Collections; idézi, összeállította John W. Barber, 2. kiad. (New Haven, CT; Durrie & Peck és J. W. Barber, 1836), 403. oldal, a Source Book 316. oldalán idézve
7. Samuel Williams, „An Account of a Very Uncommon Darkness in the Sate of New England, május 19., 1780″, Memoirs of the American Academy of Arts and Sciencesben, To the End of the Year 1780 (Boston, MA; Adams and Nourse, 1785), 1/234-235. Vö. Source Book, 315. oldal
8. Samuel Tenny levele, Exeter [NH], 1785. december, a Collections of the Massachusetts Historical Society for the Year 1792-ben (Boston, MA; Belknap and Hall, 1792), 1/97. oldal
9. Peter M. Millman, „The Falling of Starts,” The Telescope, 7 (May-June 1940., 60. oldal). Lásd a Froom, Prophetic Faith of Our Fathers, 4/295. oldalt is
10. Dension Olmsted,Letters on Astronomy, 1840. kiadás, 348-349. oldal, a Source Book 410-411. oldalán
11. Froom, Prophetic Faith of Our Fathers, 4/297-300; vö. White: A nagy küzdelem, 297-299. oldal
12. A missouri Bowling Greenben észlelt jelenségeket a Salt River Journal 1780. november 20-i száma leközölte, és az American Journal of Science and Arts idézte (1834-ben), 382. oldal, szerk. Benjamin Silliman
13. Lásd Froom, Prophetic Faith of Our Fathers, 4. kötet; Damsteegt, Foundations of the Seventh-day Adventist Message and Mission
14. David B. Barrett szerk., World Christian Encyclopedia. A Comparative Study of Churches and Religions in the Modern World, A. D. 1900-2000 (Oxford University Press, 1982), 13. oldal
15. „Abroad, Too, Fear Grips the Cities,” U. S. News & World Report, 1981. február 23., 65. oldal
16. David Singer és Melvin Small, The Wages of War. 1816-1965. A Statistical Handbook (New York, N. Y., John Wiley & Sons, 1972), 66-67. oldal
17. Margaret Thatcher, ahogy Earnest W. Lefever és E. Stephen Hung a The Apocalypse Premise(Washington, D. C.; Ethics and Public Policy Center, 1982), 394. oldalán idézi
18. Lásd Paul Recer: „Is Mother Nature Going Berserk?” U. S. News & World Report, 1982. febr. 22., 66. oldal
19. Az Egyesült Nemzetek Development Forum „Facts and Food” című kiadványának (1974. november) rendkívüli melléklete mondja, hogy „a világ népességének fele, 2000 millió ember rosszul táplált”, idézi Ronald J. Sider, Rich Christians in an Age of Hunger (New York, N. Y.; Paulist Press, 1977), 228. oldalán. Vö. 16. oldal.