Közös tanár-diák program az ATF-en

Az Adventista Teológiai Főiskolán minden év egy kihívás, főleg ha Hallgatói Önkormányzat Elnöknek (HÖK) választanak meg a diáktársaid. A feladat egyszerűnek tűnik, de ahogy a hetek telnek, érzed, hogy valamit tenned kell. Így született meg az ötlet, hogy kellene közös programot szervezni a diákoknak, a nappalis, illetve levelezős tagozatnak és a tanároknak.

Több levélváltást követően a találkozó november 26-án megvalósult. Egy hosszú tanítási nap után sajnos nem tudott mindenki maradni, mivel már túl kései volt az időpont, de így is minden évfolyam képviseltette magát, és tiszteletüket tették a tanáraink közül is páran. A közös délutánt imával kezdtük meg, majd egy bibliai vetélkedőn vettünk részt. A lényeg nem az volt, hogy melyik csoport lesz a győztes, ha nem az, hogy a csoportokban megismerjük egymást, és erősítsük az egymás közötti bizalmat.

A vetélkedő után kialakult kötetlen beszélgetés során megtudtuk, hogy ki miért választotta a teológiát. Volt, aki mindig is el akarta végezni, de eddig nem volt rá ideje. Volt, aki azért jött, hogy mélyítse tudását, mások pedig elhívást éreznek a lelkészi hivatás iránt. A beszélgetés egészen estébe nyúlt, melynek végeztével közösen elhatároztuk, hogy mindenképpen ismétlést kíván ez a program, sőt talán egy folyamattá kell váljon!

 Szász Barna Szilárd, ATF-HÖK elnök