Krisztus megszületett

Ezzel a címmel rendezett a Gyulai Gyülekezet Adventváró hangversenyt december 10-én délután. 

A gyülekezet teljesen megtelt ezen az alkalmon, amikor a Békés-Csongrád megyei Összevont Kórus repítette a zene szárnyain Jézus születése és élete helyszíneire a hallgatóságot. Pörneki Attila karnagy állította össze a kórusművek sorát, amit a Gyulai Gyülekezet versekkel gazdagított. Ady Endre, Babits Mihály és Túrmezei Erzsébet gondolatai a karácsony mondanivalóját hozták közel a szívekhez, amit a zene még inkább elmélyített. Palotás Kristóf lelkész igei gondolatai pedig valós útravalóként hatottak az adventi várakozásban.

A résztvevők a hangverseny végén a gyülekezet által készített mézeskalácsot és igei gondolatot tartalmazó ajándékot vihettek magukkal az élmények mellé.

Legyen áldott Istenünk, akit bemutathattunk ezen az alkalmon is!

Horváth Attila