Megújult a Terézvárosi Gyülekezet gyermekiskolája

A jó pár hónapos munkának, egyeztetésnek, újítgatásnak szépen lassan látszik az eredménye. Az „A” gyülekezet 2016-ra megreformálta a gyermekiskoláját. Új csoportok, új tanítók, új programok. Célunk, hogy a gyermekek otthonuknak érezzék a gyülekezetet, felszabadultak legyenek, és ugyanúgy kapjanak szerepet a gyülekezet életében, mint ahogyan a felnőttek vagy az ifjúság. 

Több olyan programot igyekeznek a tanítók szervezni, amellyel az egész gyülekezethez közelebb hozzák a gyermekeket. Nem is olyan régen, az egyik szombat délelőtt a gyerekeké volt a főszerep. A hirdetéstől kezdve az adománygyűjtésen át, a hálaima feladatát is a legkisebbjeink látták el.

Szintén nem olyan régen pedig kicsitől a nagyig, egy előadás keretein belül elmondták, mit jelent számukra a Jó Isten és mennyire szeretik. Erre a kis műsorra, olyan lelkesedéssel és szeretettel készültek, hogy kevés tag volt csupán, akinek nem csaltak könnyeket a szemébe a gyermeki őszinte szavak.

A gyerekek őszinte öröme, amikor a szemükben látszik, hogy jól érzik magukat együtt, és minden szombaton tanulhatnak valami újat, új barátokat szerezhetnek, nagyon nagy örömmel tölt el minden tanítót. De ami igazán élteti a gyermekiskolát az az, amit mi tanulunk a kicsiktől, hiszen az őszinteségük, tisztaságuk, szeretetük sokszor példaértékű lehet számunkra.

Célunk, hogy még jobb, még nagyobb közösséget alakítsunk ki. Minél több gyermekkel, szeretettel várjuk a kislányokat is – ugyanis elfiúsodtunk –, és így nyáron ne csak a foci várjon ránk a réten, hanem a röplabda, tollaslabda is.

Takács Dóra