|
Merre keressem...?
Az Ausztráliában
található Adventista Médiaközpont merész lépésre határozta el magát.
A televízió, mozi és házi videózás felmérhetetlen károkat okoz az emberek
gondolkodásában és fordulatos, színes, vonzó filmjeivel szinte rabszolgájává
tette a modern embert. De miért ne lehetne az evangéliumot is vonzó,
színes, érdekes módon bemutatni mégpedig azzal a céllal, hogy a televízió
mozgalmas világához szokott ember is meghallgasson egy 30 perces "prédikációt"?
Az ötletből tett lett és így készült el a "Seach", magyar
nyelven a "Merre keressem?" sorozat 20 része. A Biblia alapvető
igazságait tartalmazza korunknak megfelelő alapossággal és vonzó módon.
A sorozat áttörést hozott az egyház evangelizációjában. Nem azért, mert
a tv-ben levetítve tömegeket vonzott volna! Ellenkezőleg, nem is tervezték
a televíziós sugárzását a sorozatnak. Ez az anyag ugyanis kiscsoportos,
otthoni és gyülekezeti felhasználásra készült, hisz az előadások időnként
annyira megmozgatják, elgondolkodtatják az embereket, hogy utána beszélgetni
szeretnének, kérdéseik vannak. Az egész filmsorozat pedig nem ér semmit,
ha utána nincs kivel szóba állni, vagy pedig a felmerülő kérdésekre
az ajtón kopogtató Jehova tanú adja meg a választ. Az áttörés abban
állt, hogy megreklámozták a filmsorozatot és meghívták az embereket
közös videózásra, vagy épp fordítva, a tagok mentek el az érdeklődőkhöz.
Éves szinten több ezer új kapcsolat jön létre ez által az egyedi szolgálat
által.
A sorozat most már magyar nyelven is rendelkezésre áll, mégpedig professzionális
minőségben. Elindulhatunk barátainkkal együtt a keresésre, mégpedig
a hallhatatlanság, az igazság és más fontos létfontosságú dolgok nyomában.
Kapcsolódj be Te is ebbe a szolgálatba. Vannak barátaid, rokonaid, akiket
ott szeretnél látni Isten országában? Vívódtál mos sokszor, hogy hogyan
mond el nekik a lényeget, ami Neked oly fontos, de nem találtad a szavakat?
Nos itt a lehetőség. Elmondják helyetted professzorok, képzett, meggyőző
emberek. Neked nem kell mást tenned, csak az ő bizonyságtételükről és
a tényekről beszélgetned.
Hogyan használjam a sorozatot?
- Övezzük fel a derekunkat. Ez igaz
mind a lelkiekre, mind az előkészület komolyságára. Lelkiekben azért
kell felkészülnünk - mert mint minden döntésre késztető sorozat -
minket is megszólít, az általunk meghívottak az elhangzottak komolyságát,
tényszerű voltát a mi életünkön fogják lemérni. Figyelik, te hogy
gyakorlod a hitedet. Előkészületként célszerű a levetítendő anyagot
többször megnézni, felkészülni a felmerülő kérdésekre. Ehhez nagy
segítséget nyújt a szövegkönyv és a központilag elkészített felkészülést
segítő anyag. Ahhoz, hogy lelkiekben és gyakorlatban elő tudjunk jól
készülni, soha ne feledjük imában kérni az Urat, mutassa meg, hogyan
tudjuk az elénk hozott embereket tapintatosan és gyengéden, de mégis
határozottan és hatásosan segíteni a mellette való döntésben.
- Döntsük el, milyen módszert szeretnénk
használni. A Merre keressem ... sorozat önmagában nagyon nehezen
érthető, nagyon sok tényanyagot tartalmaz. Eredendően nem arra készült,
hogy segítség nélkül nézzék meg emberek, az alapvető célja, hogy kiscsoportban,
vagy könyvevangélista módon terjesszük. A kiscsoportos terjesztés
esetében 5-10 vendég részére vetítsük le részenként a sorozatot és
minden egyes vetítés után vezessünk le egy beszélgetést, ahol vendégeink
kicserélhetik gondolataikat az adott témáról. Legyünk készek a személyes
beszélgetésekre is. A könyvevangélista módon való terjesztésnél mindig
csak egy kazettát adjunk oda az érdeklődőnek és csak akkor menjünk
tovább, ha meg tudtuk hallgatni a véleményét az adott kazettáról.
- Válasszuk ki a célcsoportot, a helyszínt.
A Merre keressem ... sorozat a kiscsoportos levetítés esetén nem csak
gyülekezeti vetítésre alkalmas. Ajtónyitó lehet olyan helyekhez, ahova
egyébként nem tudunk bejutni, például nyugdíjasklubba, könyvtárba,
művelődési otthonba, vetíthető lakásban, ismerősünknél. Figyeljünk
arra, hogy mindegyik rész önmagában megáll, a hallgatóság előrehaladásának
függvényében elhagyhatunk, kihagyhatunk részeket. A sorozat alkalmas
képzett emberek körében végzett munkára, de megszólíthatjuk vele az
egyszerű embereket is, viszont szerencsés a két csoportot különválasztani.
- Figyeljünk a technikára. Helyes,
ha kihasználjuk a lehetőségeinket. Sokkal jobb hatást érhetünk el,
ha DVD-ről, videókivetítővel, jó hanggal dolgozunk egy félhomályos
szobában.
- Munkacsoportban dolgozzunk. Sok
kihívást jelent emberek döntésre vitele, nagy lelkierőt, előre nem
látott problémákat és sok munkát jelent. Sokkal hatásosabban dolgozhatunk,
ha alakítunk egy munkacsoportot, amelynek tagjai rendszeresen összejönnek,
hogy imádkozva áttekintsék az utat, ameddig eljutottak és annak megfelelően
megerősítsék vagy módosítsák az eredetileg kitűzött tervet.
Technikai információk, feldolgozás:
A szinkron egy professzionális szinkronstúdióban lett felvéve, ismert
magyar hangokkal, ami biztosítja a magyar változat magas színvonalát.
A grafikai munka, felirat és a sokszorosítás a Reménység Médiaközpontban
készült.
A sorozat többféle formában rendelhető meg.
- VHS videó kazettán (minden rész külön kazettán: 20 kazetta) - azoknak
ajánljuk, akik kölcsönzésre, könyvevangélista módszerekkel szeretnék
használni
- VHS videó kazettán (4 rész egy kazettán: 5 kazetta) - azoknak ajánljuk,
akik kiscsoportban szeretnék használni
- DVD lemez (1 rész egy lemezen: 20 lemez) - azoknak ajánljuk, akik
kölcsönzésre, könyvevangélista módszerekkel szeretnék használni
- DVD lemez (2 rész egy lemezen: 10 lemez) - azoknak ajánljuk, akik
kiscsoportban szeretnék használni
- Video CD lemez (2 rész egy lemezen: 10 lemez) - azoknak ajánljuk,
akik kiscsoportban szeretnék használni
Ahhoz, hogy a megfelelő hatást érjük el érdemes a technikai eszközök
nyújtotta lehetőségekre figyelni. A videó magnó a legelterjedtebb eszköz,
sok családban, gyülekezetben rendelkezésre áll. Lehet videó kivetítővel,
vagy TV-n keresztül nézni, mindig a nézők száma szerint. Amennyiben
a kép minőségét javítani szeretnénk, érdemes a DVD-t használni. Egyre
több számítógép rendelkezik DVD lejátszóval, bár a legjobb megoldás
az asztali DVD lejátszó használata. Hátránya, hogy aránylag kevesen
rendelkeznek vele. Ugyan úgy lehet videó kivetítővel, vagy TV-n keresztül
nézni.
A Video CD lemez azok számára előnyös, akik számítógéppel rendelkeznek,
nincs DVD lejátszójuk és a videónál kicsit jobb minőségben szeretnék
vetíteni a filmet. Hátránya, hogy csak újabb videó kivetítővel vagy
monitorral lehet használni.
Megrendelési lehetőségek:
- Amennyiben vállalod, hogy egy éven át meghatározott missziós tevékenységet
végzel a sorozattal és erről be is számolsz, akkor kazettánként 300
Ft (6000 Ft/sorozat) a kedvezményes ár. Megrendelheted azt a Globális
Missiónál Pécelen. e-mail
- Gyülekezet részére a sorozat 600 Forintba kerül kazettánként (12.000
Ft/sorozat)
- Egyéb felhasználásra 1200 Ft kazettánként a sorozat ára (24.000
Ft/teljes sorozat). Az utóbbi két esetben az Adventkiadónál kell a
megrendelést leadnod.
|