G'2005 Országos Missziókonferencia, Baja

Helyszín: Baja, Petőfi sziget
Időpont: 2005 augusztus 15-21.

A Missziókonferencia az idén is megrendezésre kerül a magyarországi Hetednapi Adventista Egyház Reménység Evangélizásiós Központ szervezésében.

Évről-évre nagy érdeklődés tapasztalható a konferencia iránt határon belül és kívül. Szeretnénk, ha erdélyi testvéreink is értesülhetnének erről a lehetőségről.

A résztvevők között baráti kapcsolatok alakulnak, jó a légkör, áldásos az együttlét. A délelőtti és az esti plenáris előadásokon az egész tábor részt vesz és a résztvevők különböző szekciók között választhatnak a délelőtti órákban. Minden évben megtapasztalhattuk Isten jelenlétét és áldásait.

Hisszük, hogy az idén is egy nagyszerű hetet tölthetünk majd el a szigeten Jézussal és egymással.

A tábor alkalmas családok részére is, kellemes környezetben várjuk a testi-lelki felüdülésre várókat. A konferencia nyitott, mind testvéreket, mind vendégeket szeretettel várunk. A konferencián való részvétel kapcsán többen döntöttek már Krisztus mellett.

Napi program a következőképp alakul: reggel torna, majd 1 8-tól 1 9-ig reggeli , 9-től plenáris előadás, kb. 11-től 12,30-ig többféle szekció, kb. 12,45-13,30-ig ebéd, délután szabad foglalkozás-szervezett programok, 17,30-18,30-ig vacsora, 19-től esti plenáris előadás. A plenáris előadások előtt tapasztalatok, megtérések hangzanak el, és együttes énekkel dicsérjük Istent.

A jelentkezések már folyamatban vannak, az elküldött jelentkezési lapon azok a szálláshelyek találhatók, melyekben van hely.

Előadó:

  • Bruce Bauer
     

Ízelítő a programból:

  • Hogyan hoz Jézus gyógyulást? Lelkileg, testileg, közösségileg.
  • Ismerkedés Jézussal (azoknak, akik most keresik őt)
  • Helyreállítani a kapcsolatot (akik szeretnének visszatalálni hozzá - lelkigondozással egybekötve)
  • Megtalálni a helyem Krisztus oldalán (akik keresik a helyüket és szolgálatukat Krisztus oldalán, átfogó lelki adomány felmérés, tanácsadás)
  • Felkészölni a szolgálatra (akik szeretnének eredményesebben szolgálni)
  • Tapasztalatcsere az aktívan szolgálóknak, hogy egymástól tanuljanak
  • Egészségügyi Expo és képzés
  • Segélykoncert és zenei program - Yudeli Valerio dominikai vendégénekesnővel

A jelentkezési lapot letöltheted itt: [ jelentkezési lap ]

Szeretettel várunk!

Sajátné Erzsike:
30/66-43-170
28/547-295
e-mail

[^]