Nyár, szünidő, Bibliatábor

Az elmúlt évek tapasztalatain felbuzdulva, idén a győri körzetben már két helyszínen szerveztünk egyhetes szünidei napközis bibliatábort 6-14 éves gyermekek számára. Sopronban július 2–6. között a GYSEV ismét bérmentesen biztosított helyet a tábornak, ahol az ismeretségi körünkbe tartozó 14 gyermekkel vettük át Mózes, a kivonulás, a Tízparancsolat és a kémek történetének tanulságait. Héderváron pedig július 16–21-ig a helyi Általános Iskolában, Dániel és társainak hitét, kitartását és Nabukodonozor álmát ismerhette meg az első Kincskereső Szünidei Bibliatábor 22 résztvevője.

A bibliai történeteket drámapedagógiai módszerrel dolgoztuk fel. Emellett volt sok játék, vetélkedő, sorverseny, kirándulás Kőszegre és Zircre, és megismerhettük a soproni rendőrség, illetve Héderváron a tűzoltók munkáját is. Majd mindkét tábort ünnepéllyel zártuk, ahol a gyermekek énekekkel színesítve mutatták be a szülőknek a héten tanultakat.

A mosolygós arcok, a sok nevetés, a megannyi pozitív visszajelzés arra ösztönöz, hogy egyrészt mi magunk tovább folytassuk e gyermekekért és családjaikért végzett szolgálatunkat, másrészt mindenkit bátorítsunk ilyenfajta magvetésre, tudván, hogy ez a munka nem hiábavaló (1Kor 15:58).

TSZ