Öröm, ami hitre vezet

Peter-Bo Bohsen szeret örülni. Az öröme fertőző, és terjesztette is szorgalmasan a nyáron szerbiai, norvégiai, dániai, nagy-britanniai és lengyelországi cserkésztáborokban. A Transzeurópai Divízió újdonsült cserkészigazgatójaként magas szintű tudásával gazdagította a résztvevőket mind a gyakorlati cserkésztudás, mind a kereszténység gyermekek és fiatalok számára valódivá és gyakorlativá tétele terén.

Szerbiában a nagytábor lelki vezetője volt, emellett elkápráztatta a résztvevőket cserkésztudásával, mindenfélét építve pusztán fa és kötél használatával.

Dániában ő volt a motorja a 800 fős skandináv nagytábornak. Wales-ben, a Brit Unió nagytáborában a reformáció korába repítette vissza a 800 résztvevőt egy éjszakai játékban, amely során számos akadályt legyőzve Bibliákat kellett csempészniük, hogy terjesszék az evangéliumot.

Körhinta fából és kötélből a szerbiai nagytáborban
Körhinta fából és kötélből a szerbiai nagytáborban
Miért teszi ezt?

„Van egy csomó ötletem, és megvalósítom őket. Azt gondolom, hogy megosztva őket másokkal, nekik még jobb ötleteik születnek. És minél érdekesebbé tesszük a cserkészetet, annál több fiatal kezd el cserkészkedni, ami által – reményeink szerint – közelebb tudjuk őket hozni Istenhez.”

Titus, egy brit cserkészcsapat őrsvezetője
Titus, egy brit cserkészcsapat őrsvezetője

Titus érti ezt. Mióta az eszét tudja, cserkészkedik, helyi táborok, országos és nemzetközi nagytáborok résztvevője. Saját csapatában most kezdett el vezetőként dolgozni.

„Ez nemcsak arról szól, hogy összejövünk. Minden tábornak üzenete van” – magyarázza, majd fejből idézi a legutóbbi 5 nagytábor jelmondatait. A táborban az ott folyó tevékenységet élvezi, de haza az áhítatok egyszerű, Krisztus-központú üzenetét viszi.

Nathan Stickland táborparancsnok a tábor jelmondatát hangsúlyozza: „Krisztushoz horgonyozva”
Nathan Stickland táborparancsnok a tábor jelmondatát hangsúlyozza: „Krisztushoz horgonyozva”

Ez a fontos Nathan Stickland táborparancsnoknak és csapatának is. Nagyon szereti az összes tevékenységet, de egyetért Titusszal abban, hogy a tábor végső célját az istentiszteletek adják. A jelmondathoz kapcsolódóan több régi horgonyt kiraktak a tengerpartra, ezzel is felhívást intézve a táborlakókhoz, hogy ők is horgonyozzanak le Krisztushoz. És ez úgy tűnik, sikerült is.

Peter-Bo Bohsen, a Transzeurópai Divízió cserkészigazgatója
Peter-Bo Bohsen, a Transzeurópai Divízió cserkészigazgatója

Bohsen álma, ahogy a tedNEWS video riportjában is kifejti, hogy Európa-szerte fejlessze a cserkészek tudását, és hogy azzal egymás programjait támogassák, összefoglalva, hogy Európát „kisebbé” tegye.

„Öröm fiatalokkal dolgozni, és öröm megadni nekik a lehetőséget a munkára, és látni, ahogy a kis dolgok, amiket átadtál nekik, bennük és általuk nagyra nőnek” – mondja. Mottója: „Fontos, hogy cserkészként és cserkészvezetőként örömöd legyen, mert ha öröm van benned, és azt megosztod a gyerekekkel, többet tanulnak.” Amikor ezt az öröm-koncepciót firtatjuk, mosolyog: „Ez jó öröm. Keresztény öröm. Ezzel az örömmel gyerekeket hozunk Istenhez.”

Victor Hulbert, tedNEWS

Forrás: http://ted.adventist.org/news/953-fnding-faith-through-fun