Örülj! Beteljesedett! Pestszentlőrincen

Idén harmadik alkalommal szerveztünk jótékonysági koncertet két olyan, kerületünkben élő család számára, akik önhibájukon kívül kerültek nehéz anyagi helyzetbe, mert súlyosan beteg gyermeket nevelnek. Mindkét család halmozott problémákkal küzd. A nagyon beteg kisbabát nevelő családban a szülők ezek ellenére bizakodóak, derűsek. Kifejezték, hogy hisznek abban, hogy van Isten, segíti őket, hogy nem véletlen az, hogy ezt a kisfiút kapták, aki annyi nehézséget csodával határos módon túlélt, és abban is, hogy valamit biztos meg kell tanulniuk Koppány (a kisfiú) segítségével. A látogatásunk végén közös imára is nyitottak voltak. A kisfiú 4 és fél éves nővérkéje azt imádkozta, hogy a jó Isten segítsen, hogy Koppány és anya most már mindig itthon legyenek, ne menjenek kórházba, gyógyuljon meg, és azt is, hogy az Úr Jézus lakjon a szívében. Nagyon megrendítő volt.

Az idei koncertünkön színvonalas műsort adott az Új Advent Kórustársaság Juhász Zsuzsa vezényletével. A koncert színvonalát Tóth Emese Gyöngyvér csodálatos éneke és Juhász Gábor lantjátéka emelte.

Az alpolgármester úr azonnal a nemes ügy mellé állt, ingyen rendelkezésünkre bocsátotta a frekventált Rózsa Művelődési Házat. Segített a helyi médiában való reklámozásban, és mint fővédnök, az adományok átadásánál igazi hívő szemlélettel beszélt.

A két rászoruló család kiválasztása idén is a gyermekorvosok és védőnők együttes ajánlásával történt, és egyértelműen a jó Isten vezetését láttuk benne. Mellénk állt az ADRÁ-n kívül a XVIII. kerületi Vöröskereszt is. Bár voltak nehézségek, az egész szervezési, előkészületi munka során végig azt éltük meg, ahogy a jó Isten mellettünk áll, támogatja ügyünket. Jó volt megélni a testvéri szeretet és összefogás erejét, és a Szentlélek vezetését. Az előző években tett jó benyomás hatására idén sokkal hamarabb nyíltak meg számunkra az ajtók, és visszatérő hallgatóságot is üdvözölhettünk.

A december 2-án megrendezett jótékonysági koncert igazi meghitt, felemelő alkalom volt családias légkörben. A mennyei Atya megáldott minden szolgálatot. Akik eljöttek a rendezvényre, a belépéskor igét kaptak a kezükbe. A koncerttel ugyanis nem csupán a segítségnyújtás volt a célunk, hanem minél több ember megszólítása az evangéliummal, és az adventisták megismertetése a kerületben élőkkel.

Idén arra helyeztük az üzenetünkben a hangsúlyt, hogy ahogyan a Jézus születésével, életével kapcsolatos próféciák beteljesültek, ugyanúgy egészen bizonyosak lehetünk abban, hogy a megjövendölt második eljövetele is hamarosan be fog következni.

Nagyon sok pozitív visszajelzést kaptunk. A családoknak a koncert végén átadott, valamint az ADRA számlájára elkülönítetten érkező felajánlásokkal együtt 507.500 Ft-ot tudtunk fejenként átadni. Mindkét családban nagyon hálásak és elérzékenyültek voltak. Mélyen meghatódtak azon, hogy még vannak, akik önzetlenül, szeretetből adnak, és segítenek. Igényüket fejezték ki, hogy szeretnék velünk tartani a kapcsolatot.

A hírünk azóta is továbbterjed. A kerületi televízió azóta naponta többször levetíti a koncertet, amiben az alpolgármester úr ihletett gondolatokat mond hitről, összefogásról és elismerő szavakat az Adventista Egyházról. A Városkép című kerületi lapba is bekerült a rendezvény, ahol az újságíró szintén nagyon pozitívan nyilatkozik.

A koncertet megelőző napon a Práter utcai Gyülekezetben, a Práter 12 Közösségi térbe járó, rászoruló családok számára gyűjtöttünk, és adtuk elő ugyanezt az adventi műsorunkat telt ház előtt. Műsorunk ezen az alkalmon is sokakat megérintett.

Nagyon hálásak vagyunk a jó Istennek ezért az áldott alkalomért! Hisszük, hogy ezáltal a rendezvény által is többen közel kerültek hozzá.

 

Amotáné Benkő Noémi