Puszták népe tábor

Ahogyan Jézus is sokszor elvonult tanítványaival a város zajától és lüktetésétől, úgy vonult el idén immár ötödik alkalommal az imrehegyi Életházba 2018. augusztus 20–28. között a Hetednapi Adventista Egyház Kiskőrösi Gyülekezetének Biblia- és életmódtábora.

Hetednapi adventistaként életcélunk, hogy Isten igazi jellemével, hazaváró, gondoskodó szeretetével ismertessük meg a körülöttünk élőket, valamint hogy az egészséges és tartalmas élet alapjaira és gyakorlatára is megtanítsuk vendégeinket.

Táborunkban gyermekek, felnőttek, nagyszülők, családok és egyedülállók egy szeretetközösséget alkottak.

Sok tartalmas program, minőségi idő, jókedv várta az érdeklődőket. A gyönyörű helyszín ideális volt a sportfoglalkozások, a kreatív programok, csoportos játékok lebonyolítására.

A délelőttök slágere az ütőkkel felszerelt magyar labdajáték, a méta volt, melyben gyorsaságukat és ügyességüket is kipróbálhatták kicsik és nagyok. A jó időre való tekintettel, egy kis sivatagi sétával egybekötve, a Vadkerti-tó sem maradhatott ki.

A rengeteg mozgásos program mellett jól esett délelőtt és délután is kicsit elcsendesedni, elmélyülni. Sebastian Matula fiatal svéd-magyar prédikátor értelemre és szívre ható inspiráló előadásokkal szólította meg a táborlakókat.

A lelki táplálás mellett természetes, egészséges ételek várták a táborozókat. Jó volt látni, hogy minden korosztály szívesen fogyasztotta az asztalra került finomságokat.

Nagy sikere volt az esténként levetített tábori híradónak, ami a nap eseményeit mutatta be.

A tábor leginkább lélekemelő eseménye a szombati keresztség volt, melynek keretében egy kedves ifjú hölgy, Anka Mirjam emberek és angyalok előtt szövetséget kötött a menny szerető Istenével.

 

KN