Rézfúvós koncert Kunszentmártonban

Kunszentmárton lakói újra hallhatták és élvezhették az Adventi Rézfúvós Kamaraegyüttes megható és felemelő játékát a Bartók Béla teremben 2017. április 22-én. A tavaly novemberi jótékonysági koncert után most egy ajándék hangversenyt adtak az együttes tagjai. 

Wenner-Várkonyi Attila, Kunszentmárton polgármestere, a rendezvény fővédnöke kedves szavakkal köszöntötte az zenekart és a hallgatókat.

Ezúttal a reformáció 500. évfordulója volt a téma, így sorra csendültek fel a jól ismert vagy kevésbé ismert klasszikus egyházi dallamok, melyek nagy részét a közönség is énekelhette az előre kiosztott műsorfüzet segítségével. A zeneszámok között Molnár Miklós, a zenekar vezetője beszélt azok üzenetéről, a reformáció korabeli bibliafordításokról, de szó esett a Hetednapi Adventista Egyház nevének jelentéséről is.

A hallgatóság annyira jól érzete magát, hogy a zenekar búcsúzó műsorszáma után senki sem állt fel a helyéről, hanem csendben várták a ráadást, amit vastapssal jutalmaztak. A jelenlévők a zenei élményen túl egy-egy ajándékkönyvet is magukkal vihettek.

Köszönet mindenkinek, aki hozzájárult ennek a rendezvénynek a létrejöttéhez, köztük Kunszentmárton Város Önkormányzatának és a Szabó Gyula Művelődési Központ munkatársainak.

Reményeink szerint az adventi időszakban újból lesz lehetőségünk találkozni az együttessel.

Kézsmárkiné Szabó Ildikó