Rézfúvósok Gáborjánban

2017. május 13-án körzeti ünnepélyt tartottunk Gáborjánban. Sok testvérre számítottunk, ezért a faluházat kértük el az önkormányzattól, amit térítésmentesen meg is kaptunk. 

A kisgyülekezetekből álló körzetből közel nyolcvanan gyűltünk össze, hogy hallgassuk vendégeink, az Adventi Rézfúvós Kamaraegyüttes Istenhez emelő zenei szolgálatait. Molnár Miklós lelkész, a zenekar vezetője szólta Isten Igéjét délelőtt és délután. Közös szeretetvendégséget is tartottunk. A délután folyamán lehetett kérni kedves énekeket, amiket a zenekar mindannyiunk örömére megszólaltatott. Valamikor régen, a Körmösdpusztai Gyülekezetnek volt zenekara ezen a vidéken évtizedekkel ezelőtt.

Lélekben felemelkedve vettünk egymástól búcsút a nap végén. Istenünk áldja meg a zenekar tagjainak életét, szolgálatát, és körzetünk gyülekezeteit!

FA