Értékeink és céljaink

1. Lelkesítő istentiszteletek

Az istentisztelet belső, lelki magatartás (János 4:25-24), krisztusközpontú életforma, amely átfogja munkánkat, családi és közösségi életünket a hétköznapokban is. (Róma 12:1-2; Jakab 1:27) Ezért valljuk, hogy személyes életünket is ugyanolyan normák irányítják, mint amilyeneket a szombati alkalmainkon is látni szeretnénk. Minden szombaton közösen imádjuk Istent, dicsőítjük őt szolgálatainkkal (Ef. 5:19; Kol. 3:16) és adományainkkal (Malak. 3:10; Zsolt. 50:14). Isten jelenlétének megtapasztalása a bűnbánat, megbocsátás öröme és a küldetés elfogadásának átélését eredményezi. (Ésaiás 6:1-4)

A gyülekezet közös istentisztelete nyitott, örömteli, családias, őszinte, közvetlen, dinamikus, kívülállók számára érthető, változatos formákat és a tagok sokféle lelki ajándékának megfelelő szolgálatokat tartalmaz. Egyensúlyban van az öröm és a hála, az Isten iránti tisztelet kifejezésével úgy szavakban, magatartásban, mint külső megjelenésben.

Az igehirdetések biblikusak, krisztusközpontúak és az alapvető adventista értékeket képviselik. Formai megjelenésükben mai nyelven szólalnak meg a mai ember szükségleteihez igazodva, kreatív és technikai eszközök felhasználásával is.

"Nem azáltal kerül az ember közösségbe Istennel, hogy egy szent hegyet vagy egy szent templomot keres. A vallást nem szabad külső formákra vagy ceremóniákra korlátozni... Ha valahol egy lélek vágyakozik Isten után, ott megnyilvánul a Lélek munkája, és Isten megnyilatkozik annak az embernek. Ő az ilyen imádókat keresi. Arra vár, hogy elfogadhassa, fiaivá és leányaivá tehesse őket" (EG White: JÉ 148)

"Érezze mindenki, hogy meg kell tennie részét, hogy a szombati összejövetelt érdekessé tegyék. Nemcsak formaságból kell összegyűlnünk, hanem hogy kicseréljük gondolatainkat, elbeszéljük mindennapi tapasztalatainkat, kifejezzük hálánkat és az isteni megvilágosítás utáni vágyunkat, hogy megismerjük Istent, és akit elküldött, a Jézus Krisztust. A Krisztusról való közös beszélgetés megerősíti a lelket az élet próbáira és küzdelmeire. Sohase gondold, hogy keresztény lehetsz, ha visszavonulsz magadba! Mindenki része az emberiség nagy szövetének, ezért minden ember tapasztalatát nagymértékben befolyásolja társainak tapasztalata." (6T 361-362)

2. Élő személyes lelki élet

A gyülekezeti tagok személyes lelki életének megújulása a közösségi reformáció legfontosabb feltétele (Róma 12:2; Efézus 4:23). Fontossági sorrendünk első helyén Krisztussal való személyes kapcsolatunk áll (János 15:4-5). Ezt tükrözi napi időbeosztásunk, amelyben elkülönített helye van a személyes és a családi imaalkalmaknak, a Biblia módszeres tanulmányozásának a szombatiskolai vezérfonal alapján, és E.G White irodalom rendszeres olvasásának. Mivel az örök életre készülünk, egyensúlyt tartunk Jézus eljövetelére való felkészülésünk és mindennapi kötelességeink hűséges teljesítése között. Hiteles, megújult személyes lelki életünk külső megnyilvánulásaként, a magas adventista normák szerinti példaadó életmódot várjuk. (1 János 2:15-16; Mát. 23,25,26; Gal. 5:20)

3. Élő közösségi imaalkalmak

Közösségi életünk és munkánk egyetlen erőforrása Isten, ezért időt fordítunk a közös imádkozásra úgy a szombati, mint a hétköznapi együttléteink alatt (Jakab 5:16). Közös imáink legnagyobb értéke az őszinte és alázatos magatartás, aminek nagyobb jelentőséget tulajdonítunk, mint az imádkozás formai megnyilvánulásainak. A közösségi ima bármelyik bibliai formáját alkalmazzuk, de minden esetben követjük Jézus tanácsait (Máté 6:7). Közösségi megújulásunk feltételét is a Szentlélek indítására végzett böjt és ima gyakorlásában látjuk (Jóel 2:15).

"A nyilvános imák rövidek és alkalomhoz illőek legyenek. Isten nem akarja, hogy az ima ideje unalmassá váljon a hosszú kérések miatt... Sok unalmas ima hangzik el, amelyek az Úrnak tartott előadáshoz hasonlítanak inkább, nem pedig kéréshez. Akik ilyen imákat mondanak, jobb lenne, ha ilyenkor arra az imádságra korlátoznák magukat, amelyet Jézus a tanítványoknak tanított. A hosszú imák elfárasztják a hallgatókat, és nem készítik elő őket arra, hogy az utána következő tanításra figyeljenek." (Ev.szolg. 110)

"Sokféleképpen megerősíthetjük az imaórákat, de bármi legyen is a hétközi imaóra formája, az ima kapjon elsőbbséget benne. Tartsuk alkalmasabb időben vagy helyen, de imádkozzunk. Nevezzük bárminek, de imádkozzunk. Imádkozzunk kis csoportban, imádkozzunk mondatonként váltogatva egymást, imádkozzunk bárhogy - csak imádkozzunk. Az imaóra az imáért van." (Lelkészi kézikönyv 143 old.)

4. Szeretetteljes személyes kapcsolatok

Gyülekezetünk biztonságot nyújt minden ember számára.

Tiszteletben tartjuk a különbségeket és tartózkodunk a kritizáló és bíráskodó lelkülettől (Galata 6:4; Máté 7:1-5; János 13:34-35), miközben kötelességünknek tartjuk a szerető légkörben mondott feddést is (Galata 5:13-23; Ezékiel 33:7-9). Örömünket találjuk a különbözőségben és változatosságban (1 Korinthus 12:6; Róma 14:5-6,12-13), az Adventista világegyház által elfogadott 27 hitalapelv keretein belül. Ténylegesen támogatjuk minden ember elfogadását - azáltal, hogy örömteli környezetet biztosítunk, ahol az emberek bocsánatot, örömöt és reménységet találnak. Mindezt abban a tudatban tesszük, hogy Isten a szíveket vizsgálja (1 Sámuel 16:7), és emberi kapcsolatainkat többre értékeli valós vagy vélt igazunk bármi áron való megvédésénél. (Mát. 18:23-35; 25:40; 23:23; Jakab 2:12-13)

Konfliktushelyzetekben Jézus megoldási útját követjük Máté 18:15-20 alapján.

"Ha a büszkeséget és önzést félrevetnék, akkor öt perc alatt a legnehezebb ügyet is el lehetne intézni..." (Életünk és munkánk 104)

"Míg sokan nagyon érzékenyek a feddésre saját szokásaikat illetően, ugyanakkor túl szigorúan bánnak azokkal, akikről feltételezik, hogy vétkesek. Bírálattal és feddéssel még senkit sem térítettek el hibás felfogásától, de sokan vannak, akiket a meggyőzés helyett messze vittek a helyes úttól, és hozzájárultak szívük megkeményítéséhez. Barátságos lelkület és előzékeny, türelmes magatartás megmentheti a tévelygőt és elfedezheti a bűnök sokaságát." (Pátriárkák és Próféták. 483)

"Isten előtt semmi sem olyan drága a világon, mint az Ő gyülekezete; semmi mást nem őriz oly féltő gondoskodással. Semmi sem sérti Istent annyira, mintha csökkentik azoknak befolyását, akik az Ő szolgálatát végzik. Ezért felelősségre vonja azokat, akik segítik Sátánt másokat kritizáló, bíráló és csüggesztő munkájában." (Tanácsok a gyülekezetnek 281).

5. Közösségi élmények megteremtése

A gyülekezeti közösséget kiterjedtebb családunknak tarjuk, ahol jól érezzük magunkat. Fontosnak tartjuk a közösségi szálak erősítését, ami hangsúlyozza, hogy a gyülekezet minden korosztálya elfogadja és szereti egymást, azzal együtt, hogy a különböző szükségletek kielégítésére is figyelmet fordítunk. Fiataljainkat arra bátorítjuk, hogy fejezzék ki szeretetüket és tiszteletüket az idősebbek iránt, idős testvéreinktől pedig a megértő és támogató lelkület ápolását várjuk. (Malakiás 4:5-6)

6. Felhatalmazó vezetés

A gyülekezet tisztségviselői és lelkipásztorai Jézus szolgáló-vezetési példáját választották, elkötelezve magukat az önfeláldozásra és szolgáltra (1 Péter 5:2-3; Máté 20:25-28; 23:8-11.). A gyülekezet visszautasítja az egymás feletti uralkodás bármilyen kísérletét. A gyülekezet presbitereinek és lelkipásztorainak elsődleges szerepe, hogy felszereljék és megerősítsék a gyülekezeti tagokat a lelki ajándékaiknak megfelelő szolgálatra (Ef 4:11-13) ("...hogy felkészítse a szenteket a szolgálat végzésére, a Krisztus testének építésére." Efézus 4:12).

A bizottságtól egységet, példamutató közösségi szellemet és határozott iránymutatást várunk.

A gyülekezet lelkészeit arra bátorítjuk, hogy legyenek nyitottak, kommunikáljanak, növeljék a lelki-gondozásra szánt időt, képviseljék a világegyházat a gyülekezetben és a gyülekezetet az egyház magasabb fórumain.

A munkacsoportok vezetőitől elvárjuk, hogy fordítsanak időt munkatársaikkal való tanácskozásra (Példa 11:14), osszák meg a feladatokat és legyenek kreatív kapcsolatban a gyülekezet bizottságával.

A gyülekezet elkötelezi magát, hogy az általa választott vezetőket támogatja és tiszteli. (Róma 12:10; 1 Thessz 5:12-13; 1 Tim 5:17; Zsid 13:7,17)

"Az eredmény nem annyira a képességen, mint inkább a határozottságon és készségen múlik. Nem a ragyogó képességek tesznek alkalmassá arra, hogy megfelelően lássuk el munkánkat, hanem a mindennapi feladatok lelkiismeretes elvégzése, a megelégedettség, a mások sorsa iránti őszinte, képmutatás nélküli érdeklődés. A legszerényebb sorsúak között igazi kiválóság található. A szerető szívvel és hűséggel végzett mindennapi feladatok is kedvesek Isten előtt." (Próféták és Királyok 137)

"Azok, akik felelősségtelejes pozícióban vannak a gyülekezetben, elkövethetnek hibákat másokkal együtt, és dönthetnek tévesen; de mindamellett a földön Krisztus egyháza nekik tekintélyt adott, amit nem lehet lebecsülni." (4 Test. 17 - lásd Gyül. Kézikönyv 71 old.)

7. Gyülekezeti célcsoportok különleges gondozása

Krisztus testében a tagok egymásról gondoskodnak (1 Korinthus 12:25-26). Ezen belül különös figyelmet szentelünk a gyülekezet gyermekei, fiataljai, újonnan keresztelt valamint idős és lelkileg meggyengült tagjainak gondozására, annak érdekében, hogy megtartsuk, illetve visszanyerjük őket Isten és az ő népe számára.

8. Lelki ajándékok szerinti szolgálat

Elismerjük, hogy minden gyülekezeti tagnak vannak - az elveszett emberek, Isten számára való elérésére, tanítvánnyá való kiképezésére és az Isten egyházában való szolgálatra - kapott képességei és lelki ajándékai. (2Kor 5:17-21; 1Pt 2:4-10; ApCsel 1:8) Minden gyülekezeti tag az egyetemes papság része, ezért bátorítunk mindenkit, hogy találja meg a lelki ajándékainak megfelelő szolgálatot. A lelki ajándékok használata, fejlesztése és gyarapítása Jézus visszajövetelére való felkészülésünk fontos része. (Máté 25:14-30)

9. Egészséges házi kiscsoportok (oikoszok)

Az őskeresztény egyház és a korai adventisták példája alapján az a célunk, hogy minden gyülekezeti tag házi kiscsoport tagja is legyen (Csel. 2:42-47; Róma 16:5; 1Kor 16:19; Kol 4:15). Az oikosz olyan hely, ahol a tagok kis csoportja meghitt közösséget vállal, együtt imádkozik, és együtt keresi az elveszetteket; folyamatosan növekszik és osztódik. Az oikoszok szeretetteljes kapcsolatot ápolnak egymással, minden szombaton közös imádaton vesznek részt.

"A kiscsoportok alakulását, mint a keresztény törekvés alapját, az mutatta be nekem, aki soha nem tévedett. Ha nagyobb létszámú a gyülekezet, akkor alkossanak a tagok kiscsoportokat, hogy ne csak a gyülekezeti tagokért dolgozzanak, hanem a kívülállókért is." (7T. 21-22.)

"Kevesebbet prédikáljatok, és többet tanítsatok, tartsatok Biblia-felolvasásokat, imádkozzatok a családokkal vagy kis csoportokkal." (Ev. szolgái 120)

"Ahogy a vég felé közeledünk, úgy látom: mindinkább kevesebb lesz a prédikáció és több a Biblia-tanulmány. Kis csoportok alakulnak mindenütt, s Bibliával kezükben, nyílt, kötetlen beszélgetésekben tanulmányozzák majd az Írásokat." (uo 252)

10. Szükségleteknek megfelelő evangélizáció

Az elveszett emberek fontosak Isten számára és ennélfogva, számunkra is.

Gondosan megvizsgáljuk, hogy döntéseink milyen hatással vannak az elveszett emberekre, sokkal inkább, mintsem magunkra vagy gyülekezeti tagjainkra. Vezetők és lelkipásztorok összefogva minden gyülekezeti taggal, barátságokat építenek az elveszett emberekkel, és arra törekszenek, hogy Jézushoz vezessék őket. Forrásainkban, pénzben, időben és erőfeszítésekben elsőbbséget élvez, hogy az elveszett embereket Istenhez vezessük. (Lk 15:4-6. Mt 28:18-20)

Jézus példáját követve az embereket ott szeretnénk elérni, ahol vannak, kielégítve szükségleteiket. (1 Korinthus 9:19-23). Módszerekben a kreativitást és sokféleséget, magatartásban a konzervatív értékeket részesítjük előnyben.

Különös hangsúlyt helyezünk a szekularizált fiatalok és a szociálisan rászoruló rétegek elérésére, miközben képességeink szerint, minden velünk kapcsolatba kerülő embert Krisztushoz igyekszünk vezetni.

11. Megnyerő környezet

Mivel Isten a rendnek Istene, ezért a gyülekezeti épület megjelenésében is Isten jelenlétének pecsétjét akarja hordozni. A gyülekezet épületét Isten tulajdonának tekintjük, ezért annak fenntartása, állagának megóvása, karbantartása, tisztán tartása és folyamatos felújítása istentiszteletünk gyakorlati-fizikai megnyilvánulása. (1 Kor. 14:40)

"A gyülekezethez tartozó dolgokat ne hagyják elintézetlen állapotban! Tegyenek lépéseket, hogy biztosítsanak tulajdont Isten ügye számára, hogy a munka ne legyen késleltetve, és hogy azok az anyagi javak, amelyeket bizonyos személyek Isten ügyére akarnak szentelni, ne kerüljenek az ellenség kezébe. Láttam, hogy Isten népének bölcsen kell eljárnia, és mindent megtennie, hogy a gyülekezet ügyeit rendezett állapotba helyezzék... Istennek nem tetszik, ha népe a gyülekezet ügyeit hanyagul kezeli és megengedi, hogy az ellenség teljes fölénybe kerüljön, és úgy irányítsa ügyeit, ahogyan neki tetszik." (Tanácsok a gyülekezetnek 280)

12. Felkészülés zenei szolgálatokra

Az ének és zene Isten dicséretének, a hála kifejezésének legszebb eszköze. Gyülekezetünkben a jelenlévő lelki ajándékok alapján, fontos helye van a közös éneklésnek és a zenei szolgálatoknak. Istent dicsőítjük azokkal az énekekkel, amelyeket hálával és Isten tiszteletével éneklünk, akár örömöt, akár bűnbánatot vagy átadást kifejező dallamok legyenek. Közös énekléseinkben elutasítjuk a közönséges és világi zenét, míg a keresztény zenei stílusok változatosságát elfogadjuk. Régi és új keresztény szerzők műveit egyaránt felhasználjuk. Meghatározott időt szentelünk a zenei szolgálatokra való felkészülésre, hogy mások megmentésére tudjuk használni. Mindezek mellett törekszünk arra, hogy a zenei felkészülésre szánt idő egyensúlyban legyen más közösségi kötelezettségeink gyakorlásával is. (Zsoltár 33:1-4; 135:1-3; 146:1-2; 147:1; 149:1-3; 150; Kol. 3:16)

"A zene Isten imádásának egy részét képezi a mennyei királyi udvarokban, azért amennyire csak lehetséges, törekedjünk dicsénekeinkben mi is összhangba jutni a mennyei karokkal. A hang megfelelő kiképzése fontos része nevelésünknek, ezért ne hanyagoljuk el. Az ének az istentiszteleteknek oly részét képezi, mint az ima, azért át kell éreznünk az ének lelkületét, hogy helyesen juttassuk kifejezésre" (Tanácsok a gyülekezetnek 194).

13. Képzés - Evangélizációs készségek fejlesztése

A gyülekezet az a hely, ahol felkészülünk bizonyságot tenni. Elkötelezzük magunkat, hogy képzéseket szervezünk és nyitott lélekkel készek leszünk tanulni, hogy Isten nagyobb hatékonysággal használhasson fel az ő munkájában. (Ef 4:12-15; Csel. 19:9-10)

"Próféták, apostolok, evangélisták, lelkészek, tanítók, mindannyian "a szentek tökéletesbítése céljából, szolgálat munkájára, a Krisztus testének építésére" munkálkodnak. Ez a cél nem méltó-e gondos figyelemre? Nem vesszük észre, hogy a gyülekezet néhány különleges feladatát elhanyagoltuk, így a tagok ezen a téren nem nyerték el Isten "tökéletesbítését", melyet készségesen megadott volna? Ha a lelkészek teljesítették volna szolgálatukat, az egyház épült volna és a tagok felkészültek volna a rájuk váró munkára. Az igazságot úgy mutatták volna be az emberek előtt, hogy az Úrnak lelke munkálkodott volna a szívekben, a bűnösök megbánták volna bűneiket, és megtérvén követték volna Krisztust." (Review and Herald, 1893. március 7.)