Segélykoncert Göncön

Fergeteges koncertet adott a KerSongs keresztény együttes a gönci művelődési házban április 22-én. Az együttes tagjai a Gönci, Telkibányai és a Sátoraljaújhelyi Gyülekezet tagjaiból szerveződtek néhány éve. Céljuk, hogy az el nem érhető embereket is megszólíthassák, kimondottan evangéliumi énekekkel, mai, lendületes, energikus stílust képviselve. Az együttes két tagja missziós céllal vesz részt a zenélésben, általa megismerkednek az evangéliummal és az arról szóló bizonyságtétel örömével.

Ez alakalommal egy nagyon kedves család ügye mellé álltunk: egy súlyosan sérült kisfiú Nazarov-műtétjére ajánlottuk fel a koncert támogatójegyeiből befolyt összeget, ami hála Istennek nagyon szép összegben össze is gyűlt.

A jeles napon megnyitót mondott Gönc város polgármestere, Sivák János, aki ajánlását adta a koncerthez és méltatta az adventisták közösségteremtő, -formáló készségét: a művelődési ház terme teljesen megtelt, ami igen ritka jelenség e településen.

A valamivel több mint 1,5 órás programban helyet kapott Isten Igéje és egy egyházunkról szóló bemutató, amely a helyiekkel megismertette a magyarországi és a nemzetközi adventista vonatkozásokat. E szolgálatot Kormos Erik lelkész végezte. Verset mondott még Graholy László, illetve Graholy Bence 3. osztályos tanuló zongorázott. Igazi meglepetésnek számított Bourkott Meryem gitárszólója, aki még csak közel két éve tanul   gitározni, s máris klasszikus művet adott elő!

Istennek legyen hála ezért a nagyszerű alkalomért!

-s -k