Szegedi adventi ajándék

2018-ban egy kicsit másképp gondoltunk az adventi ünnepélyre. Ajándékokat készítettünk! A hódmezővásárhelyi kórus és a szegedi ifjúsági kórus együttműködésével ajándékoztuk meg a vendégeket és a testvéreket az ének ajándékával, felajánlásainkkal, adományainkkal pedig a Waltner Károly Otthon lakóit örvendeztettük meg. Viszkok Andrea, aki az Otthont képviselte és bemutatta közel háromszáz résztvevő előtt, fogadta meglepődve a bőkezű adományt 163 175 forintot és 20 eurót.

Egyre többen nőnek úgy fel, hogy a valahova tartozás tapasztalata a családon belül problémássá válik. Sokan nem élik át azt, hogy a család az a hely, ahova valóban tartozni lehet. A valahova tartozás jellemzője: gyengédség, viszonzott szeretetkapcsolat A valahova tartozás lényege nem abból alakul ki, hogy én mennyire vagyok jó, hanem abból, hogy én Jézusé vagyok! (Ézs 43:1–3)

Ezért készítettünk egy kis videót, amit a YouTube-on „Így lehet az idei karácsony más, mint az eddigiek” címmel lehet megtekinteni (https://www.youtube.com/watch?v=3vU9T-eTYes), és amely videót a Facebook-on több mint 116 ezer ember látta, és közel 800 megosztást kapott.

 

Osvald László

 

[av_video src=’https://www.youtube.com/watch?v=3vU9T-eTYes’ format=’16-9′ width=’16’ height=’9′ custom_class=”]