Szeretetszolgálat Jézus lábnyomán

A Győri Gyermekvédelmi Központban – Karácsony előtt a norvég Utekontakten Nittedal partnerszervezet munkatársaival, külföldi és magyar önkéntesekkel ismét ellátogattunk Győrbe, ahol találkozhattunk azokkal a gyerekekkel is, akik a nyári ADRA táborokban részt vettek.

Bodnár Zsóka hitoktató, és kuratóriumunk tagja tanulságos, valós sikertörténetet mondott a gyerekeknek és fiataloknak. Az „Áldott kezek” című dokumentumregényről mesélt, dr. Ben Carson adventista sebész élettörténetét megrázóan tárta a gyerekek elé, hogy mekkora erő rejlik a szorgalommal végzett munkában és tanulásban. Kiemelte, hogyha Isten is megáldja mindezt, akkor nagy távlatok nyílnak meg a nehéz sorsú gyerekek előtt is, csakúgy, mint a kis Ben életében.

Ajándékokat, játékokat, ruhaneműt vittünk a kis barátainknak, ők pedig tiszta szívből örültek neki. Számos kisgyermeket és fiatalt ismertünk meg, akik az intézmény újabb lakói, de sikerült velük is beszélgetnünk. Komolyabban és vidámabban is. Jutott idő játékra, nevetésre is, hisz nagy szükségük van a gyerekeknek a jókedvre, szeretetre és együttérzésre. Mindegyikük egy-egy mély sebet, fájdalmat hordoz a kis szívében. Akadnak olyanok, akiket a szülei egyáltalán nem látogatnak. Gyermekvédelmi programunk jelmondata most is mélyen igaz volt: „Fontos vagy Istennek!”. Ebben a helyzetben nyomatékosan igaz ez, amikor a szülő nagyon-nagyon messze van!

 

Dunaújvárosban – A kis csapatot nagyon várták már a gyerekek a Dunaújvárosi Család- és Gyermekjóléti Szolgálatnál is, melynek munkatársai erre az alkalomra meghívták azokat a gyermekeket, akik szüleikkel krízishelyzetben élnek.

Pappné Szigeti Gyopár, hűséges önkéntesünk karácsonyi története után élelmiszer egységcsomagokat, téli ruházatot és karácsonyi ajándékdobozokat osztottunk, és sokat játszottunk, beszélgettünk velük.

 

Ózdon – Az Ózdi Család- és Gyermekvédelmi Központban az intézet munkatársai összeállított kép- és videofelvételekkel vártak ránk. Levetítettek néhány emléket a nyári tábor programjairól, pillanatképeiről, mely (egyéb visszajelzések mellett) tükrözi azt, hogy a mélyszegénységben élő gyermekek részére az ADRA tábor hatalmas jelentőséggel bír.

A gyerekek kedvence, „Zsóka néni” tanulságos története itt is nagyon megérintette őket, majd ezt követően közös játék vette kezdetét, utána élelmiszercsomagok, ajándékok kerültek kiosztásra.

Ózdon családlátogatáson is voltunk. Egy nehéz szociális helyzetben élő, 8 gyermekes családnál, ahol az apuka az egyedüli kenyérkereső. Kevés fizetésért 60 km-re jár dolgozni, hajnali 4 órakor kel és esténként 8 órára ér haza. Másfél szobában laknak, 2 heverőn 4 gyerek alszik, a nagyobb ágyakon 3-3 fő. Csak így férnek el…

Az ajándékoknak és az élelmiszernek nagyon örültek itt is! Munkatársaim és az önkéntesek nevében mondhatom, hogy jó volt részese lenni a segítségnyújtásnak, és jó volt mosolyt csalni a gyermekek arcára! Hálás szívvel köszönjük meg minden támogatónknak adományait!

 

Lőrincz Melinda