Szünidei Bibliatár Nyírturán

Nagy örömmel és lelkesedéssel készültünk a Bibliatáborra. Heti témánk az Egészséges életmód volt. Lelkészünk, Kerékgyártó János a 8 pillért dolgozta fel: táplálkozás, mozgás,  levegő, víz, napfény, pihenés, mértékletesség, Istenbe vetett hit. Nagyon érthetően, röviden, képekben, videókban tárta a gyerekek elé, amit örömmel hallgattak és vettek tudomásul.

Mindennap sok-sok játékkal, közös foglalkozásokkal készültünk. A táborban mintegy 40 gyermek vett részt. Éreztük a testvérek támogató imáját, mert velünk volt az Úr és vezetett, megőrzött minden balesettől, vésztől; olyan jó volt kézzel foghatóan tapasztalni az Úr hatalmát, kegyelmét felettünk.

Mivel sok gyerek jelentkezett, mi, csoportvezetők kevesen voltunk. Két szülő önként jelentkezett, hogy segít nekünk a tábor zavartalan lebonyolításában. Ezt nagy örömmel és teljes szívvel tették, amiért hálásak vagyunk az Úrnak.

A gyerekek nagyon élvezték a kézműves foglalkozásokat, a gyöngyfűzést, meghívókészítést. Közben jó közösség alakult ki, jót beszélgettek egymással. Úgy láttuk és éreztük a napi programokból, részvételből, hogy nagyon jól érezték magukat, örömmel, lelkesen énekeltek, és jöttek minden reggel.

Szombaton előadták az egész héten tanultakat, énekekkel egybekötve, ami nagyon jól sikerült és a szülőknek is nagyon tetszett. A záró ünnepségünkön közel 60 fő vett részt, mert nem tudott minden gyerek jelen lenni, de volt olyan család, ahonnan eljött az édesapa, édesanya, vagy az édesanya és a nagymama is.

A héten felhívtuk a gyerekek figyelmét, mennyire fontos naponta kutatni, tanulmányozni Isten Szavát, amit a Biblia olvasása által tehetünk meg. Elmondták, hogy nekik nincs Bibliájuk, ezért a „Fordulj Jézus felé!” újszövetségi Bibliát ajándékoztunk azoknak a gyerekeknek, akik kérték. Lelkészünk szombaton a szülőknek is hangsúlyozta a bibliaolvasás, -kutatás naponkénti fontosságát, hiszen egy olyan örök érvényű útmutató, amiben  mindenre megkapjuk a választ. Az egyik fiatal anyukát nagyon megragadta ez a mondat, és nagy örömmel vitte el a Bibliát.  (Tíz Bibliát osztottunk szét.)

A szakácsok jóvoltából nagyon finom ételeket ehettünk, ezért nekik is kedveskedünk néhány ajándékkönyvvel – Jézus élete; Jézushoz vezető út; Nagy reménység; Szeretetre vágyunk; Oltalomra vágyunk; Optimizmus, derű, egészség – és egy-egy szelet csokoládéval, hogy megköszönjük a munkájukat. Imádkozunk értük, a gyerekekért és a szülőkért, hogy a könyvek olvasásakor Isten Szentlelke vezesse őket, és értesse meg velük az olvasottakat. Ígéretünk van Istentől: „Ami kimegy számból, az nem tér vissza üresen.”

Az idén még szeretnénk találkozni a gyerekekkel, szülőkkel, mert nagyon jó kapcsolat alakult ki velük, és kérték, hogy nyáron legyen minden hónapban egy hét tábor. Két szülő már újból jelentkezett, hogy szívesen segítenek. Ezen a felkérésen még gondolkodunk, mert nagy kihívás és óriási munka, de ha az Úr ad ajtókat, lehetőséget, akkor megtesszük.

Az egyik segítő szülő elmondta, hogy ezen a héten úgy feltöltődött, a gyerekektől annyi szeretetet, ölelést kapott, jól érezte magát, és azóta is énekeli azokat az énekeket, amelyeket a hét folyamán együtt énekeltünk. Ez a szülő sokat érdeklődött a jó Isten dolgai után, ezért én is megajándékoztam Bibliával, Jézushoz vezető út című könyvvel. Elmondta, hogy olvassa, mert őt érdekli. Csodálatos a mi Istenünk, összehoz emberekkel!

Egy másik anyuka arról számolt be, hogy amikor elmentek bevásárolni, a kisfia nem kért semmi édességet, a tábor óta nem nassol, és örömmel mutatja az édesanyjának, hogy mennyit csinosodott. Az Úr csodálatosan dolgozik a szívekben!

Hálásak vagyunk a drága Jézusnak ezért a táborért, hogy megvalósulhatott, és adott sok kedves gyereket, szülőket, nagyszülőket. Az Ő neve legyen áldott szüntelen!

Dné