Szolgálni örömmel

„Erről ismeri meg mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha egymást szeretni fogjátok” – olvassuk az igét Jn 13:35-ben. Ennek tudatában indult útnak idén is a Gáborjáni és Berettyóújfalui Gyülekezet ifjúsága, immár két taggal kibővülve.

Read MoreLong right arrow

Orvosság ifjaktól

Az elmúlt évben elindult egy gondolat bennünk, melyet idén többször is sikerült, és amit a jövőben is szeretnénk megvalósítani. Ajándékozni virágot, rajzot, kedves, bátorító üzenetet, vagy ahogyan most is tettük, szaloncukrot és játékokat a gyülekezeti tagoknak.

Read MoreLong right arrow

Keresztség és 25 éves házassági évforduló Gáborjánban

Közel százan gyűltünk össze rokonok, barátok, hittestvérek a gáborjáni Faluházban 2019.  július 21-én, vasárnap délután kettőkor, hogy a Szőllősi család örömeiben osztozzunk. Szőllősi Lajos sok év és sok ima után átadta életét Krisztusnak, valamint 25 éves házassági évfordulójukra kérték Isten áldását. Annak idején csak polgári esküvőjük volt, így szerették volna, ha Isten áldásával folytatják a…

Read MoreLong right arrow

Jubileumi ünnepély Gáborjánban

2019. május 18-án, szombaton, tíz órára közel kétszázötven testvér, barátkozó, vendég érkezett a gáborjáni faluházba. Az Üdv- és Adventi kottás énekeskönyv kiadásának száz éves évfordulóját ünnepeltük rendkívüli és egyedi módon.

Read MoreLong right arrow

70 éves jubileum Gáborjánban

70 éves fennállását ünnepelte a Gáborjáni Gyülekezet 2018. június 23-án. Mint sok más gyülekezet, ez is a második világháború utáni népevangélista mozgalom gyümölcse. 1948-ban tartottak először missziós összejöveteleket házaknál, majd bérelt helyiségekben. Mindig kicsi, de erősen összetartó közösség volt.

Read MoreLong right arrow

Szépkorúak napja Gáborjánban

Szépkorúak napját tartottunk a Gáborjáni Gyülekezetben 2017. november 25-én. Nem húztunk határt, hogy ki számít idősnek, mindenki maga döntötte el, annak érzi-e magát.

Read MoreLong right arrow

Rézfúvósok Gáborjánban

2017. május 13-án körzeti ünnepélyt tartottunk Gáborjánban. Sok testvérre számítottunk, ezért a faluházat kértük el az önkormányzattól, amit térítésmentesen meg is kaptunk.

Read MoreLong right arrow

Gyermekbemutató Gáborjánban

2017. március 25-én a Gáborjáni Gyülekezetben mutattuk be az Úrnak Harsán Sándor és Szilveszter Csilla második gyermekét, Rebekát. A gyermekre és családjára, valamint az őket segítő gyülekezetre Farkas Attila helyi lelkész kérte a Mindenható áldását.

Read MoreLong right arrow

Kirándulás a Debreceni Állat- és Növénykertben

2016. augusztus 28-án népes gyereksereg töltötte meg azt a buszt, amely Gáborjánból indult Debrecenbe, az állatkertbe.

Read MoreLong right arrow

Látogatás Nagyváradon

016. augusztus 13-án reggel sokan gyülekeztünk a gáborjáni imaház előtt. Kicsik és nagyok, testvérek és vendégek negyvenen indultunk el, hogy közösen ünnepeljük a szombatot a Nagyváradi magyar adventista gyülekezettel.

Read MoreLong right arrow