Bejegyzés

Keresztség Miskolcon

Nagy öröme volt két gyülekezetnek is a 2016. december 10-i szombaton Miskolcon, a Füzes utcai imaházban. Három új testvérünk kötött szövetséget Krisztussal ezen a napon. Délelőtt egy külön istentisztelet keretében hallhattuk a keresztségre készülők vallástételét, amely nemcsak a hitelveink igennel kifejezett elfogadásából állt, hanem személyes, egyszerű és őszinte szavakkal fogalmazták meg küzdelmeik és megtérésük történetét.

Délután került sor a keresztségre. Igét hirdetett Dankó Ferenc, a Debrecen „B” Gyülekezet lelkésze, az alámerítést Bálint György lelkész végezte. Akik Krisztussal szövetséget kötöttek: Szabó Edina (Zsolt 37:4–5) és Nagy Dániel (Zsolt 32:8) mint a Miskolc „B” Gyülekezet új tagjai, valamint Szabó Józsefné (Zsolt 20:2,5) a Polgári Gyülekezetből. Az alkalom ünnepélyességét növelte a csodálatos szolgálatok sokasága melyeket fiatalok – az ország egészéből, sőt Erdélyből is – adtak át szeretettel.

A keresztség után Bálint György testvér azokhoz a jelenlevőkhöz szólt, aki még döntés előtt állnak. Kérte, hogy akik szeretnének majd szövetséget kötni Istennel, azok menjenek előre a szószékhez, hogy együtt imádkozzunk, hogy útjukon célba érjenek. Sokan fogadták el ezt a hívást és álltak együtt a szószék előtt, jórészt fiatalok. Igazán megindító volt az a sok kereső lélek, ahogyan ott, Isten és mindenki előtt lehajtott fejjel egyértelművé tették szándékukat. Hatalmas első lépéseket láttunk abban az imateremben. Hála legyen Istennek értük!

Biróné Vargyas Márta

Keresztség a Jordánban

A Születés temploma Betlehemben, Erzsébet és Mária találkozásának helye Ein-Karemben, az Olajfák hegyi Mennybemenetel kápolna, Gecsemáné kertje, Absalom emlékoszlopa a Kidron-völgyében, a Via Dolorosa, a kerti sír, a Holt-tenger, a Boldogmondások hegye, Kapernaum, Kána, Názáret, Megiddó romjai… – helyszínek, ahol november 15–22. között huszonhét fős zarándokcsoportunk számára megelevenedett a Szentírás. 

Keresztég a JordánbanÁm utunk legkülönlegesebb állomása a Jordán melletti Yardenit volt, ahol tavaly Palik Tímea utastársunk eldöntötte, hogy átadja életét Jézusnak, idén pedig ugyanitt keresztsége nyomán összeért a menny és a föld. Csoportunk rögtönzött kórusának szolgálata, az elhangzott költemények, a 4 éves Alenka éneke az angyali karokkal együtt áldotta az Örökkévalót Timi döntéséért, aki a parton összesereglett nagy sokaság előtt vallotta meg hitét: „Én ott leszek a mennyben, mert megmostam ruhámat a Bárány vérében!”, majd Marik András és Tóth Szilárd közreműködésével alámerítkezett a Jordán vizében, s lett Isten családjának és a Békéscsabai Gyülekezetnek a tagja.

Timi keresztsége így erősített meg mindannyiunkat a Krisztus melletti elköteleződésben, és a reptéren egymástól búcsúzva mi is úgy köszöntünk el: „Én is ott leszek!”

T. Sz.

Keresztség Békésen

Agusztus 27-én örömteli eseményben lehetett része a Békési Gyülekezetnek. Két fiatal, Makkai Fanni és Farkas Dávid úgy döntött, hogy átadja életét Istennek. Fannit és Dávidot Palotás Kristóf lelkész testvér keresztelte, aki prédikációjában arról beszélt, milyen szerető és kegyelmes az Úr, hogy minket, erőtlen embereket kiszabadít a bűn rabszolgaságából, amire önmagunktól képtelenek lennénk.

Kívánjuk, hogy Isten gazdagon áldja meg életüket, és rajtuk keresztül a körülöttük élőket is, hogy másokat is Őhozzá vezethessenek!

Hegyi Kriszta

Ifi keresztség Nemesvámoson

Július 16-án keresztségi istentiszteletre gyűltünk össze a nemesvámosi gyülekezet falai között. A veszprémi körzet tagjai számára várakozással teli alkalom volt ez a szombat, hiszen hat testvérrel gazdagodott közösségük. Hencsel Józsefné, Kövesi Anna, Kövesi Dorka, Pásztor Judit, Orsós Beáta, Orsós Sándor; öt ifjú és egy lélekben fiatal testvérünk kötött szövetséget a Mindenhatóval.

Ifi keresztség NemesvámosonKülönleges élmény volt hallgatni a keresztelendőket bemutató tanítókat, akik felidézték a gyermekiskolai, ifi, illetve evangelizációs élményeket, könnyeket csalva sokak szeméből.

Az igehirdetés és bemerítés szolgálatát Tóth Szilárd, a gyülekezet korábbi lelkipásztora végezte. Az igehirdetés alapigéje: „Végezetre, atyámfiai, legyetek erősek az Úrban, és az ő hatalmas erejében. Ötözzétek föl az Isten minden fegyverét, hogy megállhassatok az ördögnek minden ravaszságával szemben” (Ef 6:10–11).

Ünnepünk színvonalát és az istentisztelet lelkiségét a testvérek sok szép szolgálata emelte.

Testvéreink életére Isten soha meg nem szűnő áldását kívánjuk.

Kalocsai Tamás

A Geszti-Mezőgyáni misszió hírei

Az elmúlt nyári időszakban sok minden történt a két Békés megyei település közös adventista közösségében. 2016. július 16-án délelőtt keresztségi istentiszteletre gyűltünk össze a geszti imaházban. Gyöngyösi Jánosné Ica néni kötött szövetséget Megváltó Jézusával. Az ünnepélyes alkalomra eljöttek a Sarkadi gyülekezet tagjai is és sok barátkozó a környékről. Délután Ica néni mint a gyülekezet teljes jogú tagja részesülhetett az úrvacsora jegyeiben. Az Úr adjon neki mindhalálig tartó hűséget, hogy elnyerhesse a fehér ruhát és az aranykoronát!

Szeptember 17-én őszi hálaadó ünnepélyt tartottunk, amikor is megköszöntük az Úrnak hozzánk való jóságát és kegyelmét. A délelőtti istentiszteleten köszöntöttük id. Rácz Béla testvérünket és feleségét, Violát, akik ötvenéves házassági évfordulójukat ünnepelték szeretteik és a gyülekezet közösségében. Testvérünk hűségesen, nagy odaadással és szeretettel viseli gondját nagybeteg feleségének. Istenünk áldja meg további közös életüket itt e földön és az Ő eljövendő országában is. Ugyanezen a napon a délutáni istentisztelet keretében kértük Istenünk áldását és védelmét ifj. Rácz Béla és felesége, Marika, második gyermekére Izmáelre, valamint Rácz Zoltán és felesége, Borika, harmadik gyermekére, Fruzsina Zselykére. A Mindenható áldja és szentelje meg ezeket a kisgyermekeket, hogy hitben és szeretetben nőjenek fel szeretteik és a gyülekezet örömére.

Idén tavasszal Isten kegyelméből, testvérek adományából megvehettünk egy irodaépületet Mezőgyán község közepén imaháznak. Néhány hete Erdélyből Gábor testvéreink érkeztek hozzánk, és megindult az épület csatornázása, majd a festési munkálatok. Azért imádkozunk, hogy minél hamarabb megkezdhessük benne az istentiszteleteket, mivel három éve, egy testvér házánál jövünk össze harmincan-negyvenen, gyermekek és felnőttek. Jó az Isten! Látja szívünk indulatát és az Ő házához való féltő szeretetünket. Betölti minden szükségünket és megad mindent, amire még szükségünk van, mert bízunk benne. Egyedül Övé a dicsőség!

Farkas Attila

Balázs elvállalta a szerepet

Mosonmagyaróvár, 90-es évek közepe. Hérics Balázs, aki keresi helyét e világban, meghívást kap egy bibliai előadás-sorozatra. Tudja, érzi, hogy ez az ő útja, de jön egy vargabetű. Paks, majd utána Sopron, ahol Isten újabb hívására: vívódás, elindulás, majd végleges elhatározás – keresztség. De mikor és hogyan? Először is esküvő, majd saját lakás… 

2016. május 7., Sopron, a Bárka Baptista Gyülekezet imaterme. Elérkezett a nagy IGEN napja. Kalocsai Tamás igehirdetését a Saul fia című alkotás hátterével kezdte, azaz, hogy hányan utasították vissza a felkínált főszerepet, mely ma a világhírt jelenti. Ám Balázs ennél jobb szerepre mondott igent. Oscar-díj helyett örök élet a jutalom. S mi örömkönnyekkel voltunk tanúi Balázs bizonyságtevésének, hullámsírba temetkezésének és a krisztusi életre való feltámadásának. És reméljük, sokan követik majd Balázst, elfogadva az Isten rendezte „nagy filmben” felkínált örök szerepet.

T. Sz.

Missziókongresszus és keresztség Beregszászon

2016. május 7-én különleges szombatot töltöttek együtt a kárpátaljai magyar gyülekezetek Beregszászon. Missziókongresszust szerveztünk, amelyre meghívtuk a magyar körzet minden gyülekezetét. A körzet legnagyobb gyülekezete, a beregszászi adott otthont az eseménynek. Jelen voltak a viski, a nagymuzsaji, a nagyberegi, a csongori és beregrákosi gyülekezetei.

Misszios talakozo es keresztseg Beregszaszon - Karpatalja_keresztsegMég különlegesebbé tette az alkalmat, hogy vendégül láthattuk Restás László testvért és feleségét Magyarországról, őket elkísérte még Magyar András testvér is. Restás László testvér 2012-ben már evangelizált Kárpátalján, amelyet Albert Zoltán testvér közreműködésével szerveztünk Visken.

Az evangelizációt látogató vendégek közül néhányan komolyan érdeklődtek. Restás László testvér akkor arra kért minket, hogy ha majd keresztelkedik valaki azok közül, akiket megismert Visken, hívjuk meg őt is. Így került sor a fent említett időben a Missziókongresszusra és keresztségre Beregszászon, mivel egy kedves lélek Viskről úgy döntött, szövetségre lép Krisztussal.

Szombatiskolával kezdtünk, majd pedig a délelőtti istentiszteleten Restás László testvér szólta Isten Igéjét Róm 6:3–9 versei alapján, amelyben felhívta a jelenlevők figyelmét Krisztus értünk hozott nagy áldozatára és a keresztég igazi jelentőségére. A hitvallás után Restás László testvér merítette alá az újonnan születni vágyót.

A lelki táplálék után a testire is sor került, amikor a Beregszászi Gyülekezet a bibliai vendégszeretetet gyakorolva finomabbnál finomabb ételekkel kínálta a testvéri közösséget.

Délután szintén Restás László testvér szólta az Igét, majd a missziót a gyakorlatba ültetve harmincan elmentünk két közeli faluba, ahol két órán keresztül házról házra járva keresztény irodalmat terjesztettünk az érdeklődőknek. Végül a program befejezésekor összegyűltünk, és elmondtuk a friss tapasztalatokat, amit Istennel szereztünk.

Ezúton mondunk köszönetet minden résztvevőnek, és elsősorban az Úrnak adunk hálát, mert különleges áldásban lehetett részünk ezen a szombaton.

(FGy)

Napra pontosan háromhavonta keresztség Pécsett!

2016. január 23-án ünnepélyes keresztségi istentiszteletünk volt. Gabika már nagyon várta azt a napot, amikor szövetséget köthet Istennel. Sok próba és nehézség után Isten kapukat nyitott meg a kitartó imáink eredményeképp. Ez a nap, ahogyan a 2016. április 23-a is, a mennyben is különös öröm napja volt. Most, három hónappal később két személy keresztségének lehettünk tanúi. Marika a Mohácsi Gyülekezetből és Péter a Pécsi Gyülekezet tagja. Péter már kisgyermekként is ismerte Istent, de az elmúlt évek nagy hatással voltak rá, és ezek arra késztették, hogy az Istennel való kapcsolatát egy új szintre emelje.

Egy héttel korábban is ünnepeltünk a Pécsi Gyülekezetben. 2016. április 16-án presbiterszentelésen vettünk részt. Dr. Michelisz Richárd testvérünk felszentelését dr. Szilvási József testvér végezte.

Mindhárom alkalommal éreztük a Szentlélek különös jelenlétét. A legutóbbin még Isten gyógyító és fenntartó kegyelmének különös munkáját is megtapasztalhattuk.

Gyülekezetünk kórusa, zenészeink és versmondóink még meghittebbé tették szolgálataikkal az ünnepélyeinket.

Az, hogy a legutóbbi két keresztség között napra pontosan három hónap telt el, gondolkodóba ejtett bennünket, és munkára sarkall, mert augusztus 23-a – ugyan nem szombatra esik, de – egyre közeledik.

Ömböli Gyula

Örömhír a Tatai Gyülekezetből

2016. április 16-án három új testvérünk kötött szövetséget az Úrral. Az ünnepélyes istentiszteletre a Lovasberényi Gyülekezetben került sor. Somogyi Zsuzsa Tatáról, Bácsi Józsefné Mártika és Molnár Istvánné Ilike Komáromból évek óta rendszeres résztvevője volt a szombatnapi istentiszteleteknek. Tavaly novembertől pedig hétről hétre együtt készültek a Szentírás egészét összefoglaló hitelvekből, felkészítő lelkészükkel, Egerváriné Kökényes Zsuzsával, míg ez a szép nap el nem érkezett. 

Örömhír a Tatai GyülekezetbőlA napsütéses, kellemes szombatnapon megtelt a Lovasberényi Gyülekezet kápolnája. A délelőtti hármas keresztségen három rövid igehirdetésre került sor a két keresztelő és a felkészítő lelkésztől. Lovasberényi testvéreink: Gál Barbi fuvolaszólójával, mindenekelőtt pedig a kórus, Földesi Hajnal vezetésével, valamint Oláh Melinda győri testvérünk tette színessé és széppé az ünnepélyes alkalmat. Mindnyájan arra törekedtek, hogy a testvéri befogadás és a mennyei otthonokba fogadás valóságát erősítsék meg a meghatott három fehér ruhásban. A komáromi csoporthoz csatlakozó két új testvérünket Oláh László, a szombathelyi körzet egyik lelkésze keresztelte, aki hosszú éveken át dolgozott a komáromi szórvány-gyülekezetben. Harmadik új testvérünk közvetlenül a Tatai Gyülekezet tagja lesz, őt Stramszki István, a Tatai Gyülekezet lelkésze keresztelte, aki szintén évek óta dolgozott többedmagával Tata városának megtérőiért.

Hálás köszönetünk a Lovasberényi Gyülekezet tagjainak! Nemcsak azért, mert úgy gazdagították az ünnepélyt programjaikkal, mintha a saját gyülekezetük növekedéséről lenne szó, hanem azért is, mert minden vendéggel rendkívüli udvariassággal és szeretettel foglalkoztak, és mindenkit megvendégeltek a szertartás után. Ez a kedvesség mélyen megérintette a vendég gyülekezet tagjait és mindazokat, akik nem tagjai közösségünknek, de elkísérték szeretteiket ide.

Istenünk tegye állhatatos és hitben erős keresztényekké testvéreinket, és kívánjuk, hogy kevés bánatban, de annál több örömben legyen részük!

– ISA –