Bejegyzés

Bibliai Olimpikon az Ígéret földjén

A 2016-os Bibliai Olimpia főnyereménye egy Izraeli zarándokút volt, melyet Kiss Mónika nyert meg. Így, mint „bibliai olimpikon” lett az idei, szeptember elején Szentföldre látogató csoportunk tagja. S hogy milyen érzés volt a Biblia földjén járni, hogy mi érintette meg legjobban, s milyen elhatározással tért haza? Íme, a válasz:

Kis félelemmel, de izgatottan, hatalmas tudásvággyal vágtam neki az útnak, hogy amit csak lehet, kultúrát, ismeretet, ízeket, látványt magamba szívjak és egy életre elraktározhassam. S mivel a gazdag program révén nagyon sok helyen jártunk, röviden összefoglalva, azt mondanám: az egész út csodálatos volt, és ezt csak az tudja, aki már járt ott.

Mégis kiemelnék két helyszínt, ami a legjobban megérintett. Az egyik Yardenit, a Jordán folyó partján lévő keresztelőhely, ahova, ahogy ott jártunkkor mi is láthattuk, nagyon sok keresztény jár ma is alámerítkezni. A másik pedig a sírkert Jeruzsálemben. Ezeken a helyeken igazi áhítat, szépség és boldogság lakik.

Ami megerősítette bennem azt a gondolatot, hogy ha Isten úgy akarja, márpedig úgy akarja, akkor be fogok jutni az Ígéret földjére. Isten egy hatalmas ajándékot akar nekünk átadni, csak ki kell tárni a karunkat, hogy elfogadjuk, nem a saját bűneinkre nézve, hanem az Ő szeretetét és kegyelmét csodálva.

Ezért nagyon hálás vagyok, amiért járhattam Izraelben és visszavágyom, mert rájöttem, hogy a Bibliát megérteni, jól érteni a zsidó kultúra és a történelem ismeretének hiányában nem lehet. Nagyon szeretném ennek fényében folytatni a Biblia olvasását.

 

T. Sz.–K. M.

Eltaláltuk!

Egy emlékezetes reformációs kirándulás

A Dunaújvárosi Bibliai Szabadegyetem hallgatói a Székesfehérvári Bibliai Szabadegyetem hallgatóival „Nyiss ajtót!” címmel reformációs körutat terveztek Pápára – a reformáció dunántúli fellegvárába –, és vágyuk volt megmászni a Ság hegyet – Celldömölkön –, amiről már olyan sokat hallottak. Mondom: „terveztek”. Merthogy április 19-et jelöltük ki a „nagy napnak”, ami végül valóban az is lett! 

Kicsit korábbról indulva. Miután kijelöltük a napot, elkezdtük leszervezni az utat. Felújítás van a Pápai Református Kollégiumban? Sebaj. Megbeszéltük a vezetőséggel, hogy számunkra kinyitják az egyébként zárt intézményt, sőt idegenvezetőt is kapunk. De ha már ott vagyunk, nézzük meg a híres Kékfestő Múzeumot. Felhívtuk őket; minden rendben, várnak.

Csakhogy húsvét hétfőn, két nappal az indulás előtt az Országos Meteorológiai Intézet nem sok jóval kecsegtetett. (Szerintük nagy szél lesz, meg 20 mm eső.) No, gondoltam, tévedtek már egyszer-kétszer, biztosan most is úgy lesz. Azonban kedden – indulás előtt egy nappal – kezdtem komolyan gondolkodni a jövőn. Fölhívtam a Pápai Református Templom lelkészét, Márkus Mihályt, ha esetleg még szerdán is rossz idő lenne, tudna-e biztosítani számunkra mondjuk egy imatermet, ahol együtt lehetnénk. Aztán fölhívtam minden jelentkezőt: Hozzatok meleg ruhát, esernyőt… Kissé megnyugodtam, mert senki nem mondta, hogy inkább maradjunk itthon. Elérkezett április 19. szerda reggel. Indulás előtt meglepődve láttuk, hogy sűrű pelyhekben hull a hó, és már mindent hó takar. Egész télen nem láttunk ilyent.

Megérkeztünk a találkozóhelyre, és hiánytalanul, mindenki készen állt a nagy utazásra. Fehérváron csatlakoztak hozzánk barátaink, így zsoltárolvasás és ima után továbbindultunk a Bakonyba, Pápára. Közel ötvenen voltunk. Közben szünet nélkül egyre csak hullt a hó.

Megnéztük a kiállítást, a könyvtárat, ahol az eredeti Heidelbergi Kátét is őrzik – ha jól tudom, egyetlen példányban az országban. A templom első lelkésze, Márkus Mihály egy igazi élménybeszámolót tartott a templomban, ahol roppant érthetően és élvezetesen végigvezetett minket a történelmen, a reformációtól napjainkig. Ezután a buszban tanult énekekkel kipróbálhattuk a templom akusztikáját. Szerintem jó volt minket hallgatni – mármint a csodás akusztika miatt (is).

Aztán átmentünk az imaterembe. Itt ebéd, majd interaktív ismerkedés következett. Majd a buszban kiosztott 25 db kérdés alapján (amit kettesével kaptak a résztvevők) összefoglaltuk a laodiceai üzenetet, Hites Gábor testvér vezetésével. A „prédikációban” így  mindenki aktívan részt vehetett a kérdésekre adott válaszával.

Innen átmentünk a Kékfestő Múzeumba, ami tényleg lenyűgözte csoportunk tagjait. Roppant jó idegenvezetőket kaptunk, és úgy elbámészkodtunk, hogy a buszsofőr ránk telefonált,  nem felejtettünk-e el neki szólni, hogy mikor indulunk tovább.

Ja, majd elfelejtettem, hogy közben, egész nap hullt a hó. És hát Pápa valahol a Bakony nyugati oldalán van! Még egy kis „megbeszélés”: Menjünk-e ilyen időben a Ság hegyre hegyet mászni? Kicsit megosztotta csoportunkat, de aztán a többség szava döntött, menjünk most inkább haza. Mondom, át a Bakonyon! Kb. 25 cm-es hóban araszoltunk. Több „esetet” is láttunk. Például tőlünk 50 méterre egy busz át akart menni a hegyen – ahol épp nem volt út, így az orra belefúródott a hegyoldalba, egy kocsi alaposan összetörött a busz oldalán, végül a segítségére jövő másik busz, aki az utasokat volt hivatva „kimenteni” össze-vissza csúszkált a hóban, és nem tudott megfordulni. Így az utasok más módon próbáltak célba érni. Én személy szerint ennyi balesetet egy utazás alatt még nem láttam, de három hóekét sem (áprilisban), akik próbáltak utat csinálni a nagy hóban az elakadt autóknak.

Kiértünk a 8-as útra, és megkönnyebbülve láttuk, hogy a tél a Bakonyban maradt, a 8-as jól járható. Minden résztvevő könyvajándékot kapott, és azt hiszem, több szempontból is felejthetetlenre sikeredett ez az út. Hálásak vagyunk a jó Istennek, hogy velünk volt, hogy megőrzött, és hogy a szemüvegét és a jókedvét senki nem felejtette otthon.

Gyürüsné Panni

Békés–Csongrád megyei kirándulás

Május 13–15. között lehetőségünk volt Nemesvámosra látogatni. Szombaton kórustalálkozón vettünk részt, majd másnap együtt túráztunk a Békés–Csongrád megyei testvérekkel. 

Ha már Tihanyban jártunk, akkor gondoltuk, járjuk körbe a Belső-tavat. Csak körülnéztünk, és megszállt a nyugalom. A gyalogtúra hossza mindössze 9 km volt, de kicsik-nagyok egyaránt nagyon élvezték. Helyenként csodaszép kilátás tárult elénk, a bátrabbak a sziklákon szelfiztek.

Végül 4 és fél óra gyaloglás után mindenki kellemesen elfáradva érkezett meg a tihanyi apátsághoz. Igaz, hogy a Nap sugarai nem akartak melegíteni, de Gondviselőnk megóvott minket az esőtől. Gyönyörű helyeken jártunk, éreztük, hogy feltöltődünk. Ehhez adott is minden, hiszen csak rá kell nézni a tájra, és mint emberi szív, nyúlik be a szeretett félsziget a Balatonba, mely szelíden átöleli, elárasztva partjait gyengéd hullámaival.

O.K.