Kifürkészhetetlen utak

Tavaly december közepén kezdődött ez a történet, amikor a gyülekezetünk dicsőítő csapatával és még néhány lelkes segítővel elmentünk a Szegedi Vakok és Gyengénlátók Felnőtt Intézetébe karácsonyi koncertet adni.

Read MoreLong right arrow

Segélyszállítmány Hajdúböszörménybe

Februárban egy teljes szállítmány segélyárut vittünk Hajdúböszörménybe, ahol a helyi ADRA koordinátor, Bódiné Szabó Zsuzsanna testvérnőnk a helyi önkéntesek segítségével fogja eljuttatni a rászorulók számára. Kórházakba, illetve a környező települések rászoruló családjaihoz járnak.

Read MoreLong right arrow

Szállítmány érkezése

Norvégiából, a Romaniahjelpen segélyszervezet adományaként beérkezett az új cipőket, fényvisszaverő mellényeket, használt ruhákat és cipőket tartalmazó segélyszállítmány. Várjuk azoknak a gyülekezeteknek a jelentkezését, akik a környezetükben segélyezési programokat szeretnének megvalósítani.

Read MoreLong right arrow

Segélyezési program

Október elején a szerb ADRA részére vittünk ki szállítmányt, melynek átadásával egy, a nemzetközi ADRA támogatásával megvalósult segélyezési programot sikerült  lezárni.

Read MoreLong right arrow

Galina

Aki közelebbről ismeri a  kárpátaljai helyzetet, bizonyára átérzi, hogy mennyire nehezen élnek itt az embertársaink, köztük hittestvéreink is. Akik tehették, már régen elhagyták az országot a jobb jövő reményében. De az időseknek nem kedvez a rendszer, nekik nincs más választásuk, mint az, hogy otthon maradjanak, és túléljenek az igen kevés nyugdíjból.

Read MoreLong right arrow

Egy különös kérés – különleges válasszal

Egyik nap érdekes levél érkezett az ADRA elektronikus postafiókjába: egy levél, melyet több segélyszervezetnek is elküldtek. Egy különös segélykérés volt: egy fiatalembernek kerékpárra volt szüksége munkába járáshoz. Önmagában ebben semmi különleges nincsen, de ha a beérkező kérelmeket tekintjük, melyekben pénzt és/vagy élelmiszert kérnek, akkor ez merőben eltérő levél volt. Mielőtt hozzákezdtünk volna a bicikli előteremtéséhez,…

Read MoreLong right arrow

Szociális segélyezés Vecsésen

„Mindenestől megmutattam néktek, hogy ily módon munkálkodva kell az erőtlenekről gondot viselni, és megemlékezni az Úr Jézus szavairól, mert ő mondá: Jobb adni, mint venni” (ApCsel 20:35). A Vecsési Gyülekezet misszióvezetőjének kezdeményezésére újra összefogott a gyülekezet apraja-nagyja, és 2016. április 24-én, vasárnap az ADRA közreműködésével 25 rászoruló családot ajándékoztunk meg. A gyülekezet hidegélelem-csomagot készített, az…

Read MoreLong right arrow

Az adventisták megint segítenek

Tatabányán az Adventista Gyülekezetben a testvérek már évek óta rendszeresen szerveznek karitatív alkalmakat a helyi rászoruló családok, emberek támogatására. A legtöbb esetben ezek a város önkormányzatával közös programok, így hitelesen mutatják be a testvérek, hogy kik az adventisták és miben hisznek. A testvérek 2016 márciusában is elindultak, hogy Isten segítő keze legyenek a bajban élő,…

Read MoreLong right arrow

Segélyezés Tiszaburán

A szolnoki ADRA munkatársak a 2016. február 28-án, Pécelen megtartott képzés alkalmával átvettek 25 előre elkészített élelmiszercsomagot, 2 doboz müzlit és 15 zsák ruha segélyárut. A Szolnoki Gyülekezethez tartozik a Tiszaburán levő misszió (4 testvérünk keresztelkedett ide 2015 őszén), ahol a lakosság mélyszegénységben él. Ezért úgy döntöttünk, hogy a segélycsomagokat itt osztjuk szét. A csomagokat…

Read MoreLong right arrow