Isten tenyerében

Idén is megrendezésre került a húsvéti jótékonysági koncert gyülekezetünkben április 8-a délutánján, melyen az összegyűlt összeget gyermekek táboroztatására ajánlották fel a szervezők. Tajti Enikő,  gyülekezetünk zenei osztályának vezetője most is kiemelkedő tehetségeket,  művészeket hívott meg erre az alkalomra.

Read MoreLong right arrow

Antonio Vivaldi: Négy évszak jótékonysági koncertsorozat a Terézvárosi Gyülekezetben

A 2021 őszén indított jótékonysági koncertsorozatnak immáron az ötödik, záró részét hallgathattuk meg a Terézvárosi Gyülekezetben 2022. november 19-én szombaton 18 órai kezdettel.

Read MoreLong right arrow

Segélykoncert Fehérgyarmaton

2022-ben kilencedik alkalommal került megrendezésre december 11-én az a segélykoncert Fehérgyarmaton, melynek keretében ismét egy, a régióban nehéz helyzetbe került család megsegítésére volt lehetőség. Az adományozók között cégek, intézmények és magánszemélyek is voltak.

Read MoreLong right arrow

Jótékonysági koncert Fehérgyarmaton

Idén hatodik alkalommal került megrendezésre Fehérgyarmaton a jótékonysági koncert. Minden évben egy vagy két hátrányos helyzetű család részére gyűjtünk adományt. Idén két családot választottunk ki.

Read MoreLong right arrow

Összefogtunk Mirelláért!

Január 11-re különleges felkérést kapott a Ker-Songs dicsőítő együttes. Vilmány településen él egy súlyos beteg kislány, Batyi Mirella. A település nehéz helyzetben van, mintegy 1500-an lakják, ebből a nagyobb rész hátrányos helyzetű, ugyanakkor törekvő, de a lehetőségek korlátozottak.

Read MoreLong right arrow

Segélykoncert Székesfehérváron

2019. május 11-én Székesfehérváron, a Szekfű Gyula utcai evangélikus templomban tartott segélykoncertet az Új Advent Kórustársaság. Az összegyűlt adományt a helyi önkormányzattal történt egyeztetés alapján egy olyan család kapta meg, amely anyagi nehézségekkel és egy beteg gyermek nevelésével küzd. Az alkalmon 120-130 hallgató jelent meg, 558 500 forintot adományozva a családnak.

Read MoreLong right arrow

Segélykoncert az ADRA katasztrófaalapjának támogatására

2019. április 6-án, szombaton este a Terézvárosi Gyülekezet adott otthont a „Szívből dicsérlek” ifjúsági jótékonysági koncertnek, melynek célja az ADRA katasztrófaalapjának megsegítése volt.

Read MoreLong right arrow

Örülj! Beteljesedett! Pestszentlőrincen

Idén harmadik alkalommal szerveztünk jótékonysági koncertet két olyan, kerületünkben élő család számára, akik önhibájukon kívül kerültek nehéz anyagi helyzetbe, mert súlyosan beteg gyermeket nevelnek. Mindkét család halmozott problémákkal küzd. A nagyon beteg kisbabát nevelő családban a szülők ezek ellenére bizakodóak, derűsek.

Read MoreLong right arrow

Segélykoncert Gödöllőn

Színvonalas egyházzenei hangverseny valósult meg 2018. augusztus 8-án a  Gödöllői Királyi Kastély Lovardájának  impozáns helyszínén, a Hetednapi Adventista Egyház Gödöllői  Gyülekezete lelkészének, Horváth Péter testvérünknek a szervezésében; továbbá egyházunk Zenei Osztályának vezetője, Pörneki Attila testvérünk közreműködésével, valamint  egyházunk szeretetszolgálata, az ADRA Alapítvány szervezésével.

Read MoreLong right arrow

Segélykiáltás és segítség Göncön

Egy, a gönci gyülekezetünk szomszédságában élő család kért segítséget a KerSong együttesünktől, hogy tartsunk koncertet rákos beteg családtagjuk megsegítésére. Június 9-én este telt házzal kezdtük a koncertet Göncön, a Diákotthon szépen berendezett ebédlőjében. Sajnos, a művelődési ház állapota miatt ott nem lehet minőségi programot tartani, emiatt izgultunk is egy kicsit.

Read MoreLong right arrow