Ellen G. White nap az orosházi körzetben

Áldásos alkalomra gyűlhettünk össze 2024. március 2-án az Orosházi Gyülekezet imaházában. Körzeti napunk nagyszabású rendezvényére Restás László lelkipásztor öt gyülekezetének (Orosháza, Kondoros, Medgyesegyháza, Nagyszénás és Szarvas) tagjai, mintegy 130-an érkeztünk meg, és kedves testvérek csatlakoztak hozzánk még a Békési, a Makói és a Szegedi Gyülekezetből is.

Read MoreLong right arrow

Testi-lelki táplálék

Hálát adunk az Úrnak, amiért 2024. március harmadik szombatján (16-án) eső- és szélmentes időt adott, hogy így az Égiek által védett körülmények között, az istentiszteleti alkalom után Debrecen három helyszínén meleg ételt oszthattunk a rászoruló, mintegy kétszázötven embertársunknak, akik közül sokan beteg családtagjuknak is örömmel vitték a levest és a palacsintát.

Read MoreLong right arrow

Evangelizáció és Biblia-kiállítás Csengerben

A Krisztus Európáért program keretein belül evangelizációs sorozatot és Biblia-kiállítást tartottunk Csengerben 2024. március 18–22. között. Mindennap 10 órától délután 16 óráig volt megtekinthető a kiállítás. A kiállítás része volt néhány igen izgalmas Biblia is: Nekcsey kódex, Vizsolyi reprint, Sylveszter János Újszövetség, néhány eredeti 1700-1800-as évekből származó biblia, illetve korunk Bibliái is.

Read MoreLong right arrow

Ifjúsági nap Orosházán

Egy igen áldásos ifjúsági nap alkalmában lehetett részünk 2024. március 9-én az Orosházi Gyülekezet imaházában.

Read MoreLong right arrow

Nők nemzetközi imanapja Miskolcon

A Miskolci „B” Gyülekezet 2024. március 9-én, szombaton tartotta meg a Nők nemzetközi imanapját. A délelőtti istentisztelet témájául szolgáló, „Izzítsd fel az imaéleted!” című prédikációs anyagot Ládiné Pintér Tímea testvérnővel vettük át, amit élőben is közvetítettünk a gyülekezet facebook-oldalán.

Read MoreLong right arrow

Karácsonyi koncertek – az év legjobb missziós alkalmai

Sok olyan időszak van egy ember életében, amikor különösen nyitott az evangéliumra (például egy költözés, házasságkötés, válás, egy szeretett személy elvesztése, gyermek születése), de egyetlen olyan alkalom van az évben, amikor mindenki megnyitja a szívét az ég felé, és engedi magát megszólítani az evangéliummal, ez pedig a karácsony.

Read MoreLong right arrow

Pingpongbajnokság Sándorfalván

November 19-én a Sándorfalvi Gyülekezet sportcsarnokká alakult át, amikor megtartottuk az első saját pingpongbajnokságunkat. Több mint 30-an neveztek be az eseményre játékosként, és még egyszer ennyi lelkes szurkoló előtt zajlottak a mérkőzések.

Read MoreLong right arrow

Adventi szeretetcsomag

A karácsonyi szeretetünnep adakozási lelkülete az egri gyülekezetet is megérintette. Jézus örömüzenetével és ajándékainkkal Eger Árnyékszala városrészében élő hátrányos helyzetű családok gyermekeit leptük meg, figyelve fizikai és lelki szükségleteikre is.

Read MoreLong right arrow

Aki szeret, az Istentől született

„Ne szóval szeressünk, ne is nyelvvel, hanem cselekedettel és valósággal” (1Jn 3:18) – ezt a bibliai igét olvasva határoztuk el, hogy idén karácsony közeledtével ismét szeretnénk a Gáborjáni Gyülekezet tagjainak jelképes ajándékot osztani.

Read MoreLong right arrow

Öröm a mennyben és a gyülekezetben

Áldott keresztségi alkalommal ajándékozott meg bennünket az Úr Nyírpazonyban 2023. október 28-án, amikor egy kedves fiatal, Kis Petra döntött Krisztus mellett, elfogadva a menyből jövő hívást.

Read MoreLong right arrow